Marton Adrienn a Valentin-napról

Forrás: Marton Adrienn -
Valentin-nap recept gasztronómia Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Valentin-nap itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, de az igazi őrület természetesen inkább az Egyesült Államokra jellemző. Nagyon komolyan veszik ezt az ünnepet, így számos hagyomány alakult ki ezzel a nappal kapcsolatban. Milyen az ünnep a tengerentúlon, és milyen nálunk?

Az amerikaiak már a 19. század óta ünneplik a Valentin-napot, ám országszerte ismertté csak a 20. század környékén vált, beleértve az iskolákat is. Nem gondolnánk, de az Államokban a gyerekek – és ezáltal az oktatási intézmények is – fontos eseményként tartják számon a szerelmesek ünnepét. Minden gyerek egy speciális dobozt készít, és az osztály minden tanulója egy kis kártyát helyez el a másik dobozában. Megannyi pozitív üzenet, kedveskedés, csoki és cukorka kerül a dobozkákba, sőt a tanáraikat is meglepik valami szívet melengető ajándékkal.

Aztán az ajándékozás a családdal folytatódik, ugyanis náluk ez a nap a szeretetük kifejezésének ünnepe is. Finom vacsorával, bonbonokkal, kedves kártyákkal lepik meg a szeretteiket. Ilyenkor a boltok piros és rózsaszín dekorációban pompáznak, szinte mindegyik bolt, étterem készül valamilyen Valentin-napi meglepetéssel, extrával. Hatalmas iparággá fejlődött ez az ünnep, és meg is adják a módját annak, hogy boldoggá tegyék a barátaikat, családjukat vagy éppen a szerelmüket.

A Valentin-nap a szeretet ünnepe is, így remek ötlet egy finom vacsorával meglepni a családot Forrás: Marton Adrienn

Akiknek van párjuk, talán még komolyabban veszik ezt a napot. Sokan már az előző hónapokban kitalálják, mivel lepik meg a másikat, ilyenkor a népszerű vendéglátóhelyekre már érdemes jó előre helyet foglalni, mert az egész ország Valentin-napi lázban ég.

Egy kis érdekesség, hogy az év ezen szakaszában annyira sok rózsát vesznek, hogy az az éves vásárlás 75 százalékát teszi ki.

Elképesztő ez a szám, de tekintve, hogy Amerikában éltünk pár évet, és közvetlen közelről láttam a februári dömpinget, nem is annyira meglepő számomra. A legtöbb eljegyzés is ezen a napon történik ott, hiszen fontos számukra, hogy a szerelmesek napján az elköteleződésüket is megmutassák a szívük választottjának.

Marton Adrienn és Edvin Marton Valentin-napon ünneplik szerelmüket Forrás: Marton Adrienn

Itthon ezzel szemben még „gyerekcipőben" jár a Valentin-napi ünneplés, de lássuk be, egyre inkább teret hódít, amivel nincs is semmi baj. Nálunk inkább csak a párok ünneplik, de szerintem ez egy jó ürügy arra, hogy meglepjük a másikat. Hazánkban a legtöbben virágcsokorral nyűgözik le a párjukat, de a meghitt vacsora és a kreatív közös program is előkelő helyen áll a statisztikák szerint.

Edvinnel mi nagyon megszerettük ezt az ünnepet, mikor az Államokban éltünk, így ezt a hagyományt hazahoztuk. Általában valami apró kedvességgel lepjük meg a másikat. Én ilyenkor mindig valami különleges ételt készítek, leginkább desszertet, amiből persze a fiúk is szívesen falatoznak.

Meggyel töltött kókuszos csokigolyók

25 g pisztácia

2 evőkanál szőlőmagolaj

270 g kókuszreszelék

50 g kakaópor

140 g kókusztej

fél teáskanál őrölt fahéj

1 darab tojásfehérje

1 csipet só

1 darab vaníliarúd kikapart belseje

170 g méz

95 g étcsokoládé (minimum 80%-os kakaótartalommal)

magozott meggy, igény szerint

Meggyel töltött kókuszos csokigolyók Forrás: Marton Adrienn

Elkészítés

1. Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. Ez idő alatt egy tálban összekeverjük a reszelt kókuszt, a kakaóport, a mézet, a kókusztejet, a fahéjat és a vaníliarúd kikapart belsejét.

2. A pisztáciát és a szőlőmagolajat összekeverjük egy konyhai robotgéppel, addig, amíg a pisztácia szinte krémes állagú nem lesz.

3. Az így kapott masszát hozzáadjuk a kókuszos összetevőkhöz.

4. Egy kézi habverővel felverjük a tojásfehérjét, addig, amíg habot nem kapunk belőle, majd hozzáadjuk a sót, és még tovább mixeljük 1-2 percig.

5. Óvatosan beleforgatjuk az így kapott habot a tállal teli hozzávalókhoz.

6. Kanállal vagy kézzel apró golyókat formálunk a masszából. Igény szerint magozott meggyet teszünk a belsejébe.

7. Sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük az így kapott golyókat, amit 30 percre a sütőbe teszünk. Félidőben átfordítjuk a tepsit. Tálalás előtt 1 órán át még pihentetjük a süteményt.

8. Végül az étcsokoládét megolvasztjuk, és a lehűlt golyók 1/3-át belemártjuk a folyékony masszába.

Megjegyzés

Az étcsokoládét odaégés nélkül úgy olvasztjuk meg, hogy egy tál gőzölgő víz felett egy hőálló edénybe beletesszük a csokoládét, és folytonos kavargatás mellett lassan elolvad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.