Steiner Kristóf: A fiú, aki elbűvölte Madonnát

Isaac Sinwanira nehéz lenne bármiféle titulust ráerőltetni: a Kabbala Központ tanára és kántora, a zsidó népzene nagykövete, egy jemeni fiú, aki megvalósította az álmait... a sor meglehetősen hosszú. Nem csoda, hogy a pop örök királynője, Madonna egyszerűen csak így konferálta fel őt koncertjein: "Üdvözöljétek a barátomat, Isaacet. Jófiú..." A "Hang" ugyanis - ahogy sokan nevezik - éppen úgy, mint a hirtelen jött siker előtti években - főállású "chevre", amely a kabbala nyelvén azt jelenti: tanár, aki a hétköznapi munkáját feladva kizárólag azért dolgozik, hogy fényt hozzon mások életébe. Aki olvasta a Lélekbonbon című könyvemet, annak ismerős lehet "Madonna jófiúja", ám a beszélgetésünk teljes szövegét először és kizárólag itt, a Life.hu-n osztom meg veletek.

- A Madonna fanoknak, akik leginkább a kedvencük miatt kötötték fel a vörös fonalat biztosan óriási meglepetés, hogy elég besétálniuk egy sábeszre, és találkozhatnak veled. Számodra mik voltak életed "nagy találkozásai"?

- Talán nem is emberekhez, hanem a számomra legfontosabb dolgokhoz kötődnek ezek: a zene és a kabbala a két "nagy találkozás" az életemben. Amióta az eszemet tudom, folyton énekelek. Az egyik első emlékem az óvodából, hogy a csendes pihenő kellős közepén felpattanok az ágyra, és hangosan dalolni kezdek: "Ébresztő mindenki!" Kamaszként pedig beleszerettem a hangszerekbe: megtanultam játszani mindenen, ami csak a kezembe került. És bár mindenki arra buzdított, hogy kezdjek valamit a tehetségemmel, valahogy bátortalan voltam.

- Ekkor került a képbe a miszticizmus?

- Pontosan. Számtalan spirituális ösvényen elindultam, de egyiken sem voltam képes kiteljesedni. Amikor viszont először vettem részt egy kabbalaelőadáson - ami egyébként az emberi vágyakról szólt -, azonnal éreztem, hogy itt a helyem. Azt persze nem sejtettem, hogy a másik szenvedélyemmel, a zenéléssel is itt találunk újra egymásra.

- Mi történt?

- Valaki meghallotta, ahogy az orrom alatt énekelgetem a sábesz-dalokat, és szó szerint odarángatott a terem közepére. És - csodák csodája - életemben először nem voltam zavarban. Itt végre kiengedhettem a hangom.

- Nem véletlen, hogy a londoni Kabbala Központban "A Hang" volt a beceneved...

- Amit ráadásul éppen Guy Richie aggatott rám. Akkoriban ő volt Madonna férje, és minden szombaton ott voltak a központban a meditációkon. Aztán egy szép napon ez a nő, akit a világ minden pontján mindenki ismer és elismer, kivált a tömegből, és kinyújtotta felém a kezét: "Helló, Madonna vagyok."

- Spirituális felemelkedés ide vagy oda, azért gondolom, kicsit beleborzongtál...

- Naná... pedig sosem voltam egy Madonna-rajongó. Két számot, ha ismertem tőle, azokat is a klipek miatt. Most pedig az a lány, aki a Like a Prayer videójában szájon csókolta a fekete Jézust, habozás nélkül a szemembe mondja: "Odavagyok a hangodért. Van kedved felvenni velem pár dalt a stúdiómban?"

- Ez volt a rólad elnevezett track, az Isaac?

- Ah, szó sincs róla. Bementem a stúdióba, Madonna a keverőpultnál ült, és csak annyit mondott: "Énekelj valamit." Rázendítettem egy kétezer éves jemeni népdalra, amit a családommal énekeltünk gyerekkoromban, aztán elénekeltem egy sábesz-dalt. Legfeljebb húsz percet töltöttem odabenn, majd elbúcsúztam a főnökasszonytól, és hónapokig nem is gondoltam az egészre. Már ez is több volt, mint amiről valaha álmodtam.

- Mikor hallottad először az elkészült dalt?

- Madonnának találkozója volt a tanárával, és az óra végén odajött hozzám: "Ülj be a kocsimba, mutatok valamit." Egy Mini Coopere volt akkoriban. Négyen - Madonna, a tanára, Guy Richie és én - bepréseltük magunkat a kicsi kocsiba, ő pedig elindította a sztereóberendezést, és megszólalt az én hangom. A jemeni népdalt használta fel. Leírhatatlan érzés volt.

- A családod mit szólt hozzá, hogy hónapokra megpattansz, ráadásul egy olyan nővel osztod meg a vakációdat, akinek a neve évtizedek óta egyet jelent a szexualitással?

- A feleségem csupán egyetlen dolog miatt féltékenykedett: ő ízig-vérig Madonna rajongó, kicsi kora óta. (nevet) Egyébként pedig tudta, hogy megbízhat bennem. Nem állítom, hogy könnyű volt: éppen akkor született kisbabánk, és a világ összes luxusszállodája, masszázsa és kántáló rajongója sem tudta pótolni a családomat.

- Nem kell ahhoz Madonna legjobb barátjának lenni, hogy az ember felmérje: a nő maga a perfekcionizmus. Voltak kemény meccseitek?

- Már az elején azzal indított, hogy lazán a képembe mondta: "Az én színpadomra kövér ember nem teszi be a lábát." Akkoriban legalább 15 kilóval vaskosabb voltam, így a turné előtt kaptam másfél hónapot arra, hogy összekapjam magam. Mentségére szolgál, hogy szuperjófej volt: kaptam tőle egy speciális diétát, amit követnem kell, és egy személyi edzőt, aki minden nap rendesen megdolgoztatott.

- Milyen volt első alkalommal több tízezer ember előtt állni a színpadon?

- Elég, ha annyit mondok, hogy a saját dalom előtti tíz percben képtelen voltam elhagyni a mellékhelyiséget. Van egy zenész haverom, akivel kamaszkorunkban azzal viccelődtünk, hogy egy napon majd felléphetünk a leghíresebb zenei fesztiválon Izraelben, és elkiálthatjuk magunkat: "Jó estét, Caesarea!" Ehhez képest minden éjjel elkiálthattam volna magam: Jó estét London, New York, Párizs, Tel Aviv... Soha nem is álmodtam ilyesmiről.

- Egyet nem értek: hogy lehetséges, hogy azóta nem jelent meg saját lemezed, nincsenek fellépéseid minden hétvégén, és nem pompázol ott minden magazin címlapján? Minden esélyed megvolt minderre...

- A válasz nagyon egyszerű: nem kértem belőle. Rengeteg ajánlattal kerestek meg a turnét követően, de rövid gondolkodás után mindet elutasítottam. Néhány hónap alatt mindent elértem, amiről egy zenész álmodhat, és őszintén szólva nem ragadott meg annyira ez a világ, hogy bármit feláldozzak érte. Minden nap hálát adok az égnek, hogy kabbalaoktató lehetek ahelyett, hogy hollywoodi vagy New York-i híresség volnék. Szívből énekelni pedig egy stadionnyi közönség nélkül is lehet. Ha valamit, azt mindenképpen megtanultam az elmúlt évek tapasztalataiból - studiózás, turnézás világszerte, flancos hotelek és társai -, hogy semmi sem fogható ahhoz, mint amikor végre hazaérek.