Prűd háziasszonyból nimfomán domina? - pasiszemmel

2011.04.13. 23:32

A túlsúly nem tesz jót az önbecsülésnek: a tükör felejtős, a férj nem gerjed be, a nő pedig kínjában a szexről fantáziál. De nem akárhogy. Pöndörödő húsfodrok ide vagy oda, 22 szexéhes szerető is jut egyszerre - bizony! Csak bírni kell gyomorral, szuflával és némi szabadidővel. Amikor hölgyolvasónk már önmagát se kívánta, Franco Marcót kérdezte meg, hogy mit tegyen.

"Kedves Franco Marco!

Magdi vagyok, 49 éves, könyvelő. 18 éves korom óta élek együtt a férjemmel, ő volt az első férfi az életemben. 3 fiúgyermekünk született. Az utóbbi időben megromlott a viszonyunk, én az evésbe menekültem, komoly súlyproblémákkal küzdök. Sosem voltam az a nádszálvékony teremtés, de most már a masszívan molett kategóriába tartozom. Mivel én is undorodtam magamtól, nem volt meglepő számomra, hogy a férjem is eltávolodott tőlem szexuálisan. Ez nagyon elszomorított, az önbecsülésemnek se tett jót. A barátnőm biztatott, ne hagyjam el magam. Az ő javaslatára jelentkeztem egy társkereső oldalra is, persze álnéven, kíváncsi voltam, moletten is kellenék-e valakinek. Hát kellettem. Rengeteg férfival kezdtem virtuális viszonyt, főleg olyanokkal, akiknek pont a gömbölyded alakom tetszett, s akik elhalmoztak bókokkal, kedveskedésekkel. Ismét nőnek éreztem magam. Az udvarlások annyira felkorbácsolták a szexuális étvágyamat, hogy nem álltam meg, folytattam a társkeresést, de ezúttal már messzebbre merészkedtem.

thinkstockphotos.com



Olyan társkereső oldalra regisztráltam, amely konkrétan szexpartnereket közvetített. Innen nem volt megállás, elkapott a gépszíj. Minden estémet szerepjátékos chatszobákban töltöm, lopva, eddig eltitkolt titkos vágyaim kielégítésére. Ma már nemcsak virtuálisan, hanem a valóságban is találkozom a neten megismert férfiakkal, egyszerre több vasat tartok a tűzbe, a legtöbb szeretőm, akivel aktív szexuális kapcsolatot tartottam fenn párhuzamosan, 22 fő volt. Nem kis dolog ezeknek a menedzselése sem, megjegyezni a neveket, a történetüket, külön naptárt vezetni... stb. A barátnőm azt mondja, hogy átestem a ló másik oldalára, és már orvosi segítségre szorulok. Teljesen elképedt, amikor elmeséltem neki a kalandozásaimat, hogyan váltam egy prűd, pironkodó középkorú nőből nimfomán dominává. Élvezem az új életemet, bár úgy gondolom, egy létszámcsökkentés valóban nem lenne haszontalan. Kérlek, segíts, mit tegyek, valóban orvosi eset vagyok? Mi van, ha nem tudom abbahagyni, úgy érzem szexfüggő lettem!!!

Köszönöm előre is!

Magdi"  
 

Kedves Magdi!

