szépségápolás rózsa kozmetikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csoda, hogy a rózsa bódító illatára több ezer évvel ezelőtt is felfigyeltek. De nemcsak illatanyagként, szépítőszerként is korán elkezdték használni. Hogy miért annyira hatásos? Eláruljuk!

A rózsa a nőiesség, a szépség szimbóluma, sőt, a keleti országokban a fiatalság szimbólumaként is ismerik. Már az ókorban elő tudták állítani belőle az illóolajat és a rózsavizet, és mindkettőt előszeretettel használták a szépségápolásban. Illóolajként elsősorban az érzékekre és a lélekre hat, az aromaterápiában nyugtató, hangulatjavító hatásúként ismerik. A rózsavíz tele van a növény jótékony hatóanyagaival, kicsit lágyabb formában tartalmazza a növény esszenciáját, mint az illóolaj, és kifejezetten jól használható a kozmetikumokban. A rózsa hatóanyagként rendkívül mélyen képes hidratálni, és kifejezetten jót tesz a laza, ráncosodó bőrnek.

  • Ilcsi – Rózsaszirom tonik (125 ml, ár a kozmetikákban)

Ez a tonik bioültetvényen termesztett, kézzel szedett, gondosan válogatott pompás és illatos szőregi vörös rózsaszirmokból készül, megőrizve a rózsa csodálatosan frissítő, rugalmasító, hidratáló anyagát és hatását. Magas a vitamin- és bioflavon-tartalma. Különösen ajánlott vízhiányos, laza bőrre.

Forrás: Ilcsi
  • PomPom – Rózsakert éjszakai arckrém (50 ml, 4500 Ft)

Ha már átlépted a harmadik X-et és a bőröd hajlamos a ráncosodásra, akkor a Rózsakert éjszakai tápláló arckrém klinikailag tesztelt ránctalanító komponenssel neked készült. Ez a könnyű textúrájú, ugyanakkor rendkívül hatékony arckrém kellemes illatával támogatja a legszerelmesebb álmokat, amíg a rózsavíz gondoskodik a vízhiányos és az öregedő bőr nedvességtartalmának pótlásáról. A rózsa hatását az argánolaj bőrápoló, bőrfiatalító tulajdonsága erősíti.

Forrás: PomPom
  • The Body Shop – Atlasz-hegyi rózsás testvaj (200 ml, 6390 Ft)

Gazdag, gyorsan felszívódó testvaj az atlasz-hegyi rózsa illatával. Ezt a friss, harmatos rózsás illatot egy rózsakertben töltött hajnal ihlette. Krémes állagából adódóan könnyen kenhető és hamar beleolvad a bőrbe. 24 órás hidratálást biztosít. A marokkói rózsák illata megnyugtatja az idegeket, hatásos migrén és fejfájás ellen.

Forrás: The Body Shop
  • L'Occitane – Roses et Reines Eau de Toilette (75 ml, 14.500 Ft)

A Roses et Reines Eau de Toilette egy friss és bársonyos illat, egy virágos mese, amely a virágok királynőjét ünnepli. Az illat múzsái Forcalquier grófjának 4 lánya és dédelgetett rózsáik: a virágok, amelyek királynővé tették őket a legenda szerint. Kedvenc rózsáikat – a grasse-i, a bolgár, a marokkói és a török rózsát – gyűjtötték össze ebben az illatban, egy egyedi, finoman gyümölcsös haute-provence-i rózsakivonattal fokozva.

Forrás: L'Occitane
  • Lush – Rose Jam habfürdő (130 g, 1750 Ft)

Töltsd fel a lelked egy egész kádnyi rózsás csemegével: a citrom, a rózsa és a geránium illóolaja új erőt ad, míg a kókuszolaj és a sheavaj keverékétől káprázatosan fogod érezni magad. A fürdő végére olyan jó lesz a kedved, mintha egy csokor virágot kaptál volna. A rózsaolaj és a rózsakivonat duplán rózsássá varázsolják a hangulatod. A rózsa kitisztítja az elmét, az aromaterapeuták hangulatjavítóként használják.

Forrás: Lush
A szépség másik arca, 2. rész: kerekesszékes modellekhttp://www.life.hu/trend/20181105-kerekesszekes-modellek-a-szepseg-masik-arca.htmlA szépség fogalma egyre kevésbé korlátozható szűk határok közé. Míg a 20. század évtizedei a különböző szépségideálokról szóltak, ez az évszázad leginkább a másságot idealizálja. A tökéletesség helyett a tökéletlenség, a szimmetria helyet az aszimmetria, a szépség helyett a szépséghibák lettek a mérvadók. A divatiparban is a változás szele fúj, így a következő hetekben olyan modelleket mutatunk be, akik a megszokotthoz képest máshogyan szépek. TrendOrigoMTV EMA 2018: stílusmustra a vörös szőnyegrőlhttp://www.life.hu/trend/20181105-voros-szonyeg-az-mtv-ema-dijatado-galarol.htmlHabár az amerikai zenei díjátadókkal nehéz felvenni a versenyt, az MTV európai gáláján mindig legalább akkora a felhajtás, mint a tengerentúli rendezvényeken, ráadásul amerikai sztárokból sem volt hiány. Mutatjuk a vörös szőnyeges bevonulás legemlékezetesebb pillanatait. Trend--Nagy pizsamamustra: a legszebb és legmelegebb darabokhttp://www.life.hu/trend/20181026-pizsamamustra-pizsamak-a-hideg-estekre.htmlEgy igazi pizsamamániásnak nem is kell magyarázni a pihe-puha polárdarabok és az őszi bekuckózások jelentőségét és örömét. Körbenéztünk, melyek most a legszebb és legmelegebb pizsamák a fast fashion boltok kínálatában. TrendOrigoÉnidőre fel: fürdőbombák a csodaszép bőrérthttp://www.life.hu/trend/20181025-enidore-fel-furdobombak-a-szep-borert.htmlVannak, akik szerint a szépségért meg kell szenvedni, szerintünk azonban nincs is annál jobb érzés, mint amikor a szépülés a világ legkellemesebb dolga. Merülj el egy testet és lelket melengető habfürdőben, és közben élvezd, hogy a bőröd is feltöltődik energiával. TrendOrigoMicsoda nő! Ikonikus képek a születésnapos Julia Robertsrőlhttp://www.life.hu/trend/20181025-51-eves-lett-julia-roberts-ikonikus-fotok.htmlMa van Julia Roberts 51. születésnapja. A világ legszebb nőjének és a legszebb mosolyú nőnek is többszörösen megválasztott színésznőt ritkán látott fotóival ünnepeljük. Trend--A szakáll teszi a férfit? Elképesztő átalakulásokhttp://www.life.hu/trend/20181019-borotvaltan-es-szakallal-elotte-utana-fotok.htmlRégen volt akkora trend a szakáll, mint manapság. Korábban azt gondoltuk, hogy a hipszter stílusban teljesedett ki, de aztán jöttek a favágó, azaz lumberszexuális pasik, és megkoronázták a szakálltrendet. Divat ide vagy oda, vannak olyan férfiak, akiknek trendektől függetlenül elképesztően jól áll az arcszőrzet, szinte más embert farag belőlük. Ilyen átalakulásokat mutatunk most! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.