Hadas Kriszta: "Nem volt sok választásom"

2012.11.04. 21:56

Miközben a most megjelenő könyvét olvastam, eszembe jutottak "tökéletlen anyaságom" történetei. Kuncogtam, sóhajtoztam, könnyeztem. Mintha helyettem is kiírta volna magából mindazt, amit egy nő anyaként átél. Fent és lent.

Jó volt átélni, hogy nem vagyok egyedül a kételyeimmel anyaként, nőként!

Szerintem azért is van annyi depressziós kismama és anyuka, mert ha valaki ma az újságokat, a reklámokat nézi, de leginkább ha a magyar celebeket hallgatja, akkor normális, nagyseggű hétköznapi anyaként genetikai defektnek kell, hogy érezze magát. Mi, médiában dolgozó nők teljesen hamis képet sugárzunk magunkról, mert félünk. Ami persze érthető, mert kikezdhet a bulvársajtó. Egyszer megírták, hogy hogyan hagytuk el a gyerekünket Rodoszon, és rögtön jöttek a kommentek: "Vegyék el tőle, biztos drogos, minek ennek gyerek..." Én nem azokhoz szólok, akik anonim köpködnek a klaviatúrába, hanem azokhoz, akik pontosan tudják, hogy egy másfél éves gyereket húsz másodperc alatt lehet elveszíteni, és ehhez nem kell hanyag anyának lenni. Azt gondolom, hogy nagyon sokan érzik azt, hogy anyaként csak ők a bénák. Hogy ez csak nekik nem megy. Hogy csak őket irritálja, amikor a gyerek fejhangon üvölt. Csak ők fáradtak. Ebből lett elegem.

Fotó: Hirling Bálint [origo]


 
Folyamatosan "tökéletes" családképekről olvasunk.

Igen, mert az ismert nők félnek kiszolgáltatni magukat, hisz rögtön támadási felületet kínálnak. Be vannak szorítva egy sarokba, miszerint nekik csak azt szabad sugározni, hogy mindenben tökéletesek, karriert építenek és közben gyertyafényes vacsorával várják az urukat, és persze nem bízzák a gyereket bébisziterre, és soha nem idegesek! Mindig azt nézem, hogy amikor valaki erről beszél - közben csillog a hosszú, pirosra festett körme. Hogy csinálja? Mikor van ideje hosszú piros körömre? Mert nekem nincs, és tudom, hogy nem is lehet! Nem járok zumbázni, és spinningórákra sem, nem tudok odafigyelni a bevitt kalóriamennyiségre, ellenben munka után hajnalban teregetek, és magamban anyázva mániákusan morzsaporszívozok, különben ránk rohadna a lakás. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, nem szabad bazsajgósan tökéletes "imidzset" hazudni. 

Ezzel akartál szembe menni?

Igen! Magamat is felszabadítottam ezek alól az elvárások alól, és azt szeretném, ha másoknak is sikerülne. Hogy igenis lehetek elég jó anya attól, hogy hibákat követek el, hogy folyamatosan küzdök. Az anyámmal való vitáimban is átmentem ezen. Amikor azt mondta, hogy "miért nem vagy ilyen meg olyan?" - hát azért, mert olyan vagyok, amilyen, és próbálok fejlődni! A férjeinkben, a gyerekeinkben és a problémáinkban szerintem nagyon hasonlóak vagyunk. A bolti eladótól az atomfizikus nőig mindannyian - nem?

Már az elején azt írod, hogy kerülni fogod a "fürcsi, tejcsi, szopcsi, pocaklakó" kifejezéseket. Nem akartál egy "édi, ari" könyvet írni...

Az életben soha nem használom ezeket a szavakat. Amikor még főszerkesztő voltam a TV2-nél, volt egy tiltólista. Első helyen volt a "pocaklakó". Van néhány szó, amitől kifordul a bélésem. Annyira gejl, közhelyes, hogy nem szeretem. Azzal a sztereotípiával mindenképp szakítani akartam, hogy egy gyerek várásáról, felneveléséről csak édesen, gügyögve lehet beszélni. Egy kismama bájos, szende, aranyos és hibátlan, fodros ruhákat, vagy cuki kezeslábast hord, és el van telve rózsaszín álmokkal. Én nem vagyok ilyen.

Soha nem is voltál Krisztike?