Kövér vagy. Nem jó. Koleszterin, vérnyomás, cukor, zsír. Káros. Három gyerek, férj, család. Tök oké. Átverve mind. Így kevésbé. Egy szerető? Erkölcstelen, de néha kielégítő. Huszonkettő? Csapda. Nehéz lesz kikecmeregni belőle. Letisztogatni a naponta szétkenődő fehér anyagot, még nehezebb. Rászárad az ember bőrére eléggé. Megéri? A testnek meg, ezt értem. És a lelked? Bírja az erőltetett menetet? Viseli, hogy számolatlan férfi veri rád az életét? Hogy naponta fogadsz magadba eltérő sorsokat? Épp csak lemosod magadról a férfi ízt, máris másikét nyalogatod. Hja. Pörög, forog a népség a lábaid között. Elképzelem a napod Magdi. Koránkelés, reggeli a családnak, kávé, tea, zsömlével, néha dzsem, ki hogy szereti, megcsinálod örömmel, nem hiába háziasszony is vagy évek óta, tevékenyen. Jóllakottan indul útjára a család, puszi jobbról, balról, a férjnek is, sóhaj a végén, milyen szépek a srácok, a közös lét főművei, könnybe lábad a szem könnyen, még a gondolattól is. De aztán megrázod magad, élni kell, hát könyvelgetsz kicsit, hagy teljen a nap, később kinézed az aktuális aktust, a napi férfit, s vársz. Nem sokáig heversz parlagon. Mert rohan a kiéhezett hím tehozzád, a húsos fazékhoz, s nagy kanállal habzsolja a jót, szopogatja a szaftos falatokat felajzva, te pedig időnként simán elalélsz. Büszke a pasi önnön magára, törölgeti bajszát komótosan, nehogy már lecsöpögjön az ízes lé. Böffent egy hegyeset, majd levezetésképp úgy megcsinál hátulról is, hogy arról koldulsz. Tested megfeszül, most nem érzed a súlyt, mely máskor megbénít, szabadulsz a felesleges tehertől iziben. Igazi nő leszel.

thinkstockphotos.com


Arra a pár percre mindenképp. Nagy test, nagy élvezet, nagy boldogság. Tele a lelked szeretettel, a szervezeted férfi nedvvel, s úgy érzed, nagy baj nem érhet már. Később útjára bocsájtod a legényt, kap hamuba sült pogácsát, de dzsemet nem, az neki nem jár, pipálsz egyet a naptárban, pihegsz keveset, majd készülsz a vacsira, hisz mindjárt érkezik haza a kis család. Este aztán ismét dagadttá válsz, zsíros szagú háziasszonnyá, magadat sem kívánod már, érthető, ha férjed se gerjed az elfolyó testre. A kör bezárul. A huszonkettes csapdájából nincs menekvés. Magdi kedves. Nézz a tükörbe egyszer. Nőt látsz majd benne, menekülőt. Asszonyt, aki retteg szembenézni a valósággal, inkább elszalad előle messze. Rohanás közben pedig megbotlik néha, érthető, nehezen bírja a futást a teste. Ráadásul általában kószáló hímvesszőkbe zuhan seggel. Véletlenül. Előfordul, hogy huszonkétszer esik el. Vétlenül. De végül mindig feláll és fut tovább. Lassulj kicsit Magdi. Mondhatnám, lassan a nagy testtel. Mert előfordulhat, hogy a nagy szaladgálás közben egyszer nem altesttel érkezel majd földre, hanem arccal. A pofára esés pedig nem a te műfajod. Abban ugyanis nincs semmi élvezet. Csak fáj tőle az ember feje. S előfordul, hogy a kínzó nyilallás soha többé nem múlik el.

Jobbulást.

Üdv.

Marco



Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, illetve több extra információt szeretnél kapni Marcótól, akkor iratkozz fel a Hírlevelére, ahol személyesen is kérdezhetsz tőle. Marco a beérkező levelekre itt a Life.hu oldalán válaszol! Barátkozz Marcóval a Facebookon és az Iwiwen is!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Vad, asztali szex az állásinterjún - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110406-franco-marco-vad-asztali-szex-az-allasinterjun-pasiszemmel.html A répa gyökér, a mellbimbó hegyes - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110330-franco-marco-a-repa-gyoker-a-mellbimbo-hegyes-pasiszemmel.html Fel is út, le is út, haver! - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110323-franco-marco-fel-is-ut-le-is-ut-haver-.html A fiam szerelmes Szandikába - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110316-franco-marco-a-fiam-szerelmes-szandikaba-pasiszemmel.html A bugyimba nyúlt a vendégségben - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110309-franco-marco-a-bugyimba-nyult-a-vendegsegben-pasiszemmel.html Orgazmusnyi pillanatok, nyögve, nyelve - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110302-orgazmusnyi-pillanatok-nyogve-nyelve-pasiszemmel.html

 

Franco Marcoszexszexualitáspárkapcsolattúlsúlyelhízásmegcsalás