műsorvezető Kiss Ramóna Instagram hacker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tápai Szabináé után Kiss Ramóna Instagram-oldalát is feltörték. Az RTL Klub műsorvezetője új oldalán írta meg, hogy ismeretlenek letörölték a 160 ezer követővel rendelkező profilt. 

"Tegnap délután posztolni szerettem volna az Instagram profilomon, de többszöri próbálkozás ellenére is kidobott a rendszer. Mivel biztos voltam a jelszavamban, így tudtam, hogy nagy a baj. Egyik percről a másikra tudatosult bennem, hogy feltörték a profilomat és mindent töröltek. Tudom, hogy ez "csak" egy internetes felület, de közszereplőként ez egy fontos, hosszú évek munkájával felépített közösségi platform, ahol a több mint 160 ezer követőmmel tudtam kommunikálni.. Nyilván egyik percről a másikra nem lehet visszaállítani a oldalt, de bízom abban, hogy továbbra is Velem lesztek és végigkíséritek az életem fontosabb történéseit. Ezzel a poszttal arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy kiemelten fontos kell, hogy legyen a Ti adataitok védelme is, és hogy egy pillanat alatt tűnhet el minden ha nem megfelelő módon biztosítjátok az oldalatok, profilotok biztonságát!" - írta Rami, aki azóta nagyon dögös képeket is feltett új Insta-oldalára.

Bármikor láthatták nevelőapja testőrei a félmeztelenül napozó Tornóczky Anitáthttp://www.life.hu/sztarok/20180324-barmikor-lathattak-neveloapja-medgyessy-peter-testorei-a-felmeztelenul-napozo-tornoczky-anitat.htmlÉveken keresztül napozott bikinifelső nékül otthona kertjében Tornóczky Anita. Nem is gondolta, hogy nevelőapja, Medgyessy Péter testőrei mindnet látnak. A híresség erről az ATV #Bochkor című műsorban mesélt, hozzátette, viccesnek tűnik a történet, ám mivel ő elég szégyellős, egyáltalán nem az. TV + SztárokOrigoA mellőzöttség miatt mondták fel Pál Éva, a Neoton egykori énekesnőjének idegei a szolgálatothttp://www.life.hu/sztarok/20180318-a-mellozottsegtol-mondtak-fel-pal-eva-a-neoton-egykori-enekesnojenek-idegei-a-szolgalatot.htmlHarminc évre eltűnt a nyilvánosság elől Pál Éva, a Neoton és a Kócbabák együttes egykori sztárja. A Hot! magazinnak arról beszélt, azért érték hátrányok a karrierjében, mert elutasította a kor zenei nagyhatalmának a közeledését. TV + Sztárok--Pintér Tibor a színpadi meztelenkedésről beszélt, barátnője, Frida elfogadjahttp://www.life.hu/sztarok/20180318-pinter-tibor-a-szinpadi-meztelenkedesrol-beszelt-baratnoje-frida-elfogadja.htmlPintér Tibor elmondása szerint magánéletére mindig is hatással volt a színészi szakmával járó meztelenkedés és intimitás. Most új kedvesének, a 20 éves Fridának is szembe kell néznie ezzel. TV + SztárokOrigoVisszatér a képernyőre Ada, állatos műsort vezet majdhttp://www.life.hu/sztarok/20180318-visszater-a-kepernyore-ada-pinter-adrienn.htmlAda állatos magazin műsorvezetője lesz az RTL Klubon. TV + SztárokOrigoRégi szerelme, Trap kapitány mellett pózolt Tóth Gabihttp://www.life.hu/sztarok/20180318-regi-szerelme-trap-kapitany-azaz-molnar-tibi-mellett-pozolt-toth-gabi.htmlAkik anno szurkoltak Tóth Gabi és az X-Faktor Trap kapitánya kapcsolatának, biztosan megörültek az énekesnő legújabb fotójának. Ám a hashtagek szerint csupán munkakapcsolat van köztük. Annál is inkább, mert Gabi új párra talált Krausz Gábor személyében, és már fel is vállalták kapcsolatulat. TV + Sztárok--Ashley Grahamről minden eddiginél merészebb fotók készültekhttp://www.life.hu/sztarok/20180318-ashley-grahamrol-minden-eddiginel-mereszebb-fotok-keszultek-miamiban.htmlMiamiban fotózták a világ leghíresebb plus size modelljét, Ashley Grahamet. A duci szépség az eddigieknél többet is megvillantott magából... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.