fashion week modell Natalia Vodianova divatbemutató Takács Nóra kifutó szegénység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ránézésre olyan, mint egy kislány, pedig már három gyermek édesanyja. A szakmától a Szupernova becenevet kapta, talán azért, mert szülése után két héttel már a kifutón tipegett. Mondjuk rá nem jellemző a tipegés, ugyancsak határozottan halad. Előre. Az örök fiatal Natalia Vodianova szupermodellel ismerkedünk meg, aki az orosz szegénynegyedből vált a világ egyik leggazdagabb modelljévé.
Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya

Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!


Natalia Mikhailovna Vodianova 1982. február 2-án született Oroszországban, Gorkyban. A város szegénynegyedében nőtt fel, méghozzá sokkal hamarabb, mint kellett volna. Apja úgy döntött, nem kér a családi életből, így magára hagyta őt, két húgát és édesanyjukat. A négy lány tehát egymásra volt utalva. Míg más gyerek a délutánjait, a különórák és házi feladatok mellett, a szórakozás töltötte ki, addig Natalia mosott, főzött és vigyázott két húgára, akik közül az egyik állandó felügyeletre szorult fogyatékossága miatt. Édesanyjuk egész nap dolgozott, napközben takarított Natalia iskolájában, éjjel pedig mosást vállalt. Aki ilyen nehéz körülmény között nő fel, megtanulja, mi a munka. Saját bevallása szerint rendkívül magányos gyerek volt, sokszor csúfolták szegénysége és beteg testvére miatt az iskolában. Ezek olyan mély sebeket okoztak nála, hogy most, felnőttként sem érzi magát teljes embernek. Azt mondja, örökké magányos a lelke, mert gyerekként nagyon bezárkózott és hiába van már meg mindene, még most sem bír elszakadni ettől az érzéstől. No de hogy is keveredünk odáig, hogy meglegyen mindene?

Felismerhetetlen lett a különc színésznő! Kattints a képekért!



AFP
AFP

Tinédzserként Natalia még gyümölcsöt árult a piacon édesanyjával, aztán egy szép napon önállósodott. 15 éves korára már saját gyümölcsös standot vezetett, így segített a testvéreinek. Ahogy az a mesében szokott lenni, nem? A szegény lány a piacon, akinek környezete lassacskán felismeri szépségét. Unszolták, hogy menjen és próbáljon modellként szerencsét. Natalia beadta a derekát, elkezdett castingokra járni, sőt, egy modelliskolába is beiratkozott, ahol azt mondták neki, fényes jövő várhat rá Párizsban, csak meg kell tanulnia angolul, amire mindössze három hónapja volt. Gyorsan befejezte hát az iskolát, és mire kettőt pislogott, máris Párizsban volt.

Less be Janicsák Veca gardróbjába! Kattints a képekért!



Minden tiszteletem az övé, szerintem nagyon szép és tehetséges, ha nem így gondolnám, nem is írtam volna róla. A következőket azonban muszáj leírnom, mert ide kapcsolódik. Modellként én is sokáig dolgoztam Párizsban, így saját a bőrömön tapasztaltam azt, amit máshol nem igazán: az orosz modellek jelenlétét. Valahogy úgy néz ki Párizs modellélete, hogy adott száz modell, amiből hatvan orosz. A várost az utóbbi években teljesen ellepték, tízesével utaznak mindenféle nyelvtudás, tapasztalat nélkül a tizenéves lánykák. Az érkezésem napján öt új orosz lány is jött, közülük egyik sem volt még 16 éves, és egyik sem tudta, mit jelent az, hogy passport. Egy mukkot sem beszéltek senkivel, viszont olyan agresszívek voltak, hogy komolyan, féltem tőlük néha. Mentek előre, mint a buldózer. A bemutatón, ha nem ők álltak a sor legelején, addig lökdöstek másokat, míg sikerült megszerezni az áhított pozíciót. Ha nem ők kaptak meg egy munkát, addig nyomultak, míg végül el nem érték, amit akartak. Tisztelet a kivételnek, de akikkel én dolgoztam vagy találkoztam, azok mind ilyen típusúak voltak. Hajtotta őket a kitörés lehetősége, mert egyik sem akart hazamenni. Egyszer elbeszélgettem az egyikükkel, aki már régóta modellkedett, így valamicskét beszélt angolul. Ő mondta, hogy az anyja úgy küldte Párizsba, hogy addig haza se menjen, amíg nem talál gazdag férjet. Ebbe az iszonyatos nyomulásba belegondolva, nagyon kiemelkedőnek kell lennie valakinek, ha szupermodellé akar válni. Az orosz lányok egytől egyig szépek, akaratosak, tettre készek. Az, hogy Natalia kiemelkedett közülük, és híres lett, nagyon nagy dolog - vagy szerencse.

