Völgyi Zsuzsi arcával hirdette magát egy szépészeti klinika

Forrás: Viasat3/Nánási Pál -
Völgyi Zsuzsi per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zsuzsi teljesen ledöbbent, mikor értesült a hírről: nem az a perelős típus, de ezúttal nála is betelt a pohár. 

Egyik ismerőse hívta fel Zsuzsi figyelmét, hogy az egyik szépészeti klinika az ő fotóival hirdeti a szolgáltatásait. Mint kiderült, az énekesnő erről semmit sem tudott, és természetesen, engedélyt sem adott rá.

A Romantic egykori énekesnője először a céget kereste meg, és megkérte, hogy azonnali hatállyal távolítsák el a hozzá kapcsolható tartalmakat az oldalukról. A cég nagyon készségesnek tűnt, de még napokkal később is ugyanúgy ott voltak Zsuzsi fotói, ezért a sztár úgy döntött:

bepereli a céget.

Íme a fotó, ami bejárta az internetet Forrás: Facebook

„Amikor megláttam, hogy még mindig ott virítok az oldalukon, végleg betelt a pohár. Nem szeretek pereskedni, de tudom, hogy több hazai híresség is járt már így és ők sem hagyták magukat. Mivel nem tartották be az ígéretüket, ügyvédhez fordultam. Most már teljesen tisztában vagyok azzal, hogy amit ez a cég elkövetett, az a személyiségi jogaimmal való visszaélés. Azért is kezdtem bele ebbe a a harcba, mert szeretném, ha mások nem járnának így"

Az énekesnő ügyvédje szerint több százezres, akár milliós bírságot is kiszabhatnak ezért - írta meg a Ripost.

Magyar sztárok, akik plasztikáztattak

Rubint Réka, Szűcs Judith, Keresztes Ildikó – csak néhány név azon magyar sztárok közül, akik úgy gondolják, hogy a plasztikára bizonyos esetekben igenis szükség van, mert mindenek előtt való, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Olvass tovább itt...

Így még nem láttad hosszú Katinkát: kosztümben pózol - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170915-kosztumben-pozol-hosszu-katinka.htmlHosszú Katinkát úszódresszben láthattuk a legtöbbször, sminkben és elegánsan felöltözve már kevésbé. Az igazság viszont az, hogy ő még kosztümben is dögös! TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoTóth Vera közösségi oldalán kért segítséget - etlűnt a cicájahttp://www.life.hu/sztarok/20170915-toth-vera-kozossegi-oldalan-kert-segitseget.htmlTóth Vera hatalmas állatbarát hírében áll. Otthonát is több kutyával és macskával osztja meg. Közülük az egyik cica azonban elkóborolt otthonról. Vera közösségi oldalán kért segítséget, nagyon szeretné megtalaláni a kis szökevényt.TV + SztárokOrigoFérfi kéz masszírozza Bódi Sylvi fenekét - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170915-ismeretlen-ferfi-kez-masszirozta-bodi-sylvi-feneket-foto.htmlBódi Sylvi mostanában fenekét helyezi előtérbe. Ezúttal azonban egy idegen férfi keze is feltűnt a fotón... TV + SztárokOrigoStohl András új szerelméről, Vicáról mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20170915-stohl-andras-uj-szerelmerol-meselt.htmlStohl András alig egy évvel ezelőtt mesélt arról, hogy párjával, Ancsikával megromlott a viszonyuk és a különválás mellett döntöttek. Nem sokkal ezután egy titokzatos hölgy lépett a képbe. Akkor a színész nem sokat árult el új szerelméről, most azonban szívesen mesélt... TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoÚjra együtt van Szente Vajk és Erdélyi Tímeahttp://www.life.hu/sztarok/20170915-ujra-egyutt-a-szineszpar.htmlSzente Vajk és Erdélyi Tímea a környezetük szerint tökéletes párost alkottak. Ám egy évvel ezelőtt mégis úgy döntöttek, külön utakon folytatják, most azonban arról szólnak a hírek, hogy nem bírták egymás nélkül és igyekeznek megmenteni házasságukat. TV + Sztárok--James Woods kiskorú színésznőt próbált meg felszednihttp://www.life.hu/sztarok/20170914-james-woods-kiskoru-szinesznonel-probalkozott.htmlA 70 éves James Woods egy filmről akart kifejteni véleményét, de végül a saját fejére hozott bajt. Elítélte a két szereplő közti 7 évnyi korkülönbséget, erre kiderült, hogy ő évekkel ezelőtt egy kiskorú színésznővel kezdett ki... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.