Tóth Gabi X-Faktor sztárszerzők Szily Nóra énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilenc évvel ezelőtt tűnt fel, amikor elnyerte a "2005 legjobb női hangja" címet. Azóta átélt mélységet és magasságot, keresgélte a helyét és önmagát. Hogy van most? Hiszen fantasztikus lehetőséget kapott. Ő az X-Faktor egyetlen női mentora.

A fáradtságot látom az arcodon, de azt érzem, hogy ez boldog kimerültség.

Abszolút. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy amit szeret az ember, abban nem fárad el. Nyilván a test jelez, de nem érzem azt a fajta kimerültséget, hogy úristen, holnap megint ezt kell csinálnom. Nagyon boldogan végzem el az egyik feladatot a másik után. A fellépések most jobban lefárasztanak, hiszen reggel frissnek kell lennem, de közben azokat is szeretem.

X-Faktor, klipforgatás, fellépések. Nem tudsz nemet mondani?

Gyakorolom, csak úgy érzem, hogy még mindig nem engedhetem meg magamnak igazán. Ha nemet mondok, akkor hajlamosak azt feltételezni, hogy nem bírom úgy, mint korábban, vagy valamilyen problémáim vannak. Azt persze tudják, hogy maximalista vagyok, és emiatt be is vállalom. Csak azért is.

Miféle felelősségek kerültek a válladra?

Jaj, ne is mondd, mert ilyenkor csikizni kezd a gyomrom.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További képekért kattints ide!

Beszélgettünk többször is. Most amikor láttam, mennyire pörög az életed, egyrészt felsóhajtottam, büszke voltam rád, másrészt aggódni kezdtem. Tudom, hogy hajlamos vagy szinte elégetni magad. Ebben észnél vagy most?

Nem tudok. Ezért vannak minimális egészséges félelmeim. Igyekszem tudatos lenni, figyelek magamra, többet meditálok, és amikor csak lehet, pihenek. Próbálom használni az agykontrollt, amikor negyed óra relaxáció felér két óra alvással. Minden afelé mutat az életemben, hogy a hit az egyetlen, amibe kapaszkodni tudok, mert semmi más nincs. Igazán az ember csak magára számíthat. Valószínűleg ha már eljutok oda, hogy belátom, a magány néha jó és kell is, akkor nem lesz olyan nehéz, de még így 25 évesen sok bennem a kétely ezzel kapcsolatban. Kapizsgálom, hogy mi a jó, és mit hogyan kellene, de még nem vagyok olyan biztos önmagamban. Bár azt gondolom, hogy ennyi idősen nem sokan mondhatják el magukról, hogy látják a helyes irányt. Szerintem nagy dolog, hogy kezdem magam kicsit kívülről is látni. Muszáj vigyáznom, hiszen átéltem már, hogy milyen az, amikor túlhajtom magam. Még egy olyan mélypontot nem szeretnék átélni újra. Nem engedhetem meg magamnak.

Arra az időszakra utalsz, amikor a tested és a lelked is jelzett, jött a pánik, a szorongás és a tünetek?

Igen, és most már pontosan tudom a fokozatokat. Akkor nem fékeztem, hanem tovább hajtottam magam. Mostanában ha jön egy ilyen depressziós érzés, akkor nincs mese, le kell állnom, mert megkapom a jelzést, hogy fáradt vagyok. Elmegyek a természetgyógyászhoz, mágnesezem, reikizem, energetizálunk, és nem hagyom felgyülemleni a dolgokat. Azért vagyok most magabiztosabb, mert ezen a téren sokkal tudatosabban élek.

Azt mondod, hogy a hit nagyon fontos lett. Miben?

Csak magamban. Nem történhet velem semmi rossz, mert nem arra vagyok hivatott. Mindig megszólal bennem a belső hang: "Mitől szorongsz? Teljesen fölösleges.". Kielemzem, letisztázom, megértem és elengedem. Legalábbis igyekszem. Tudom, milyen módszerek segítenek abban, hogy ne billenjek ki.

