magyar gasztronómia Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar konyha nagyon sok olyan étellel kecsegtet, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni.

Gyerekkoromban jó pár olyan fogással találkoztam, amik a mai napig melegséggel töltik meg a lelkem, és ha muszáj lenne sem akarnék változtatni az elkészítésükben egy hozzávalón sem, hiszen pont azoktól az összetevőktől ad nosztalgikus élményt, amikkel eredetileg készülnek.
Ilyen például a lapcsánka, de annak is szigorúan a tepsis változata. Reszelt burgonya, só, olaj és egy kis fokhagyma. Nagyszerűsége pont az egyszerűségében rejlik, igaz nem egy diétás étel, de mit számít ez akkor, ha boldogsággal tölt el minden egyes falat, amit megeszünk.

Kockás terítő, pirított szalonna, tészta és sok-sok túró egybe keverve. Hát persze, hogy a túrós csusza a másik ikonikus fogás, ami a mai napig előszeretettel kerül az asztalra. A túró egyébként is elhagyhatatlan eleme a magyar konyhának, és rendkívül sokoldalú a felhasználása. A mai napig készül belőle például kőrözött, de pogácsákba, desszertekbe is fenséges alapanyag.

Túrós csusza Forrás: Shutterstock

Külföldön nem igazán ismerik, ezt a nálunk elterjedt szárazabb változatot, hiszen ott inkább cottage cheese névre hallgat és mind állagban, mind ízvilágban eltér a hazaitól.

A töltött káposzta vagy alföldi nevén szárma jellegzetesen téli fogás, de bevallom, azért alkalmanként máskor is elkészítem, hiszen nincs egy összetevője sem, ami miatt ne enném meg az év bármely szakában. A káposztás ételeink ma is nagy hírnévnek örvendő változata, a székely káposzta egy megunhatatlan étel, ami nevével ellentétben köszönő viszonyban sincs a székely eredettel és a hagyományos erdélyi konyha sem ismeri. Két dolog biztos, az egyik, hogy magyar a második pedig, hogy nagyon finom.

Ha azt mondom magyar konyha, valószínűleg mindenkinek a pörkölt jut először eszébe. Ez a jellegzetes pásztorétel a vidéki éttermek, csárdák kínálatában általában nokedlivel van tálalva, amitől igazán tartalmas lesz ez a fogás. Rengeteg változata létezik. Készülhet, borjúból, birkából, vaddisznóból és az én kedvencemből marhahúsból. Jellegzetes ételünk a csirkepaprikás is, ami közeli rokonságban áll a pörköltekkel, hiszen a pörkölt és a tejföl fúziójából született. A paprikás és a pörkölt közötti különbség az elkészítésben rejlik, mert míg a paprikást csak főzni kell, addig a pörköltet mindig saját zsírján pirítjuk.

Csirkepaprikás Forrás: Shutterstock
Luxushajóra szállt Marton Adri http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180628-luxushajora-szallt-marton-adri-es-ferje-edvin-marton-hegedumuvesz.htmlA férjemmel nemrég repülőre szálltunk, és meg sem álltunk az Egyesült Királyságig. Southhamptonban egy óceánjáró hajó várt ránk, hogy a La Manche csatornán utazva áldozzunk a „hajós gasztronómia” oltárán. A hajó különlegessége, hogy idén töltötte be 10. életévét, és ennek apropóján megajándékozták egy igazán fantasztikus új, modern külsővel és belsővel. Aki utazott már hajóval, tudja, hogy általában ezeknek a csodáknak egy különleges nevet is adnak. A mi „úszó városunk” az Independence of the Seas névre hallgatott. Privát séfOrigoNápoly ízei közelebbrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180529-marton-adrienn-del-olaszorszagban-napolyban-jart.htmlBiztos vagyok benne, hogy mindenkiben él egyfajta elképzelés az olasz ételekről. Sok helyen jártam már én is Olaszországban, de mégis úgy éreztem, hogy nem fedeztem fel még mindent. A kíváncsiság ezúttal Nápolyba kalauzolt azért, hogy rátaláljak a helyi finomságokra. Privát séfOrigoGourmet fesztivál 2018http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180531-a-gourmet-fesztival-marton-adrienn-szemevel.htmlIsmét bebizonyosodott, hogy a jó ételek összehozzák az embereket, ugyanis idén a pünkösdi héten újra dübörgött a Gourmet Fesztivál, ahol nagyon sok volt az érdeklődő. Harmadjára járok a rendezvényen és azon kívül, hogy élveztem a gasztronómiai újdonságokat és rengeteg ismerőssel találkoztam, workshopot is tartottam. Privát séfOrigoÍme, az idei Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny győzteseihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180420-nemzeti-szorp-es-lekvarverseny-gyoztesei.htmlEbben az évben számos lehetősége adódik a hazai kistermelőknek arra, hogy termékeiket versenyre bocsássák a tavaszi időszak beköszöntével. Annyi jobbnál jobb különleges élelmiszer van, hogy szerintem nagyon büszkék lehetünk a magyar termelők munkájára. A hazai szörpnél és lekvárnál pedig állíthatom, hogy biztosan nincsen finomabb. Már csak azért is, mert kóstoltam. Privát séfOrigoGasztrokalandozás és borkóstolás Mádon http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180322-marton-adrienn-madon-jart-csaladjaval.htmlNégynapos hosszú hétvége: a családomra jellemző, ha épp nem külföldre utazunk, akkor Magyarország szebbnél szebb rejtekhelyeit, ékszerdobozait kutatjuk fel. Ezúttal az a bizonyos ékszerdoboz, a Tokaji hegyvidék részeként, Mádon volt elrejtve. Privát séfOrigoBocuse d’Or, avagy a ’’gasztronómia Oscar-ja’’http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180212-marton-adrienn-a-bocuse-dorrol-gasztronomia-oscarjarol.htmlAki jártas a gasztronómiában, vagy valahogyan kapcsolódik annak szakmai oldalához, az biztosan nyomon követte az idén februárban megrendezésre került Bocuse d'Or magyar döntőjét. Én is ellátogattam a szakmai zsűri tagjának, és egyben kedves barátomnak, Sárközi Ákos séfnek a meghívására. Privát séf--

Egytálételeink közül is vannak olyanok, amik nagy múltra eredeztethetők, és ma is szívesen fogyasztjuk. Ilyen a Jókai bableves, vagy más néven csülkös bableves, ami nevéből adódóan Jókai Mór kedvence volt, ízletes csülökkel, csipetkével és sok-sok kolbásszal. Én megértem a rajongását...
Na de ami már kislánykoromban is a kedvencem volt, az a paprikás krumpli, bográcsban készítve. Egyszerűen más ízt kapnak az ételek, ha a szabadban készülnek. Imádom! Ez az a fogás, amihez sem nagy főzőtudomány, sem dagadó pénztárca nem kell, csupán az ízek szeretete. Ha készítem, virsli helyett mindig házi füstölt kolbásszal szoktam, de ez mindenkinél ízlésfüggő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.