Kínos kérdést szegeztek Mark Zuckerbergnek

Forrás: AFP/Jim Watson -
vizsgálat szenátor Facebook Mark Zuckerberg botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kínos kérdéseket tettek fel a szenátorok Mark Zuckerbergnek azután, hogy kirobbant a facebookos adatkezelési botrány.

A Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget hosszú órákig faggatták az amerikai szenátorok a nemrég kirobbant facebookos adatkezelési botrány kitörése után. Rengeteg kérdést szegeztek neki, de néhányra csak annyit tudott felelni, hogy a kollégái majd utánanéznek.

A meghallgatás során egyszer csak egy szokatlan kérdést kapott az egyik szenátortól. Richard Durbin azt kérdezte, elmondaná-e, hogy melyik szállodában szállt meg előző éjszaka. Erre Zuckerbeg láthatóan zavarba jött, kínosan mosolygott, majd kis habozás után azt felelte, hogy „nem". Ezután az a kérdés következett, megosztaná-e a szenátorokkal azoknak a nevét, akikkel üzenetet váltott az előző héten. A válasz erre is nemleges volt.

Látja, pont erről van szó, a magánélethez való jogról és ennek korlátairól. Arról, hogy miről mondunk le aközben, hogy a világ túlsó részén lévő barátainkkal kapcsolatba lépünk. A kérés az, hogy a Facebook milyen adatokat gyűjt össze, kinek adja azokat tovább és ehhez kérte-e engedélyt." – reagált a szenátor.

Sztárok, akiknek le kellett mondaniuk a gyermekszülésről:Tyra Bankstől Elizabeth Banksig http://www.life.hu/sztarok/20180411-sztarok-akiknek-le-kellett-mondaniuk-a-gyermekszulserol-tyra-bankstol-elizabeth-banksig.htmlSokan nagyon szeretnének szülőkké válni, de előfordul, hogy a saját gyermek, vagy a természetes úton történő szülés egyszerűen nem akar összejönni. Mindegy, hogy civilről, vagy ismert emberről van szó, ugyanúgy megvisel mindenkit a vetélésekkel és hiábavaló próbálkozásokkal járó fájdalmas időszak. Vannak, akik le is mondanak a gyerekről, mások pedig örökbefogadás vagy béranya segítségével válnak szülővé. TV + SztárokOrigoKomár László özvegye vallott férje utolsó napjairólhttp://www.life.hu/sztarok/20180412-komar-laszlo-ozvegye-vallott-ferje-utolso-napjairol-rak.htmlKomár László özvegye, Krisztina elárulta, férje sokáig titkolta súlyos betegségét. Miután viszont felvállalta állapotát, megkönnyebbült és még több szeretet kapott rajongóitól, mint bármikor. TV + Sztárok--Hosszú Katinka szörnyen leégett: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180412-hosszu-katinka-szornyen-leegett-foto.htmlAz úszónő az Instagramjára posztolt. TV + SztárokOrigoEgy nagymama ajánlkozott fel Lukács Mikinek: Peller Anna mesélt rólahttp://www.life.hu/sztarok/20180412-egy-nagymama-ajanlkozott-fel-lukacs-mikinek-peller-anna-meselt-rola.htmlPeller Anna az RTL Klub reggeli műsorában árulta el, hogy nem féltékeny típus, ugyanakkor tudja, vannak nők, akik felajánlkoznak férjének, Mikikének. TV + Sztárok--Luxus Vivi nem akarja kitenni a törpemalacot, pedig férje nem szeretihttp://www.life.hu/sztarok/20180412-luxus-vivi-nem-akarja-kitenni-a-torpemalacot-pedig-ferje-nem-szereti.htmlNem teszi ki a törpemalacot Vasvárvi Vivien, a Feleségek luxuskivitelben szereplője, pedig férje nem szívleli a kis állatot. Közösségi oldalán jelentette be: marad a malac. Ebből még vita lehet. TV + Sztárok--Kerényi Miklós Gábor bocsánatot kért mindenkitőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180412-kerenyi-miklos-gabor-bocsanatot-kert-mindenkitol.htmlKerényi Miklós Gábor hosszú ideig hallgatott a zaklatási botránya után, de miután lezárult az Operettszínház belső vizsgálata, megszólalt. Ezúttal bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott vagy megalázott. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.