Amikor az X-Faktorra felkértek, volt benned kétely?

Most is van egy egészséges szinten, amíg nem kezdődnek el az élő adások, de rögtön jön a válasz, hogy miért ne tudnám jól csinálni? Talán épp ezért kaptam a sok pofont az életemben, hogy most hiteles lehessek ebben a szerepben. Pontosan tudom, hogy az énekesek miket élnek át.

2005 női hangja voltál kamaszként. Beleborzongtam, amikor megtudtam, hogy most mentor leszel. Hiszen annyi hullámhegyen és hullámvölgyön vagy túl! Mit éreztél, amikor megszólalt a telefon?

Olyan katarzist, boldogságot, amitől kirázott a hideg és most is könnybe lábad a szemem. Egyrészt bennem volt az a lázadó, rockerlány érzés, most magyarázzatok ti, akik nem hittetek bennem! Tessék, 25 évesen ott ülök! De nagyobb részt az volt bennem, hogy atyaúristen, erre vágytam, ezt akartam, erre készültem. Működött a vonzás törvénye. "Tudtam", hogy hívni fognak, és biztos voltam benne, hogy én leszek az egyik mentor.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A galériához kattints ide!

Zabszem volt az elején?

Nem. Épp ez az! Odaültem, és úgy éreztem, mintha mindig ezt csináltam volna. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, de én annyira büszke vagyok és boldog, hogy itt lehetek. Azt érzem, hogy bármire képes vagyok.

Ott vannak előtted a kis "Tóthgabik". Visszajönnek az emlékek?

Persze. Szerintem van egy különleges képességem, hogy ha rá akarok valakire hangolódni, akkor képes vagyok azt érezni, amit ő. Fizikálisan, lelkileg, mentálisan, minden szempontból. Épp ezért vagyok keményebb is, mert átéltem ezt, és megcsináltam 16 évesen. Amikor az egyik versenyző azt mondta, hogy azért nem sikerült olyan jól a produkció, mert fáradt volt, ezzel kihozott a sodromból. Fáradt? Állj oda, és énekelj! Erre nem lehet hivatkozni.

Te pontosan ismered a kockázatát annak, hogy aki itt van, az mekkorát zuhanhat. Te is átélted.

Hajaj! Ezért próbálok úgy szelektálni, hogy nemcsak a hangot figyelem, hanem azt is, hogy ki az, aki mentálisan és lelkileg elég erős ahhoz, hogy ebben a szakmában megállja a helyét. A jó hang kevés. Lehet, hogy a nézők nem mindig fogják érteni a döntésemet, de én pontosan tudom, hogy mit miért teszek. Belenézek valakinek a szemébe, és látom, ha ő erre még nincs kész. Akkor jobb, ha azt mondom: menjen haza.

Ha visszatekintünk, te kész voltál?

Egyáltalán nem. Épp ezért szeretném megkímélni őket.

Kimaradt a kamaszkorod.

20-21 éves koromban kezdődött a kamaszkorom, amikor összevissza festettem a hajam, játszottam a külsőmmel. Sok mindent be kellett pótolnom, de még mindig jobb, mintha 50-60 évesen jönne rám, nem?

Miközben a versenyzőket nézed, eszedbe sem jut, hogy konkurenciát jelenthetnek?

Belőlem csak egy van. Nincs még egy ilyen, mint én. Nem biztos, hogy a hangom miatt, hanem mert senki nem tudja ugyanazt nyújtani a színpadon. Én meg azt nem tudom, amit a másik. Innentől kezdve mitől féljek?

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Még több fotóért kattints ide!

Azon is elbambultam, hogy Tóth Gabika még Alföldi Robit nézhette a tévében. Hallgatta gyerekkorában az R-GO-t, a Rapülőket, vagy nézhette az ÁSZ című műsort. Bár lehet, hogy akkor még csak ovis voltál. Milyen volt bekerülni ebbe a csapatba?

