Rózsaszínben pompáznak 2014-ben a menyasszonyok

2014.02.04. 16:02

Míg 2013-ban itthon még mindig a feketével kombinált kreációk közül válogattak a különleges ruhákra vágyó menyasszonyok, addig a világsztárok rózsaszín ruhakölteményekben mondták ki a boldogító igent. Idén már Magyarországra is betört a rózsaszín uralma, de Katalin hercegnő 2011-es lagzija óta a csipke sikere is töretlen. Körbenéztünk az idei esküvő-kiállításon, hogy megtudjuk, mit kínálnak a menyasszonyoknak a hazai ruhatervezők és szalonok.

Még mindig a csipke

Idén is változatlan a csipke uralma - szinte minden ruhában felfedeztünk több-kevesebb csipkés betétet. Arra azonban nem árt figyelni, hogy minél finomabb, leheletvékonyabb anyagból készüljenek a kreációk - a nehéz, durva csipkéket abszolút felváltják a légies anyagok. 

Tüllcsodák

Halász Éva tervező elárulta nekünk, hogy a csipkén kívül idén az egyszerű, letisztult sziluettek hódítanak, illetve a tülldarabok is nagyon népszerűek. A finom, vékony tüll mellett a balerinák tütüire emlékeztető kreációk is népszerűek. 

Rózsaszín álom és ombre hatás

Míg az utóbbi néhány évben feketével bolondították meg a menyasszonyi ruhákat, idén abszolút a rózsaszín a trend. A változás bennünket sem ért váratlanul, hiszen tavaly jó néhány világsztár ebben a színben mondta ki a boldogító igen. Legyen a ruha teljesen rózsaszín vagy színátmenetes, ombre hatású, a lényeg, hogy az árnyalat passzoljon hozzád és a lagzi stílusához.

Szalagot a derékra

Ha nem akarsz erőteljesen változtatni a hagyományokon, de mégis színt csempésznél a menyasszonyi ruhádba, akkor bolondítsd meg egy színes szalaggal a ruhakölteményt: a rózsaszín és a lila csodásan mutat, bevállalós menyasszonyoknak pedig ott van még a tűzpiros is. Arra azonban figyelj, hogy a szalag színét egy másik kiegészítő tükrözze vissza a megjelenéseden: egy púderszínű szalag mellé csodásan mutat egy ilyen árnyalatú esküvői cipellő és egy virág a frizurába.

Valami extra

Bár a rózsaszín átveszi az uralmat a fekete felett, Burda Anna tervezőnél a 30-as évek elenganciáját idéző stílusban még visszaköszön ez a stílus. 2013 nagy őrülete, a peplum is ott van néhány ruhán, de masnikban és különleges fazonokban sincs hiány. 

 

Katalin hercegnőtrendstíluslagziesküvői ruhacsipkeesküvő 2014