Csősz Boglárka Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csősz Bogit, a Feleségek luxuskivitelben szereplőjét az Apám beájulna című filmből ismerhetik a legtöbben, de dolgozott modellként is. 2010-ben hozzá ment egy török milliomoshoz, és azóta - mondhatni - fényűző életet él. 

"Erdélyből 17 évesen költöztem Magyarországra, az is egy nagy váltás volt. Anyukám 25 évig táncosnő volt, rólam meg azt mesélték, hogy előbb táncoltam, minthogy járni tudtam volna (...) tizenévesen pedig felfedezett egy milánói modellügynökség, ugyanaz, amely befuttatta Claudia Schiffert" - mesélte az Origónak Bogi. "Én a román tengerparton voltam épp, tizennégy évesen, egy szál kis tangában. Pont napfogyatkozás volt, és éreztem, hogy ez a nap lesz, ami megváltoztat mindent. Arra lettem figyelmes, hogy tizenkét ember néz, pasik és nők: egy nemzetközi divatcégtől voltak, behívtak pár felvételre. Mivel én kilenc-tíz évesen már a színpadon voltam, ki is akartam menni Milánóba, de nem engedtek.
Utána sok szépségversenyt nyertem, és ekkor jött csak a film. Nem volt tehát nagyon új az a médiavilág, de kétségtelen, hogy hirtelen lettem ismert" - tette hozzá.

Fotó: Mudra László - Origo

Boglárka arról is mesélt, hogy az Apám beájulna Barbijának szerepe hosszú időre rányomta a bélyegét a pályafutására: a karakterrel - aki a színésznő szavaival: szőke ribanc - azonosították.

Kulisszatitkok az Anna&The Barbies zenekarrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170930-kulisszatitkok-az-anna-the-barbies-zenekarrol-a-dokumentumfilmjukben.htmlA mozikba került Pásztor Anna zenekarának, az Anna&The Barbies-nak a dokumentumfilmje, amelyből számtalan kulisszatitkot megtudhatnak a rajongók a zenekarról. Többek közt egy olyan mondat is elhangzik az extrém színpadi megjelenéséről is híres zenészektől, hogy ha kell, paradicsommal is szexelnek a színpadon. De hogy pontosan ez mit is jelent, az énekesnőt, Pásztor Annát kérdeztük.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoIntim fotót posztolt az ágyból Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20170930-intim-fotot-posztolt-az-agybol-liptai-claudia-a-sztarban-sztar-musorvezetoje.htmlA Sztárban sztár zsűritagja elalvás előtt lőtt egy szelfit. TV + SztárokOrigoHargitai Bea a #Bochkor műsor vendége volthttp://www.life.hu/sztarok/20170930-hargitai-bea-az-atv-bochkor-musor-vendege-volt.htmlAz ATV #Bochkor vendége volt Hargitai Bea, aki elképesztő öniróniával beszélt saját magáról. TV + SztárokOrigoÁllítják: vissza akarta csábítani az RTL Klub Majkáthttp://www.life.hu/sztarok/20170930-vissza-akarta-csabitani-az-rtl-klub-majkat-de-o-marad-a-tv2-nel.htmlÚgy tudni, Stohl András távozásakor nehezen visszautasítható ajánlattal kereste meg Majkát egykori csatornája az RTL Klub. A műsorvezető azonban úgy döntött, maradt a TV2-nél. TV + SztárokOrigoÉletmódot váltott Demcsák Zsuzsa: újra sportolhttp://www.life.hu/sztarok/20170930-eletmodot-valtott-demcsak-zsuzsa.htmlAz elmúlt hetekben szinte nem volt olyan nap, hogy Demcsák Zsuzsa ne került volna címlapra. Ahogy ismert, az ominózus Szanyi-interjúját követően kóros fáradtságrahivatkozva felmondott az ATV-nél. A Demcsák-ügy azonban azzal még nem ért véget, hogy a műsorvezető eltűnt a képernyőről, ugyanis minden nap akad egy olyan ismerős, barát, vagy informátor, aki cikktémát szolgáltat a lapoknak. TV + SztárokOrigoÉletmódot váltott Demcsák Zsuzsa: újra sportolhttp://www.life.hu/sztarok/20170930-eletmodot-valtott-demcsak-zsuzsa.htmlAz elmúlt hetekben szinte nem volt olyan nap, hogy Demcsák Zsuzsa ne került volna címlapra. Ahogy ismert, az ominózus Szanyi-interjúját követően kóros fáradtságrahivatkozva felmondott az ATV-nél. A Demcsák-ügy azonban azzal még nem ért véget, hogy a műsorvezető eltűnt a képernyőről, ugyanis minden nap akad egy olyan ismerős, barát, vagy informátor, aki cikktémát szolgáltat a lapoknak. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.