Lagzi Lajcsi tárgyalását megint elhalasztották

"Forrás: tv2 " -
tárgyalás Lagzi Lajcsi halasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha így haladnak, Lagzi Lajcsi ügyének végére sosem fog pont kerülni: ismét elhalasztották a tárgyalást. 

Olybá tűnik, hosszú időbe fog telni, mire Lagzi Lajcsi tisztázhatja magát, pedig azóta várja, hogy pont kerüljön ügye végére, mióta letartóztatták. A zenészt áramlopással vádolják, ebben az ügyben állt volna bíróság elé szerdán, ám a tárgyalásra ezúttal sem került sor. Már tavaly is elhalasztották egyszer a decemberre kitűzött tárgyalási időpontot, akkor nagyon csalódott volt Lajcsi, valószínűleg ezúttal sem örül, bár most a védő kérte az elnapolást.

Lagzi Lajcsi tárgyalását megint elhalasztották "Forrás: tv2 "

A nyomozati anyag ugyanis hatalmas mennyiségű: 26 zsáknyi iratot kellett volna átnézniük mostanra, azonban a Bors tudósítása szerint a 44 ezer oldalnyi iratra mindössze 27 napja volt a védelemnek, ezért kértek halasztást. Az ügyészség szerint azonban az anyagok nagy részét éppen a vádlottaktól foglalták le, tehát ismerniük kellett volna azok tartalmát, de a bíróság eleget tett a védő kérésének, és ismét elhalasztották a tárgyalást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.