Csodák márpedig vannak! - 50 kilót fogyott Andrea

"Kövér voltam. Nem kicsit, viszont nagyon. Mondták sokan, hogy fogyni kéne, de én struccpolitikát folytattam: 'jól érzem így magam!' Egy idő után már el is hittem, és nem akartam változtatni. Azt hittem, jól érzem magam a bőrömben, de 2-3 emelet megmászása is gondot okozott. Még ekkor is azzal ámítottam magam, hogy nem azért, mert dagi vagyok, szimplán csak nincs kondim. Addig-addig mondogattam magamnak, hogy én valójában szép, sőt gyönyörű és kívánatos vagyok, hogy kezdtem elhinni. Szépnek láttam magam a tükörben, a hájréteget csupán minimális súlyfeleslegnek érzékeltem, amit szexepilnek tekintettem. Azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a pasik megfordulnak utánam az utcán, és kívánkozva bámulnak hosszan, míg el nem tűnök a következő sarkon. 2010 augusztusában ráálltam egy elektromos mérlegre Mórahalom strandján: meglepődtem azon, amit láttam, hiszen nem ennyinek éreztem magam. 120 kg-ot adott ki a gép, és a megadott magassághoz azt írta, hogy súlyosan elhízott. Teljesen ledöbbentem, és nem hittem el. Ám még ekkor is a struccként dugtam homokba a fejem: 'persze, mennyiségre baromi sok ez a súly, de hát nekem NAGYON erős csontozatom van, és különben is az izomnak nagyobb a súlya, mint a hájnak.' Még egy pár hónapig áltattam magam, de azért közben folyton ott motoszkált bennem, hogy ez azért tényleg sok...

2010 szeptemberében egy reggel úgy keltem fel, hogy 'na, most muszáj elkezdenem fogyózni!' Egyszer már belekezdtem a 90 napos diétába, élveztem, jó volt, így most is ennek néztem utána. Lelkiekben még jobban rákészültem, átgondoltam, hogyan is tudnám a legjobban kivitelezni ezt az egész diétát, mi az, amit meg tudok venni hosszabb távra, mi az, amiről minden nap gondoskodnom kell. Fejben nagyon a helyére tettem ezt az egész fogyókúrás dolgot, nem akartam, hogy valami miatt, vagy valamiért, valakiért kezdjem el, arra próbáltam koncentrálni, hogy addig és annyit csinálom, amíg és amennyire nekem jólesik, és érzem a pozitív hatásait.

2010. október 15-én belekezdtem. Az első 1-2 hétben szokatlan és furcsa volt, hogy nem nassolok egész nap - ezzel is folyton áltattam magam, minden este azzal a tudattal feküdtem le, hogy én valójában NAGYON KEVESET eszem, épphogy csak csipegetek, nem tehetek róla, hogy ilyen alkat vagyok. De visszagondolva azt kell, hogy mondjam, sokat ettem. Nagyon sokat. Mérhetetlenül sokat. Volt, hogy napjában kétszer megettem egy-egy óriás menüt az egyik gyorsétteremben, és emellett még reggelire 1-2 péksüti, délelőtti nassnak 1-2 csomag (100 g) gumicukor, csokik tömkelege, uzsonna, vacsora.

Visszatérve a fogyózásra: egyre tudatosabban kezdtem enni, a nassolást megtartottam a diéta alatt, azzal a különbséggel, hogy csak délelőtt és csak gyümölcsöt (a 90 napos diétánál a reggeli mindig gyümölcs - a nagyokosok szerint ez nem egészséges a túlzott gyomorsav-képződés miatt, de szerintem ez hülyeség, mindenkinek meg kell találnia a neki legmegfelelőbb diétát, és nekem ez bevált). Így aztán az első hónapban a reggeli nekem reggeltől ebédig tartott, de úgy voltam vele, hogy legalább nem a csokit, cukrot meg az ilyen vackokat zabálom.

1 hónappal a diéta elkezdése után akkori párom benyögte, hogy nagyon szimpi neki az egyik kolléganője, meg nagyon vonzza őt, de hát igazából nem tudja, mit akar... Próbáltuk húzni (megoldani?) a dolgot, de nem jártunk (jártam) sikerrel. Elköltöztem tőle, egy éjszakát a barátnőmnél töltöttem, és ekkor bizonyosodtam meg róla, hogy tovább kell menni azon az úton, amire ráléptem: ráállított a mérlegre - nekem nem volt otthon. Megdöbbentem, hiszen az egy hónap leforgása alatt 20 (!) kilótól szabadultam meg! Ennek nagy része víz volt ugyan, de elkezdtem hinni magamban: meg tudom csinálni! Mindig a csodára vártam. Azt akartam, hogy ne kelljen csinálnom semmit, csak úgy magától folyjon le rólam minden felesleg, és aztán amikor 'kész vagyok', akkor boldogan tekinthessek vissza a múltba, hogy igen, megcsináltam, király vagyok! Ez nem történt meg soha. Viszont amikor elkezdtem dolgozni a csodáért, akkor a csoda is elkezdett dolgozni értem: a mai napig úgy érzem, én valójában nem tettem semmit, minden magától alakult így, nem értem, hogy történhetett?!

Ezután elköltöztem akkori barátomtól, és persze sírtam, könyörögtem, reménykedtem, de az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy most csak én vagyok. Úgy döntöttem tehát, hogy ha már így alakult, akkor csináljuk komolyan! Még jobban odafigyeltem, hogy betartsam a diéta előírásait. És a csoda nem állt meg: december eleje felé felhívott egy nagyon régi ismerősöm, hogy megunta a lótartást, és nekem szeretné ajándékozni a lovát. Alig hittem el! Gyerekkori álmom vált valóra ezzel! És ez még nagyobb erőt és kitartást adott, hogy egyrészt ne csináljak semmi hülyeséget, másrészt meg ezt az életmódváltást rendesen csináljam.

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok. December 30-án hozhattam el a lovacskát az új helyére, kitartóan folytattam a diétát, és január közepére, amikor letelt a 90 nap, nagyjából 33-35 kg mínuszt mutatott a mérleg. Ahogy jött a jó idő, egyre többet kezdtem lovagolni, minden szabadidőmet igyekeztem a lovammal tölteni, mert a felejtésben is rengeteget segített (bárki bármit mond, egy 6 és fél éves kapcsolatot nem lehet 1-2 hónap alatt lezárni), meg aztán több új barátra tettem szert a lovardában, egyre jobb lett a közérzetem, folytak le rólam a kilók és javult a kondim is.

2011 elejére jutottam el arra a szintre, hogy teljes mértékben uralni tudom a súlyomat, néha eszem csokit meg édességet, de a mértéktelen zabálásoknak végre vége! Önmagamra találtam, végre nem olyan akarok lenni, mint mások, hanem önmagamat szeretném minél jobban megismerni.

A 2011. év végére, 2012. év elejére elértem jelenlegi súlyomat: 70-72 kg körül mozgok. Bárhogy is nézzük, ez kb. 50 kg mínusz! 2012 februárjában a lovaglás mellett elkezdtem futni, ami egyre inkább hozzásegít, hogy a még meglévő háj izommá alakulhasson."