Soha nem látott képeken vonaglik a 25 éves Sharon Stone

színésznő fotók Sharon Stone dögös
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eddig még alig páran láthatták azokat a 33 évvel ezelőtt készült képeket, amiken a mindössze 25 éves Sharon Stone egy szál farmerben és melegítőfelsőben tündököl.

Kissé naiv tekintettel néz a kamerába a 25 éves Sharon Stone, aki 1983-ban még nem is tudta, hogy

milyen csodás karrier előtt áll.

Bár már akkor is rengetegen ismerték, hiszen kapott néhány kisebb szerepet, szerepelt Woody Allen Csillagporos emlékek című filmjében is, emellett pedig divatfotózásokat is vállalt. Ám az igazi nagy áttörést az 1992-es Elemi ösztön című erotikus thriller hozta meg neki. Az alábbi fekete-fehér fotókat egyébként Peter Duke készítette róla.

/1606/Soha_2016626111249

Mi simán feleségül vennénk az 58 éves Sharon Stone-t

El sem hisszük, hogy Sharon Stone már közeledik a hatodik X-hez. Ugyanolyan csinos, mint az Elemi ösztön idején. A teljes cikket megnézheted itt!

Amíg Ada a napon barnul, mi az irigységtől sárgulunkhttp://www.life.hu/sztarok/20160626-ada-a-hasat-sutteti-mikozben-agyara-ment-a-nap.htmlPintér Adrienn, alias Ada megőrült, bár a szó legjobb értelmében. A kétgyermekes anyuka élvezi a napsütést, bár Instagram-videója mellett ő maga is beismerte, hogy kissé agyára ment a nap. TV + SztárokOrigoLola szebbé varázsolta a napunkat - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20160626-lola-egy-sarga-dresszben-tundokol.htmlA dögös énekesnő egy csodás szelfivel lepte meg az Instagram-követőit, akik érthető módon odáig voltak tőle. TV + Sztárok--Mádai Vivien az élet császárnője: egy szál bikiniben, a Balatonon élvezi a nyarathttp://www.life.hu/sztarok/20160626-madai-vivien-egy-szal-bikiniben-a-balatonon-elvezi-a-nyarat.htmlA csinos műsorvezető a Balaton mellett piheni ki a hét fáradalmait, és egy kis hajókázással próbálta átvészelni a kánikulát. TV + SztárokOrigoCindy Crawford 14 éves lányát már most elhalmozzák munkávalhttp://www.life.hu/sztarok/20160624-cindy-crawford-14-eves-lanyat-mar-most-elhalmozzak-munkaval.htmlA világhírű modell lánya még csak 14 éves, de már most megvesznek érte a legnagyobb divatházak. Miu Miu, Vogue, Alexander Wang és ez még csak a kezdet... TV + Sztárok--Ezennel bemutatjuk Leonardo DiCaprio új barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20160615-ezennel-bemutatjuk-leonardo-dicaprio-uj-baratnojet.htmlBár azt nem tudjuk, hogy ez a kapcsolat tartós lesz-e, az viszont bisztos, hogy az Oscar-díjas színész imádja a szőke, fiatal, lehetőleg modell lányokat.TV + Sztárok--Már most áll a bál? ByeAlexnek az X-Faktor zsűrijével és a stábbal is akadnak nézeteltéréseihttp://www.life.hu/sztarok/20160614-byealex-maris-nezetelteresekbe-keveredett-az-x-faktorban.htmlAlex nem titkolja, hogy pár dologban ellentétes véleményen van az X-Faktor zsűritagjaival és a stábbal. De azt is elárulta, hogy bár évekkel ezelőtt még élesen bírálta a tehetségkutatókat, most az X-Faktor mentori székéből kicsit másképp látja a dolgokat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.