Hosszú távon is megéri? - Waldorf-módszer pro és kontra

Sok érv és ellenérv szól a módszer mellett, melynek oka többek között, hogy számos szempontból eltér a hagyományos oktatástól.

Eltérő elvásárok, egyedi napirend

A szokásos közoktatási programú iskolával ellentétben a Waldorf-módszer szerint tanuló gyerekek napja egészen máshogy telik. Az állami intézményben a tanulás tananyagközpontú, a tanárok meghatározott elvek és elvárások alapján követelnek, majd ezt érdemjeggyel jelzik vissza. A Waldorf-iskola gyermekközpontú, és szakít a "karácsonyra olvasni kell" bevált módszerével is.

Nincs szigorú követelményrendszer, helyette a gyermek szükségleteihez alakítják az elvárásokat, és támogatják a gyerekek életkorának megfelelően az egészséges fejlődését. Nemcsak bizonyos követelményszintet próbálnak elérni, hanem a testet, a lelket és a szellemet is képzik, művészeti, gyakorlati és intellektuális oktatással.

A napirend is más egy Waldorf-módszerrel dolgozó intézményben. Míg a hagyományos iskolába járó elsős a padban ülve főként olvasni, írni és számolni tanul, a waldorfos kisdiák természetes anyagokból készült játékokkal játszik az iskolában, rendszeresen mesét hallgat, zenével, tánccal és a háztartással is megismerkedik. Míg az állami iskolában a tanítónő kérdez, a gyerek válaszol, a waldorfosok az utánzás módszerében és a spontán játék erejében hisznek.

Oktatás tankönyvek nélkül

A tantárgyak is egészen mások. A waldorfos iskolákban az epochális oktatást részesítik előnyben, ez azt jelenti, hogy a tanulók ugyanazt a tantárgyat tanulják 3-4 hétig délelőttönként, a nap további részében pedig idegen nyelvet és művészeti órákat vesznek heti órarendben. Persze a tantárgyak között ugyanúgy szerepel az írás, az olvasás és a számolás is. Érdemjegyeket viszont nem kapnak, a tanárok szövegesen értékelik a nebulók tudását.

A tanítási módszerek is eltérőek, definíciók helyett gondolkodni tanítják őket. Míg az átlag általános iskolás csak a szünetekben és délután mozoghat, a waldorfos tanulóknál nagyobb szerepet kap a mozgás, főleg az alsóbb évfolyamokban. Hatodikig egyáltalán nincsenek tankönyveik, és írni előbb tanulnak, mint olvasni. A tanárok nem javasolják a tévénézést, filmezést, harmadik osztályig számítógép-oktatás sincs, viszont van kötelező táncórájuk, az eurythmie.

Rudolf Steiner: a gyerekekhez kell igazodni

Rudolf Steiner, a módszer kifejlesztője szerint a gyermekekhez kell igazítani az oktatást, és nem a gyerekeket betörni egy előre kidolgozott módszertan keretei közé. Ez véleménye szerint főleg a kisiskolásoknak előnyös, akik a játék és szabad rohangálás világából a hagyományos iskolába érve belecsöppennek a padban ülés, könyvet olvasás, a lecke és teljesítés világába, és ez nem mindegyikünek sikerül egykönnyen. Sok iskolában - tisztelet a kivételnek - még ma is a régi, poroszos módszer dívik, ami sok esetben egyenes hátú, illedelmes, de szorongó és örömtelen kisiskolásokat termel, akik bemagolják az anyagot a jó jegyért, de gondolkodni nem tanulnak meg.

Hosszú távon már nem olyan örömteli a helyzet

A módszernek azonban van egy nagy hátulütője, mégpedig az, hogy sajnos egyszer szembe kell nézni az élettel. Járhat a kicsi waldorfos óvodába, iskolába, de onnan tovább kell majd tanulnia. Gimnáziumban már nem foglalkoznak a varázslatos gyermekvilág megóvásával, és nagyon nehéz lehet a waldorfos elfogadó közegből átcsöppenni az ahhoz képest rideg és fokozottan követelő, hagyományos iskolarendszerbe.

Arról nem is beszélve, hogy a waldorfos diákok általában le vannak maradva a többiekhez képest a hagyományos követelményrendszerben, tehát "kevesebbet" tudnak. Sem a középiskolai, sem a felsőoktatás nem igazodik a waldorfoshoz és vannak gyerekek, akik nem képesek átállni az új rendszerre, vagy csak nagy nehézségek árán és lemaradva a többiektől. Ezen kívül elképzelhető, hogy a jobb képességű diákok a Waldorf-módszerű iskolában unatkoznak, és nem fejlődhetnek abban az ütemben, ahogy a hagyományos általános iskolában tennék.

A Waldorf-iskola kiegyensúlyozott, boldog gyermeket nevel, szinte minden kisiskolásnak ezt kívánná az ember, de ez a világ sajnos nem waldorfos elvek szerint működik. Az életnek tanulunk, tartja a mondás, de ez az élet gyakran kemény és elvárásokkal teli. Kérdés, hogy a gyermeknek ezzel mikor és hogyan kell(ene) szembesülnie, és milyen áron. A Waldorf-módszer követői szerint az elveszített gyermekkor nem ad boldog felnőttlétet, a gyerek rossz esetben csak egy lesz a sok "bólogató-magoló János" között, legyen akárhány diplomája is, márpedig mi mást kívánhatna a szülő a csemetéjének, minthogy boldog legyen? Az ellenzők pedig a megélhetést emlegetik és azt, hogy a gyereket motiválni kell, és meg kell tanulnia megfelelni az élet kihívásainak.