Farkas Franciska színésznő nem biztos, hogy akar gyereket szülni egy pusztuló golygóra

Fotó: Valami Hektor -
színésznő családalapítás sztereotípia Farkas Franciska család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Farkas Franciska, roma származású színésznő, korábban modellkedett, most pedig a vidéket is járja, hogy gyerekeknek tartson rendhagyó órákat. Elárulta, hogyan érez a családalapítással kapcsolatban és azt is, mit mond a gyerkeknek a sztereotípiákról.

Franciska édesanyja első generációs roma értelmiségi, roma telepen nőtt fel, ám hamar belátta, hogy a tanulás az egyetlen út a kitöréshez. A színésznő éppen ezért nagyon felnéz az anyukájára és az ő példáját követte.

A fiatal sztár küzd a sztereotípiák ellen, rendszeresen jár vidékre érzékenyítő órákat tartani gyerekeknek. Amikor a Best magazinban arról kérdezték, mit tanít nekik, így válaszolt:

"Azt, hogy ne félj, ne legyél előítéletes, és ne hagyd, hogy mások mondják meg, ki vagy."

Farkas Franciska szeretne Fáni mama lenni Fotó: Valami Hektor

Majd arról is kérdezték, ő maga szeretne-e gyereket. "Ha ezt kérdezik, mindig elbizonytalanodom. Mit kellene felelnem? Motiváljam a többieket a családalapításra vagy ábrándítsam ki? Nem tudom. Ez egy olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni. Egyrészt nincs még meg ehhez a megfelelő partnerem, másrészt pedig egy pusztuló bolgyóra nem biztos, hogy szeretnék gyereket szülni" - mondta a lapnak Farkas Franciska. De ugyanakkor azt is leszögezte, hogy bár megrémiszti, ahogyan kihasználjuk bolygónkat, mégis szeretne majd boldog szupernagyi lenni. Szeretné majd pitével várni gyermekeit és unokáit.

Balaton Sound 2018: exkluzív interjú Dimitri Vegasszalhttp://www.life.hu/sztarok/20180706-balaton-sound-2018-exkluziv-interju-dimitri-vegasszal.htmlIsmét Magyarországra érkezett a világ top dj párosának számító Dimitri Vegas és Like Mike duó. A testvérpár egyik fele, Dimitri az online magyar médiumok közül kizárólag a Life.hu-nak adott interjút. 12 millióan követik őket Facebookon, jelenleg a TOP 100-as dj-listán Martin Garrix után a másodikak. Dimitri mesélt a testvéri együttműködésről, a dj-k play gombos munkájáról, valamint arról, hogy hiányzik-e nekik a backstage-en kívüli élet. TV + SztárokOrigoA volt Neoton-tag, Pál Éva könnyezve mesélte el, hogyan jutott háza elárverezéséighttp://www.life.hu/sztarok/20180706-a-volt-neotontag-pal-eva-konnyezve-meselte-el-hogyan-jutott-haza-elarverezeseig.htmlHamarosan elveszítheti házát a Neoton Família egykori énekese, Pál Éva. Könnyek között mesélt arról, hogyan veszítette el szinte mindenét, és milyen megoldás az, ami esetleg megmenthetné otthonát. TV + Sztárok--A Life.hu olvasói szerint Baukó Éva a legirritálóbb magyar celebhttp://www.life.hu/sztarok/20180706-a-life-hu-olvasoi-szerint-bauko-eva-a-legirritalobb-magyar-celeb.htmlA Life.hu olvasói megszavazták: szerintük Baukó Éva a legirritálóbb magyar celeb. TV + Sztárok--Plasztikai sebésznél járt Tolvai Renihttp://www.life.hu/sztarok/20180706-plasztikai-sebesznel-jart-tolvai-reni-testkezeles.htmlTolvai Reni a magyar sztárok egyik legkedveltebb plasztikai sebészével szelfizett közösségi oldalán. TV + Sztárok--Foci vb: Így gusztustalankodott idén Joachim Löwhttp://www.life.hu/sztarok/20180705-joachim-low-a-2018-as-foci-veben-is-gusztustalankodott.htmlJoachim Löw imádja szagolgatni magát, a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság meccsein rendre szimatolta saját izzadtságát és a kis Löw-öt is a pálya széléről. Piszkálgatta az orrát, majd pedig meg-megkóstolta, amit talált. Nos, korábbi rossz szokását az idei vébére sem sikerült levetkőznie. TV + Sztárok--Eddig ez a foci vb legjobb videójahttp://www.life.hu/sztarok/20180705-gary-neville-ian-wright-es-lee-dixon-a-foci-vebe-legjobb-videojaban.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Anglia szó szerint megőrült, amikor a csapatuk bejutott a legjobb 8 közé és eldőlt, hogy szombaton negyeddöntőt játszhatnak Svédország ellen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.