Ez volt a keményebb. Azt érezni, hogy ők már akkor a popszakmában voltak, amikor én még a csattogós lepkét húztam a homokozóban! Hogy fogom kivívni a tiszteletet? Ismét zajlott a kételyekkel teli párbeszéd bennem, de meg tudtam magam győzni. Ugyan mi bajom lehet? Én vagyok az egyetlen, aki egy ilyet végigcsinált. Ki ismerné jobban ezt a részét, mint én? Aztán azt tapasztaltam, hogy Geszti mindig figyel rám, hogy Alföldivel is csodás együtt dolgozni, hogy Szikora megnevettet. Imádom, tényleg.

Ha ők elfogadnak, az felér egy díjjal.

Nagyon jó érzés, és szakmailag nagy előrelépés. Több műsorban szerepeltem, bulvárlapok címlapjain voltam, de a szakmai oldalamat és a tudásomat még nem tudtam igazán megmutatni, és most itt a lehetőség. Ezért vagyok ennyire boldog. Persze időnként rám tör az egészséges kétség, ahogy mondtam már, de aztán rájövök, hogy ugyan miért kaptam volna ezt a feladatot? Azért, hogy összeomoljak alatta? Nem. Azért, mert képes vagyok rá! Ezzel mindig meg tudom magam nyugtatni.

Ez ugyanaz a kettősség, amiről pár éve is beszéltünk. A kislány és a bölcs...

A gyermeki énem ott van bennem, és meg is akarom tartani, de ma már sokkal inkább nő vagyok, mint kislány. Ebben Markó Robi nekem nagyon sokat segített. Nem azt sugallta, hogy mellette váltam nővé - ettől a dumától a hajamat kitépném. Azt mondta, hogy azért jött össze velem, mert egy NŐ vagyok. Fantasztikus, amit a táncon keresztül adott önmagából. Ahogy a Szombat Esti Lázban belevitt a tánc világába. Ott is ragadtam. Megtaláltam benne magam. Egy csomó energiám felszabadult, ami az éneklésben nem tudott. Elképesztő szabadságot adott. Szeretném ötvözni a kettőt. Amikor minden sejtem boldog lehet, az lesz az igazi kiteljesedés!

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints ide a galériához!

Milyen fura, ha összerakjuk az elmúlt évek fordulóit. Mikor mit adott az élet, amit lehet, hogy akkor nem értettél, és most visszanézve egy nemes úttá rendeződik.

Igen, a helyére kerülnek dolgok. Ebben az évben nagyon sok mindent kaptam. Megtanultam táncolni, Győrben főszerepet játszottam, kaptam egy gyönyörű pasit magamnak, akit imádok. Viccesen azt szoktam mondani, hogy "Van egy táncosom". Az X-Faktor mentora vagyok és segíthetek sorsokat megváltoztatni. Mi kell ennél több?

25 éves korodig annyi mindent éltél át, amit mások talán egész életükben sem. Mélységeket és magasságokat.

Igen, de talán kijárt a sok mélység után az, ami most van. Folyamatosan birkózom magammal, de bátrabb lettem abban is, hogy nem elfojtom a félelmeimet, hanem átengedem magamon. A pánikrohamnál is meg tudom tenni. Ha közeledik, akkor nem az történik, mint régen. Hanem nyugodtan leülök, és figyelem a testem. Hol érzem ezt az érzést, mi váltotta ki? Még nem találom a válaszokat, de már úrrá tudok lenni magamon, és ez óriási lépés. Nem temet maga alá.

Hallottunk régebben cisztákról is.

A májamon ott van a ciszta, de 2-3 centivel kisebb lett. Agykontrolloztam. Hittem is benne, meg nem is, de elábrándoztam arról, hogy nincs ott semmi, és a kontrollon kiderült, hogy összement. Úgy csinálok, mintha teljesen egészséges lennék. Tényleg azon vagyok, hogy ne pörgessem bele magam képzelgésekbe, mert különben tuti, hogy bajom lesz.

