7 évesen segített világra hozni testvérét

kisbaba szülés segítség újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahelyett, hogy megijedt volna a hétéves rotherhami kislány, higgadtan és ügyesen segített húga születésénél, amikor anyjánál hirtelen beindult a szülés. 

Lefektette az ágyba, és megpróbálta megnyugtatni anyját a hétéves Lauren Burman, amikor édesanyjánál hirtelen beindult a szülés. A kislány átszaladt a szomszédba, hogy segítséget kérjen, miközben anyja már javában vajúdott.


Mire visszaért a 47 éves Ms. Plattsszel, már a baba feje is kint volt. "Próbált nyugtatgatni, de amikor meglátta a baba fejét, látszott rajta, hogy rájött, ez most komoly helyzet" - magyarázta az 28 éves anyuka. Azonnal hívták a mentőket, akik telefonon próbálták elmagyarázni, mit tegyenek. "Lauren fantasztikus volt, én sokkos állapotba kerültem a pániktól, de ő végig tartotta a kicsi fejét."

Bába szeretne lenni, ha felnő

A babának azonban légzési nehézségei voltak, mivel a köldökzsinór a nyaka köré tekeredett. Lauren és a szomszéd szerencsére gyorsan leszedték a nyakáról, és miután a mellkasát megdörzsölték, a kicsi végre felsírt. Végül a mentők is megérkeztek, és beszállították őket a rotherhami kórházba.

"Sosem fogom elfelejteni ezt a napot, ő a legjobb testvér, akit csak kérhettem. Nagyon elérzékenyülök, ha arra gondolok, mit tett" - fűzte hozzá a büszke anya. A kis Lauren, miután világra segítette testvérét, eldöntötte, ha felnő, szülésznő lesz. Pár nappal később egy tévéműsort is láttak egy szülésről, mikor a hétéves kislány a bábára célozva megjegyezte, ezt ő is meg tudná csinálni. "Ha majd nagy lesz a húgom, elmondom neki, hogyan született, és hogy én voltam az első, akit meglátott" - tette hozzá Lauren.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.