Ambrus Attila anyósa, Marika megdöbbent, amikor a Viszkis udvarolni kezdett a lányának

Fotó: Origo -
meglepő párkapcsolat anyós Viszkis Ambrus Attila család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kézműves vásáron ismerkedett meg feleségével Ambrus Attila. De vajon mit szólt ahhoz Réka édesanyja, hogy a lányának a Viszkis udvarol? Most kiderül.

„Bevallom, sokáig nem is sejtettem, hogy kialakulóban van valami kettejük között, már csak azért sem, mert a lányom majdnem húsz évvel fiatalabb Attilánál” – mesélte a Story magazinnak Marika, Ambrus Attila anyósa.

A Viszkis és Réka egy kézműves vásáron ismerkedett meg, majd időről időre találkoztak a hasonló rendezvényeken, ahol Ambrus kerámiákkal, Réka pedig ruhákkal jelent meg. Marika szerint a Viszkis egyre többször ment oda hozzájuk, ám Réka sokáig nem vette észre a férfi közeledését.

Ambrus Attila anyósa azt mondja, máig megtartják a három lépés távolságot, ahogy általában anyós és vej szokta Fotó: Origo

„Amikor azonban bejelentette, hogy Attila udvarolni kezdett, azért dobtam egy hátast. Elfogott az aggodalom, nem is annyira a múltja, hanem a korkülönbség miatt. Elvégre a múltjában szinte mindenkinek akad olyan, amit jobb nem firtatni, kinek kisebb, kinek nagyobb dolog. Attiláé egy picit nagyobb. A férjemmel abban bíztunk, hogy a barátkozás úgysem tart sokáig” – emlékezett vissza az asszony.

Nem lett igazuk, ugyanis egy évvel később lányuk Rómából telefonált haza, hogy megkérték a kezét. „Na, akkor le kellett ülnöm, hogy felfogjam a fejleményeket” – mesélte Marika. Már azonban oldódott a viszonyuk, főleg, mióta megszületett a kisunoka, Anna.

Időjárás: napsütésre és záporokra is lehet számítani a hétvégénhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-idojaras-napsutesre-es-zaporokra-is-lehet-szamitani-a-hetvegen.htmlA hétvégén is nyáriasan meleg lesz, 30 fok körüli maximumokkal, sok napsütéssel. Vasárnap viszont többfelé várhatók záporok, zivatarok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoGönczi Gábor elmesélte, hogyan tartják életben a szerelmüket feleségévelhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-gonczi-gabor-elmeselte-hogyan-tartjak-eletben-a-szerelmuket-felesegevel.htmlTeljes a családi harmónia Gönczi Gáboréknál. A híradós most arról is mesélt, hogyan tartják életben a szerelmüket feleségével, Ildikóval. TV + SztárokOrigoA 40 éves Karsai Zita apró bugyiban és topban mutatta meg a tánctól tökéletes testét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-a-40-eves-karsai-zita-apro-bugyiban-es-topban-mutatta-meg-a-tanctol-tokeletes-testet-foto.htmlKarsai Zita, hazánk egyik leghíresebb táncosa ezúttal is megmutatta, hogy 40 évesen sincs mit takargatnia.TV + Sztárok--Íme Fanni, az első magyar, aki részt vett a sellők világversenyénhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-ime-fanni-az-elso-magyar-aki-reszt-vett-a-sellok-vilagversenyen.htmlHallottál már a Miss Mermaid International versenyről? Íme Fanni, aki első magyar lány, aki részt vett a sellők nemzetközi versenyén. Elmondta, milyen versenyszámokban kellett megmérettetnie magát. TV + Sztárok--Kárpáti Rebeka bikiniben bulizik a Balaton Sound-on: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-karpati-rebeka-bikiniben-bulizik-a-balaton-soundon-foto.htmlElkezdődött az idei Balaton Sound Zamárdiban, amire természetesen a hazai hírességek is jegyet váltottak. A balatoni fesztiválra mindenki megválogatja outfitjét, így tett Kárpáti Rebeka is, aki ezúttal is extrán dögösre vette a figurát. TV + Sztárok--Kelemen Anna szája nagyobb, mint Geronazzo Máriájé volt: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190704-kelemen-anna-szaja-nagyobb-mint-geronazzo-mariaje-volt-foto.htmlKelemen Anna legújabb fotója mellett nem tudunk elmenni: hatalmas száját még nagyobbra csináltatta.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.