De van, aki vigyáz rád, bár folyamatosan nem tudtok együtt lenni. Robi röpköd a tánc miatt Budapest, Róma és London között. Ezt hogy viseled?

Most beletrafáltál. Épp nagyon vele szeretnék lenni és nem tudok. Nehéz, de úgy tűnik, hogy türelmet kell tanulnom. Valahol el kell kezdenem. Alapvetően én mindent most azonnal akarok, de mivel ő fontos nekem, ezeket el kell viselnem. Az egyik bevált módszer, hogy kibőgöm magam otthon. Hallgatok valami durva zenét, vagy beteszek egy filmet, és arra megnyílnak a könnycsatornák. Reggel úgy ébredek, hogy jaj, de csodás az élet!

Ez komoly tréning neked. Miért vagy biztos benne, hogy ő az, akiért megéri?

Mert nem akar lerántani, ha szárnyalok. Nem akar legyengíteni azért, mert ismertebb vagyok. Ez a különbség a többi pasim és ő közötte.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További képekért kattints ide!

Ő inkább röptet?

Igen, reptet engem, és várja, issza az élményeimet. Eddig mi volt? Ha volt valami sikerélményem, és épp szálltam volna az örömtől, akkor valaki mindig megfogta a kapucnimat és visszahúzott a földre. Robi pedig vagy feljön mellém és megölel, vagy pedig még magasabbra dob. Valószínűleg ezért tartok ki mellette. Nagyon jó ezt élni és átélni. Ő egy nagybetűs férfi úgy, ahogy van, minden porcikájában, és úgy fogad el, ahogy vagyok.

Te is elfogadod már magad?

Ezt végig kell gondolnom.

Volt fogyókúra, plasztikai sebészet.

Ma már nem zavar, hogy széles a hátam, vállas vagyok, és izmosabb a karom. Azelőtt nem éreztem magam nőiesnek, mert fiús az alkatom. Az arányaimmal volt baj, de most már nincs. Igazából a táncban láttam meg magam úgy, mint egy igazi nő. Olyan jó!

Mást is megcsináltatnál magadon?

Nem. Teljesen jól érzem magam így. A mellműtétem előtt sem akartam mást. Ezt akartam és pont.

Maradjunk még az elfogadásnál. Volt idő, amikor arról olvashattunk, hogy nem felhőtlen a kapcsolatotok a nővéreddel, Verával. Nem lehet könnyű, hiszen két karrier szinte soha nem fut párhuzamosan. Van egy közös estetek. De amúgy? Már nem a tapolcai lakás szobácskáján osztoztok.

Ott vagyok neki mindig, mindenben, és nagyon szeretem. Bármit megtennék érte, de valami megváltozott. Már nem vagyok a kis hugija. Felnőttünk mind a ketten. Ha megkérdezi a véleményem, akkor elmondom, de nem harcolok, ha nem értünk egyet. Elengedtem, de természetesen számíthat rám. Többet viszont nem tudok tenni. Nem szeretnék konfliktusokat, és nem akarom őt megváltoztatni. Tényleg mérhetetlenül szeretem, csak nem megyek mindig annyira közel, de ez az egész családommal így van. Vigyáznom kell magamra és arra, hogy mennyi terhet veszek magamra. Önzőség? Nem. Szerintem önvédelem. A munkám és az életem megköveteli, hogy reális legyek, és figyeljek.

Felnőttél.

Felnőttem, valószínűleg, igen. Hú, de durva! Azt érzem, hogy elkezdtem játszani azt a társasjátékot, amit úgy hívnak, hogy élet, és őszintén bevallom, nagyon élvezem.

Szebeni István: "Végtelenül fáj"http://www.life.hu/sztarszerzok/20130906-szebeni-istvan-vegtelenul-faj-szily-nora-interjuja.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.