Miről árulkodik a kisbabák fejformája? Kiderül, hogy lázadó zsenik, vagy mély érzésű álmodozók lesznek


Néhány száz évvel ezelőtt komoly tudósok is elhitték: a koponyán található bizonyos „dudorokból" lehet következtetni az értelmi képességekre. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy az egésznek semmiféle tudományos alapja nincs, és hogy a kisbabák intelligenciáját, személyiségét a genetikai háttér, valamint a környezeti hatások határozzák meg. Mindenesetre szórakoztató megnézni, milyen következtetésekre jutott a 18. század embere a csecsemők fejformája alapján.

Leginkább a császármetszéssel világra jött újszülöttekre jellemző. A 18.században úgy hitték, hogy a szimmetrikus buksi a belső harmónia és a diplomáciai érzék védjegye.
Az ilyen csecsemők környezetükre megnyugtatóan hatnak, mosolyukkal könnyen leveszik a felnőtteket a lábukról, és mintha már az első hetekben ösztönösen értenék az emberi kapcsolatok dinamikáját.
Később belőlük válhatnak azok a közösségi emberek, akik kiváló empátiás készségükkel hidat képeznek az ellentétek között.
Természetes úton világra jött újszülöttek koponyája – az esetek nagy részében – csúcsos formát vesz fel. Mivel ilyenkor még a koponya csontozata lágy, a szülőcsatornán történő áthaladáskor kissé keskenyedik, ami teljesen természetes.
Emiatt nem kell aggódni, hiszen a csontok néhány napon belül visszaveszik normális alakjukat.
Az ilyen babákból mély érzésű, intuitív és álmodozó gyermekek válhatnak, akik a racionalitás helyett erősen a megérzéseikre támaszkodnak.
A határozottabb vonalú, enyhén szögletes fejforma megfontolt személyiségre utalhat. Ezek a kisbabák ritkán cselekszenek impulzívan; hosszan és mélyen képesek tanulmányozni a kezükbe kerülő tárgyakat vagy az előttük lévő arcokat. Ez a koponyafelépítés a jövőbeni logikus gondolkodást és a mérnöki precizitást vetítheti előre.
Az egyik oldalon vagy hátul picit laposabb fejforma – amely csupán egy kedvenc alvási pozíció eredménye – a lázadó zseni jegyeit hordozza. Az ilyen gyermek nem fél kiállni önmagáért, ragaszkodik a megszokott kényelméhez, és szeret a megszokott ritmusában élni. Nem csoda, ha kiváló szónokok válnak belőlük, de jó esélyeik lehetnek a művészi pályán is.

Amikor a baba hason van, a feje hátulja és oldala felszabadul a matrac vagy a hordozó állandó nyomása alól. Ez a legegyszerűbb módja a fejlaposság megelőzésének és kezelésének. A pozíció a kiindulópontja az olyan mérföldköveknek, mint a megfordulás, a kúszás, a mászás, majd végül az ülés, ráadásul enyhíti a hasfájást.
Akár kerek, akár csúcsos vagy enyhén lapos egy kisbaba feje, a legfontosabb, hogy szeretetteljes és biztonságos környezet vegye körül. Így tehet szert olyan képességekre, amelyek elhozzák neki a harmonikus, önbizalommal teli és sikeres életet.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.