A divatvilág figyelmét is felkeltette XIV. Leó pápa: rajta van a világ 55 legjobban öltözködő embereinek a listáján

Vatikán XIV. Leó pápa öltözködés I. Ferenc pápa
Világsztárokkal szerepel egy listán a katolikus egyházfő. XIV. Leó pápa öltözködése a divatszakembereket is megmozgatta.

A Vogue tette közzé a 2025-ös listát, amelyen, ahogyan azt megszokhattuk, többnyire színészek, zenészek és modellek szerepelnek. De mit keres közöttük XIV. Leó pápa. 

XIV. Leó a pápaválasztás napján az első beszédét tartja.
XIV. Leó a pápaválasztás napján az első beszédét tartja.
Forrás: Getty Images

XIV. Leó pápa megjelenésében is modern

A Vogue a meglepő választást  azzal magyarázza, hogy XIV. Leó pápa szakított elődje, Ferenc pápa puritán öltözködésével  de emellett a szabóját megtartotta, aki a pápai hagyományoknak megfelelő liturgikus, de mégis díszesebb ruhákat készít neki. XIV. Leó öltözékei közül a divatszakemberek kiemelték, amiben először kilépett a megválasztása után a Szent Péter-bazilika erkélyére. A liturgikus hagyománynak megfelelő ruha amely vörös szatén mozzettából, borvörös stólából és aranyhímzéssel díszített mellkeresztből áll. De nem csak a pápai öltözései, hanem egyéb kiegészítői is felkeltették a figyelmet: volt, hogy a csuklóján egy népszerű okosórát visel, de baseballsapkában is fényképezték már − sőt, bár ennek a stílushoz szorosan nincs köze, az Instagramra is regisztrált −, így ezek együtt kellettek ahhoz, hogy XIV. Leó pápa, Jennifer Lawrence, Pamela Anderson vagy Jenna Ortega egy listán szerepeljen. 

XIV. Leó pápa Apple Watch-ot visel.
XIV. Leó pápa okosórát visel.
Forrás:  Getty Images

Nagy filmrajongó

XIV. Leó filmlegendákat, mint Monica Bellucci...

XIV. Leó pápa és Monica Bellucci a filmipar képviselőivel tartott audiencián a Clementine Hallban, 2025. november 15-én, Vatikánvárosban.
XIV. Leó pápa és Monica Bellucci a filmipar képviselőivel tartott audiencián a Clementine Hallban, 2025. november 15-én, Vatikánvárosban.
Forrás: Getty Images Europe

... és Cate Blanchett is meghívott Vatikánba, hogy modernizálja az egyház imázsát és hódoljon saját filmes szenvedélyének. A Clementine Hall csodálatos freskói alatt Leó pápa olaszul méltatta a mozi szórakoztató és oktató erejét – és azt, hogy egy film mennyire ámulatba tudja ejteni az embereket, ahogy őt is. 

XIV. Leó pápa és Cate Blanchett az Apostoli Palota Clementine-termében.
XIV. Leó pápa és Cate Blanchett az Apostoli Palota Clementine-termében.
Forrás: Getty Images Europe

Ferenc pápa is szerepelt hasonló listán

2013-ban az amerikai stílus- és férfimagazin, az Esquire hozta ki Ferenc pápát győztesnek a legjobban öltözött férfiak versenyében. Hogy miért?  „Az öltözködése teljes mértékben összhangban van a belső értékeivel” – indokolták, tehát nála épp a szerényebb kinézetet emelték ki. A magazin szerint Ferenc pápa öltözködése korszakváltást jelez a katolikus egyház életében, és egyben reményteli irányváltást is szimbolizál. A Szentatya tudatosan vállalt egyszerű megjelenése nem pusztán stílusbeli döntés, hanem egész szemléletmódjának kifejeződése: lemondott az ékszerekről és a díszes pápai ruhákról, nyilvános szereplésein legtöbbször egyszerű fehér öltözetben jelenik meg. Az arany pápai kereszt helyett vaskeresztet visel, a hagyományos vörös pápai cipőket pedig saját, régi és kényelmes fekete lábbelijére cserélte, és mielőtt meghalt, azt kérte olyan cipőben temessék el, amelyben zarándokúton is járt. 

VATICAN CITY, VATICAN - FEBRUARY 27: Pope Francis leads his general weekly audience in St. Peter's Square at The Vatican on February 27, 2019 in Vatican City, Vatican. (Photo by Alessandra Benedetti - Corbis/Corbis via Getty Images)
Ferenc pápa puritánágát jelképezte a nyakában hordott vaskereszt is
Forrás: Getty Images 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.