A színésznő, aki feltalálta a wifit

Hedy 1913. november 9-én született Bécsben egy jómódú családban, Hedwig Eva Maria Kiesler néven. Édesapja, az osztrák Emil Kiesler, bankárként dolgozott. Édesanyja, a magyar gyökerekkel rendelkező Gertrud Lichtwitz pedig koncertzongorista volt. Hedy kislányként mindent megkapott, amire csak vágyott. Nagyon szép házban nőtt fel, szülei szeretettel és gondoskodással vették körül. Annyira óvták, hogy még iskolába sem kellett járnia, magántanár tanította a gyönyörűséges kislányt, aki tízéves korára már négy nyelven beszélt, csodásan táncolt és zongorázott. Igazi finom úrihölgy vált belőle. Hogyhogy nem, a kis Hedyt azonban nem érdekelte a semmittevés, sokkal inkább szeretett volna dolgozni, valami izgalmas területen. Például színésznőként. Családja idővel feldolgozta ezt, lassacskán elfogadták lányuk álmát, így 16 évesen beíratták a Max Reinhardt színiiskolába, ahol kiválóan teljesített a szépséges fiatal lány. Egy éven belül már szerepeket kapott különböző filmekben. Első igazán jelentős alakítását meglehetősen lengén kanyarintotta, konkrétan meztelenül villantott az Extázis című, 1933-as remake-ben. Hogy családja mit szólt a pőre valósághoz, nem tudni, az viszont bizonyos, hogy ezzel a pár másodperccel örökre belopta magát a nézők szívébe.

Még ebben az évben színészi karrierje mellett magánélete is sínre került - látszólag. Családja ugyanis jószándékúan gondoskodott mindenről. Elrendezték házasságát Friedrich Mandl osztrák fegyvergyárossal, akivel 1933 augusztusában mondták ki a boldogító igent. A kötelező szerelem azonban ritkán tart örökké, Hedy az első adandó alkalmat megragadva szó szerint elmenekült, messze a rossz házasságától, akaratos családjától. Hajóra szállt, és meg sem állt Amerikáig, ahol már várta őt a mozi csillogása, a hírnév és a szabadság. Rettentő hosszú nevét a jól csengő Hedy Lamarra cserélte, szerződést kötött a Metro-Goldwyn-Mayerrel és megkezdte pályafutását a tengerentúlon. Nem volt nehéz dolga, a közönséget teljesen elbűvölte a szépsége, így ha színészileg nem is volt eleinte lenyűgöző, az emberek mégis elégedetten bólogattak. Hedy igazi díva lett egy csapásra, mindenki az ő ruháit utánozta, imádták a kalapjait, kendőit, turbánjait, divatba hozta a barna hajat és a középválasztékot is. Igazi szupersztár lett, részben "egzotikus", európai származásának köszönhetően.

Közel negyven filmben szerepelt, köztük a Különös menyasszonyban, a Trópusi mámorban, az Emberiség történetében és sorolhatnám. A harmincas évektől egészen a hatvanas évekig ontotta a filmeket, néha évente hármat is. Amilyen gyorsan jöttek a szerepek a mozivásznon, olyan gyorsan változott a magánélete. Miután 1937-ben hivatalosan elvált fegyvergyáros férjétől, Amerikában sokszor, sokakban találta meg az igazit, igaz, csak rövid időre. 1939-ben hozzáment Gene Markey forgatókönyvíró-producerhez, akivel mindössze két évig voltak együtt. Házasságuk alatt örökbe fogadtak egy kisfiút, Jamest. Következő házassága szintén nem volt hosszú életű, John Loder színészhez ment feleségül 1943-ban és ugyan '47-ben már el is váltak, időközben két gyermekük született, Denise és Anthony. A házasságok sora ezzel még nem ért véget, 1951-52 között Ernest "Ted" Stauffer szórakozóhely-tulajdonos lett a férje. Őt követte W. Howard Lee olajmágnás 1953-60 között, végül pedig Lewis J. Boies ügyvéd zárta a sort 1963-65 között. Hedy egy érdekes nő volt. Azon túl, hogy előszeretettel ment férjhez pár évente, különösen szeretett ezt-azt ellopni boltokból. Az első ilyen alkalommal sikerült kimagyaráznia magát, a '90-es években azonban újból szemcseppek és egyéb apróságok lopásán kapták Floridában, és ezért már meg is büntették. Kellemetlen.

Zaklatott magánélete és különös hobbija azonban nem vonja el a figyelmet a lényegről, arról, amiért megírtam a történetét. Hedy rendkívül szép és emellett kivételesen okos nő volt. Akármibe fogott, ahhoz jól értett. Így esett, hogy teljesen véletlenül felfedezte a rádió-távvezérlést, vagyis a wifi, vagy a bluetooth alapját. A felfedezést szomszédjával, George Antheil zongoristával közösen mondhatják magukénak. Az ötlet onnan jött, hogy szerettek volna 16 zongoraművet szinkronizálni. Az erre kidolgozott módszert később alaposabban is átgondolták, kicsit átdolgozták. Felhasználva Hedy ismereteit a fegyverekről, torpedókról, haditechnikáról - amit még első férje mellett szerzett -, hozzátéve saját módszerüket, kialakították a torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló ugrókódos adóvevőrendszert. Találmányukat azonnal szabadalmaztatták a General Motors elnökének javaslatára, az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál. A szuper újdonságot örömmel ajánlották fel a haditengerészetnek, de azok csak a szabadalom 1957-es lejárta után kezdtek el foglalkozni vele. A Kuba elleni blokád során például már élesben alkalmazták.

A haditengerészet 1985-ben engedte ki kezéből először a technikát és engedte meg, hogy civil célokra is használják, többek között mobiltelefon-rendszereknél és bluetooth kapcsolatoknál alkalmazzák mai napig. Ezért a találmányért 1997-ben a technika úttörőjének járó díjjal jutalmazták a színésznőt, megkapta a "feltalálói" Oscar-díjat, sőt, születésnapja (november 9.) Európában mai napig a Feltalálók Napja. Egy díjat is elneveztek róla, a Hedy Lamarr-díjat. Az 5000 eurós fődíjat olyan nő kaphatja, aki sokat tesz a híradástechnika fejlődéséért.

Hedy Lamarr 2000. január 19-én halt meg, floridai otthonában. Utolsó kívánsága az volt, hogy hamvait szállítsák vissza Bécsbe és szórják szét az erdőben. Fia, Anthony tett eleget végakaratának. Így ért tehát véget Hedy története, aki lássuk be, igen érdekes, fordulatokkal teli életet élt. Talán nem volt az a tipikus feleségnek való nő, azonban tudott valamit, amit sok kolleginája nem. Amellett, hogy lélegzetelállítóan szép volt, a tudomány asztalára is letett valamit. Ez igen!