Nekiment A Dal zsűrijének Horváth Tamás, nem indul többé a versenyen

Forrás: BENCE.BARSONY -
csalódás Kiakadt reagálás A Dal 2018 Horváth Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiakadt Horváth Tamás, mert az énekes dalát A Dal zsűrije nem választotta be a legjobb 4 közé. Mint mondja, biztosan nem indul többet a versenyen.

Mit ismeretes az AWS csapata nyerte A Dal 2018 döntőjét, ezzel ők kapták a lehetőséget, hogy az országot képviseljék a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsűri a legjobb négybe rajtuk kívül Király Viktort, a yesyest és Dánielfy Gergelyt választotta be, így a nézők már csak rájuk tudtak szavazni. A Meggyfa című dalával induló Horváth Tamás kissé zokon vette, hogy a zsűritől a fináléban egyetlen pontot sem kapott, pedig úgy érzi, a közönség megszavazta volna neki a bizalmat. Úgy döntött, emiatt nem is indul többé a versenyen.

Nem lepett meg, mert kezdettől úgy éreztem, hogy a zsűritagoknak egyáltalán nem jön át az üzenet, amit ezzel a dallal szerettem volna átadni. Elvétve volt egy-két jó kritika, de igazából nem tetszett nekik. Én nem adok be dalt többé az eurovíziós versenyre, mert sajnos nem Magyarország és a közönség dönt, hanem négy zsűritag. Én pedig nem szeretnék nekik megfelelni. Nem adok négy olyan ember véleményére, akik az én életemhez semmit sem tettek hozzá. Nincs velük bajom, de a kritikáik nem voltak építő jellegűek. Szerintem nem mertek pontot adni, nehogy véletlenül a Meggyfa jusson ki. Mert ha bejutok a négybe, elég valószínűnek tartom, hogy az én dalom megy Lisszabonba" – nyilatkozta a Borsnak az énekes.

Horváth Tamás elégedetlen Forrás: BENCE.BARSONY

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.