Nem. Úristen...! Már gyerekkoromban is kikértem volna magamnak, de ez nem azt jelenti, hogy egy "macho woman" vagyok. Csak nem szeretem a szirupos dolgokat. A Dallas 128. részén is képes vagyok zokogni, tehát nem arról van szó, hogy nem vagyok érzelmes, hanem van bennem egy elemi visszakozás minden tünci-münci dolog iránt. Az számomra rögtön valamilyen hamisságot, egy álidillt jelent.

Egy tökéletlen anya naplóját írtad meg, miközben számomra - legalábbis amit a szakmában látok - abszolút a tökéletességre törekvő csaj vagy. Utalsz is a saját gyerekkorodra. Szigorúak voltak az elvárások?

Csak azt kaptam. Nem is tökéletességnek nevezném. Inkább a teljesítmény értéke volt hangsúlyos: küzdjél, csináld, mert csak úgy lesz valami! Sokszor az anyám szemére is hánytam, hogy miért neveltek engem ilyen munkakutyának? Egyfolytában noszogattak. Nem a tanulás, hanem a motiváció volt a lényeg. Nem az számított, hogy hányasom van matekból, hanem az, hogy amit csinálok, azt NAGYON csináljam. Bármi legyen is az. Amikor kamaszkoromban fetrengve bámultam az egyik zenei csatornát, rendszeresen az arcomba vágták, hogy egy nagy kudarc vagyok. A nagyanyám hat nyelven beszélt, holokauszt-túlélők voltak a nagyszüleim, tehát van egy nagyon erős családi, női vonal: mindent túlélni, mindent megcsinálni. Soha ne érezhesd azt, hogy nem tettél meg mindent.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Gyerekként lázadtál ellene?

Nem. Érdekes, nagyon sok minden ellen lázadtam, de ez ellen nem.

Ráéreztél a teljesítmény ízére?

Igen. Hogy milyen az elvégzett munka öröme. Én az a tenyérbe mászó hülyegyerek voltam, aki már a gimnáziumban iskolaújságot szerkesztett, vetélkedőt rendezett. Tudod, az osztály nagypofájú kislánya...

De nem "királylány"...

Én, a királylány? Viccelsz? A férjemmel osztálytársak voltunk. Erről ő is hosszasan tudna mesélni. Le is írom: én voltam a legrondább, a legkisfiúsabb, de mégis nekem volt a legtöbb barátom. Nem voltam eminens. Én a pótdolgozatok pótdolgozatának pótdolgozatát írtam meg matekból különóra keretében a kistanáriban. Összetartottam a csapatot, és nálam voltak a legnagyobb bulik.

Azt mondod, nem voltál csinos csaj.

Hát, nem, mint ahogy most se vagyok az, de ebből lehet néha erényt kovácsolni. Az ember csak a szavakkal tud - nem? Ez volt az én fegyverem!

Már 10 évesen riporter akartál lenni, de nem a képernyőre vágytál.

Látom magam. Nem vagyok az a kifejezetten műsorvezető alkat. Soha nem is vágytam erre. Ráadásul pösze is vagyok. Már gyerekkori álmaimban is elszabadult metrószerelvényeket fékeztem meg, puffadt hasú afrikai gyerekeket etettem, és Oriana Fallacit olvastam.

Hová vezethető vissza az, hogy leginkább a közélet érdekelt?

Amellett, hogy a szüleim elvittek Londonba, a British Múzeumba, elmentünk a Nyírségbe is. Koleszokban laktunk, bejártuk a kisfalvakat. Akkor határoztam el, hogy valami ilyesmit akarok csinálni, amikor 12 éves koromban egy olyan kihalt faluban jártunk, ahol mindössze ketten laktak. Annyira döbbenetesek voltak az otthagyott házak, a két fogatlan öregember azon az elhagyott, holdbéli tájon, ahonnan az árvizek miatt még a harangot is elvitték. Akkor egyszer csak leültem és írtam egy fogalmazást. Nem volt lecke, csak úgy éreztem, hogy muszáj! Anyám elolvasta, és attól kezdve célirányosan ilyen témájú könyveket adott a kezembe. Nem mondta, hogy újságíró legyek. Csak látta, hogy mi érdekel. A jó szülő azt csinálja, amit az anyám. Odafigyel és észreveszi. Én is erre próbálok most törekedni Sárinál. Figyelem őt, beszélgetünk, néha neurotikusan ajtót csapkodva, hisztizve, ilyenkor a férjem legszívesebben elmenekülne. Néha pedig csajosan sugdolózva, az ágyon kuporogva. Most érettségizik, sokat dumálunk arról, hogy merre tovább.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

 

Elvégezted a színművészeti tévérendező szakát, dolgoztál a Krónikánál, 168 óránál, aztán jött a tévé: az Objektív, majd a kereskedelmi tévék indulásánál először az RTL-hez szerződtél, majd 12 évet töltöttél a TV2-nél. Most az RTLII-nél vagy "Forró nyomon". Mi alapján változtatsz és váltasz?

