Shane Tusup először adott interjút a válása óta

interjú válás Hosszú Katinka Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Shane Tusup válása óta először adott hosszabb interjút, amelyben kifejtette, Magyarországot továbbra is második otthonának tekinti.

Válása után most először adott interjút Shane Tusup. Hosszú Katinka exférje a Nemzeti Sportnak elárulta, nagyon szeretett hazánkban élni, és bízik benne, hogy nem szakad el az országtól végleg.

Magyarországon voltak a legjobbak a lehetőségek, itt volt mindenből a legjobb, tehát itt éltünk, imádtam az egészet, egyáltalán nem bánom. Nem mellesleg szeretek itt lenni, szeretem Magyarországot, a második otthonom... (...) Szeretném, ha Magyarország a jövőben is az életem része lenne, még ha talán nem is annyira, mint korábban gondoltam.”

Shane Tusup a lapnak azt is elmondta, amióta visszaköltözött az Egyesült Államokba, a felhalmozott pénzdíjakból élt, nem volt munkája és fizetése, nemrég azonban szponzori szerződést kapott golfozóként.

Házassága kapcsán úgy fogalmazott, Katinkával együtt jutottak fel a „Mount Everest csúcsára”. Korábban nem is gondolták volna, hogy idáig eljutnak, és képesek lesznek olyan sokáig a csúcson maradni.

Shane úgy fogalmazott, nem bánt meg semmit, és továbbra is önmaga szeretne lenni.

Koós János özvegye, Dékány Sarolta megszólalt férje halálárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190308-koos-janos-ozvegye-megszolalt-ferje-halalarol.htmlKoós János 81 évesen távozott az élők sorából, özvegye most először szólalt meg férje haláláról. TV + SztárokOrigoKasza Tibi bevallotta a TV2 műsorában, hogy ő is szokott helikoptereznihttp://www.life.hu/sztarok/20190308-kasza-tibi-bevallotta-a-tv2-musoraban-hogy-o-is-szokott-helikopterezni.htmlKasza Tibi műsorában Aurelio és kedvese, Dominika voltak a vendégek, a helikopterezés pedig nem maradhatott ki a beszélgetésből. Tibi elárulta, ő is szokta pörgetni. TV + SztárokOrigoTitokzatos új szereplő érkezik a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20190308-titokzatos-uj-szereplo-erkezik-a-baratok-koztbe.htmlAz RTL Klub Barátok közt című sorozatába érkezik egy új szereplő, aki Novák Laci nem ismert családjához köthető. Érdekes helyzeteket teremthet Epres Adél felbukkanása, akit Papp Barbara, egy kaposvári színihallgató alakít. TV + Sztárok--Sebestyén Ági és VV Hunor a villán kívül is randizgatnak: esélyt adnak a szerelemnekhttp://www.life.hu/sztarok/20190308-sebestyen-agi-es-vv-hunor-a-villan-kivul-is-randizgatnak-eselyt-adnak-a-szerelemnek.htmlA ValóVilág 9. szériájának végén találkozott egymással Sebestyén Ági és VV Hunor, akik azonnal egymásba gabalyodtak. TV + SztárokOrigoHien megmutatta, milyen volt kislányként – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190307-hien-megmutatta-milyen-volt-kislanykent.htmlHien gyerekkori képet mutatott magáról: ilyen cuki kislány volt. TV + SztárokOrigoHajdú Péter barátnőjét, Alföldy Annát felkérték egy Playboy-fotózásrahttp://www.life.hu/sztarok/20190307-hajdu-peter-baratnojet-alfoldy-annat-felkertek-egy-playboy-fotozasra.htmlHajdú Péter fiatal barátnője sokszor modellkedik is, kiderült, hogy még a Playboy is felkérte egy fotózásra. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.