Miután megérkezett Párizsba a Viva Models ügynökségnél kezdett el dolgozni, méghozzá őrült tempóban. Közhely, de tényleg nehéz felsorolni, hány kampány arca volt, hány kilométert lépkedhetett végig azon a rengeteg divatbemutatón, amelyeken részt vett, és hány ezer fényképet kattinthattak róla. Elsőként egy Gucci parfüm arca lett, majd Anna Molinari, aztán Calvin Klein következett. Pózolt a Chanelnak, az Armaninak, az Yves Saint Laurennek, a Versace-nak, a L'Orealnak, a Louis Vuittonnak, a Marc Jacobsnak, az Alberta Ferrettinek, a Rocco Baroccónak és még sok-sok más márkának is. Közel kétszáz divatbemutatót csinált végig Európában és Amerikában, és akkor csak a jelentőseket említettem. Többször dolgozott együtt a csodálatos fotóssal, Steven Meisellel, együtt csinálták például a 2004-es Vouge címlapot. Ez nem az első és utolsó alkalom volt, hogy Natalia megjelent a Vogue címlapján, a brit kiadás ugyanis hétszer kérte fel erre. 2007-ben pedig kiérdemelte, hogy egyedül szerepeljen az amerikai Vouge címlapján, ami rajta kívül csak Linda Evangelistának és Gisele Bündchennek sikerült. Nem csak a Vogue, más újságok is rendszerint lecsaptak rá. Szinte nincs is olyan divattal foglalkozó újság, amelyben be szerepelt volna: láthattuk a Marie Claire, a Woman, az Elle, a W és a GQ címlapján is. Sőt, filmekben is játszott már, például Roman Coppola CQ című alkotásában.

Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!



A sok munka sok pénzt hozott a konyhára. Évek óta szerepel a neve a tíz legtöbbet kereső modell listáján. Mindig változó, hányadik helyen áll a listán, de átlagosan 4-5 millió dollárra rúg az éves bevétele. A rengeteg pénzből meglehetősen jól él, de sosem feledkezik meg róla, milyen mélyről indult. Sokat jótékonykodik, támogatja például azt a kezdeményezést, amely az AIDS visszaszorításáért küzd Afrikában, de rendszeresen kiáll az állatok védelmében is. A gyerekekről sem feledkezik meg: 2005-ben létrehozta a saját jótékonysági programját Oroszországban. A Naked Heart szervezet célja, hogy játszótereket építsenek ott, ahol a gyerekeknek nincs lehetősége a szabadban játszani, mert játszótér vagy park helyett csak lerobbant betonházak állnak mindenütt. Hála Nataliának mára harmincnyolc szuper játszótér áll a kicsik rendelkezésére. Apropó, gyerekek!

Ha alaposabban megnézzük a modell arcát, bizony, ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy most 30 éves. Örök kamasz, örökké gyönyörű. Elnézve tökéletes testét és arcát nehéz elhinni, hogy három gyerek édesanyja, pedig így van. Ráadásul már egész nagyok a gyerekek. Natalia 2001 novemberében találkozott Justin Portman dúsgazdag és egyébként egész jóképű angol arisztokratával, akivel rögtön egymásba habarodtak, és nem sokkal később össze is házasodtak. Ekkor Natalia már 8 hónapos terhes volt a férfitól. Érdekes módon egyházi esküvőjükre csak 2002-ben került sor Szentpétervárott, amin Natalia egy Tom Ford tervezte esküvői ruhát viselt és gyönyörű volt! Még az esküvő előtt, 2001 decemberében megszületett első fiúk, Lucas Alexander, majd őt követte 2006-ban lányuk, Neva, végül pedig 2007-ben Viktor. A legkisebbik fiút Natalia nagyapjáról nevezték el, a lányukat pedig az orosz Neva folyóról.

Úgy tűnt, férjével sírig tartó lesz a boldogságuk, 2010-ben azonban megromlott a kapcsolatuk, tavaly pedig elváltak. Igyekeztek minél finomabban és kíméletesebben tenni mindezt, hogy a gyerekek ne sérüljenek, de ez nem feltétlenül sikerült. Elővigyázatosság ide vagy oda, elég sokat cikkeztek róluk. Nataliát hírbe hozták egy orosz tévéssel, és olyan pletykák is felreppentek, hogy azért válik férjétől, mert annak anyagi problémái vannak és ivási szenvedélyét az ő vagyonából finanszírozza. Sőt, az is napvilágot látott, hogy férje 10 millió dollárral zsarolja Nataliát, ha a nő nem fizet, nincs válás. Hogy ki fizetett kinek, nem tudni. Egy biztos: végleg elváltak útjaik. Nataliát mostanában Antoine Arnault üzletemberrel látni, aki egyébként a Louis Vuitton luxusmárka kommunikációs vezetője. Mi lesz ebből? Egyelőre nem tudni.

Itt járunk most. Natalia 17 éves kora óta keményen dolgozik, jó pár millió dollárt keresett, szült három szép gyereket, pedig még csak 30 éves. A kis gyümölcsárus lány története úgy fest, jól alakul, de hol van még a vége?

Tipp! Exkluzív képek a csinos műsorvezetőről. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.