Feladatra szerződöm. Amikor anno az RTL-ből átmentem a TV2-be, akkor készíthettem a kórházakról szóló dokumentum-filmsorozatomat. A motiváció vitt oda, hogy hú, ez valami egészen új, ilyet még ebben az országban nem csinált senki! Milyen érdekes elkészíteni a magyar egészségügy látleletét. Ott élni köztük. Bár majd' belepusztultam, hisz közben egyedül neveltem a hétéves gyerekem.

Nem azt mérlegeled, hogy mi az, ami ott tart valahol, hanem hogy mi az, ami hív?

Igen, de alapvetően nagyon hűséges típus vagyok. A TV2-nél tizenkét évet húztam le.

Hát ez az. A közelmúltban mégis léptél.

Nagyon nehéz döntés volt, főleg a Napló csapata miatt, mert ők a barátaim. Szinte a családomat jelentették. Hogy tudnám ezt szépen megfogalmazni? Az ember ugyebár nem piszkít oda, ahonnan 12 évig evett. Azt gondolom, hogy ebben a szakmában az elért teljesítmény igazából csak neked fontos. Nem kell sóhajtozni, hogy: "bezzeg az én időmben!" Tudomásul kell venni, hogy egy olyan piacon dolgozunk, ahol egy perc alatt elfelejtenek, és csak én tudom, hogy hány álmatlan éjszakámba került, vagy hány órát nem töltöttem a gyerekeimmel a munkám miatt. Ha az ember úgy érzi, hogy nincs a helyén, akkor váltani kell. Ha szükség van egy vérátömlesztésre, új motivációra, új energiára, akkor lépni kell, és nálam most ez történt. Megsértődni hülyeség. Ez ennél egy sokkal hálátlanabb iparág. Ha ezt nem veszi észre az ember, akkor rosszul jár.

Ha a pályádat nézzük, volt egy időszak (a TV2-n), hogy főnök lettél. Főnöknő vagy főnök?

Szerintem főnöknő. Mindig kikérem magamnak, amikor ezt egy riportnál firtatják. Annak nincs nemi szerve. Amikor Afganisztánban voltam nem arról szólt az anyag, hogy hogyan bénázok egy bilivel a fejemen. Amikor főnök voltam, akkor szerintem más voltam, mint egy férfivezető. Nyilván attól, hogy anya voltam, sokkal érzelmesebb tudtam lenni.

Irányítani, egyedül vinni az életet, Afganisztánba menni - a sztereotípiák szerint mindez férfias...

Nem értem, hogy a teljesítmény-centrikusságot miért vélik maszkulinnak! Azt szokták mondani, hogy az a nő, aki valamit hangosan mond, az hisztérikusan ordibál, ha ugyanezt egy férfi teszi, akkor hú, de határozott. Nem akarom ezt az egészet az emancipáció felé vinni, mert igazából nekem nem volt sok választásom. Egyedül maradtam egy négyéves gyerekkel, a volt férjem eltávozott Koszovóba mintegy tíz évre. Akkor voltam nappali tagozatos a színművészetin, dolgoztam Freinél. Nem nagyon volt arra időm, hogy nyalogassam a sebeimet és eldobjam kezem-lábam!

Ha az ember egyedül marad egy gyerekkel, akkor teljesen mindegy, hogy mit érez, életre van ítélve - én ezt fogalmaztam meg magamnak. Mélázásra nincs lehetőség, még ha fáj is.

Én gyűlöltem a gyerekét egyedül nevelő anyának lenni! Aki arról dumál, hogy "találj magadra", azt hátba vágnám egy baseballütővel! Szerintem nincs az a nő, aki ne arra vágyna, hogy valaki a hóna alá nyúljon, aki ne szeretne odabújni a pasija mellé az ágyba és kiskifli, nagykifli - lehet durmolni. Természetes, hogy erre vágytam!

Eltelt pár év, és találkoztál valakivel, aki a társad lett. Aztán három év múlva meghalt. Nem üvöltöztél a "Sorssal", hogy miért teszi ezt veled?

Én nem hiszek abban, hogy a dolgok csak úgy történnek. Az, hogy én 22 éves fejjel megszültem Sárit, az azért volt, mert mi akkor így döntöttünk! Én nem sodródtam az árral. Az, hogy elváltunk, abban ötven százalékban benne vagyok, a saját hülyeségeimmel és hibáimmal. Az is az én döntésem volt, hogy egy olyan ember mellett éltem három évig, akiről pontosan tudtam, hogy rákos. Hogy nem fogok tudni neki gyereket szülni, hogy nem fogunk egymás mellett megöregedni.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

De nem menekültél el a fájdalom elől.

Olyan szerelmes voltam, mint az állat! Egy igazi érzelem elől miért menekülnék? Számításból, hogy majd egyszer rossz lesz? Az életemet én csinálom - és a szüleim azzal, ahogyan neveltek.

27 év után találkoztál a volt osztálytársaddal, aki ma a férjed. A kisfiaddal, Zsigával való teherbe esésed előtt négy hónappal elveszítettetek egy babát - ezt is megírod a könyvben -, akkor se sikítottál?

Na, akkor igen! Akkor tényleg először éreztem azt, hogy "most mi van?!" Addig a kezemben tartottam a dolgokat, bárhogy is alakultak, de akkor iszonyú düh volt bennem az élet ellen! Nem szeretek szavakkal dobálózni, de az azóta is egy megmagyarázhatatlan szörnyű csavar az életemben. A többit értem.

Tíz év telt el végül is úgy, hogy egyedül vitted az életed. Tudom, milyen az. Néha eszembe jut, hogy vajon tud-e az ember újra "támaszkodni", alkalmazkodni?

Tudom, hogy néha nagyon sok vagyok. Időnként lakatot kéne tenni a számra, de azzal vigasztalom magam és a férjemet, hogy nem zsákbamacskát vett. Majd' 30 éve ismer. Nem az történt, hogy amíg jártunk, addig ott volt egy habos-babos, édes tünemény, aki amikor kijöttünk az anyakönyvvezetőtől átalakult egy házisárkánnyá. Ettől függetlenül persze nagyon tudom frusztrálni és próbálok viselkedni, fegyelmezni magam, de szeretni azt nagyon tudok. Figyelj, én úgy örülök most az életemnek, mint majom a farkának! Nagyon megdolgoztam ezért a családért. Mindig is ezt akartam. Szánalmasnak és magányosnak éreztem magam egyedül. Nagyon rossz volt büszkén viselni!

Ez már a múlt. Hisz Zsiga is megérkezett!

Igen. Most azt kéne mondanom, hogy ilyen a sors - a dolgok kiegyenlítődnek. Én ezt utálom, de azt talán lehet mondani, hogy megérdemeltük. Van az úgy - nem?

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Most "Boldogország boldoglakói" vagytok, ahogy a könyv végén írtad?

Igen. Minden hétköznapi őrülettel együtt, de ez rendben van így. Azt beszéltük a férjemmel, hogy amikor majd "nyuggerek" leszünk, akkor kimegyünk Amerikába, veszünk néhány pár ciki lábikráig érő fehér teniszzoknit sportcipővel, szafari shortot és hawaii inget, kibérelünk egy autót, és megcsináljuk a "route sixty six"-et, végigmegyünk Amerikán, aztán elmegyünk Kanadába horgászni. Bár egyikünk se tud és nincs is türelmünk hozzá, de mégis ez a hosszú távú tervünk. Tényleg, ezt épp a napokban beszéltük meg reggel az ágyban, miközben Zsiga szorgalmasan kente szét az ágyneműn a túró rudit. Addig meg majd megoldjuk a dolgokat valahogy!

Stohl András: "Ezt magamnak köszönhetem" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20121019-stohl-andras-ezt-magamnak-koszonhetem-szily-nora-interjuja.html Nagy Feró: "Nagyon gyenge tudok lenni" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20121012-nagy-fero-nagyon-gyenge-tudok-lenni-szily-nora-interjuja.html Szántó Dávid: "Igazságtalannak éreztem a dolgot" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20121007-szanto-david-igazsagtalannak-ereztem-a-dolgot-szily-nora-interjuja.html Gregor Bernadett: "Mit bántam volna meg?" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120928-gregor-bernadett-kinek-nem-voltak-zurjei-szily-nora-interjuja.html Bálint Gyuri bácsi: "Föl vagyok készülve" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120921-balint-gyuri-bacsi-fol-vagyok-keszulve-szily-nora-interjuja.html Oroszlán Szonja: "Biztos sírni fogok! És félni is..." - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120916-oroszlan-szonja-biztos-sirni-fogok-es-felni-is-szily.html
Szily NóraHadas Krisztatelevíziósztárszerzők