A közös kassza valóban a múlté?

Évszázadokon át a gazdasági "hatalom" családon belül a férfi kezében volt, vagyis jellemzően a férfi kereste a pénzt, és a férfi volt az is, aki döntött a családi költségvetésről. Ez a hatalom egy ideig megmaradt még akkor is, amikor a nők is munkába álltak, és próbáltak valamilyen élhető egyensúlyt találni a munka-háztartás-gyereknevelés idegőrlő háromszöge között. A hatalom a férfiak kezében maradt, hiszen a magasabb fizetés elve mentén ragaszkodtak ahhoz a joghoz, hogy irányítsák a család pénzügyeit. Mindez persze a közös kassza címkézése alatt történt, vagyis azért nem esett szó külön kasszáról, mert a nő megkeresett alacsonyabb jövedelme külön elnevezés nélkül elolvadt a kiadások fedezése közben. Nem maradt a kezében saját célra fordítható összeg és jószerével annak is lehetett örülni, ha egyáltalán dolgozhatott, mert ez, ha pénzügyi szabadságot nem is, azért egyféle mozgásszabadságot mégiscsak biztosított.

Mára azonban gyökeres változás, a családi kassza számtalan variációja figyelhető meg ezen a területen, és az eredeti minta: a közös kassza a legtöbb pár esetében kifejezetten a gyerekvállalás környékén nyer valamilyen létjogosultságot. Nem mellékes, hogy közben a közös kassza azért egyféle visszalépés is lehet a nő számára, "jogvesztő" gazdasági területen, legalábbis a pénzügyi autonómiájának jó időre búcsút mondhat. Persze az is előfordulhat, hogy a közös kassza valóban védelem a nő (és a gyerek) számára: a közös pénzügyi keret nélkül nemcsak kényelmetlen, de lehetetlen helyzetbe is kerülne.

De jó-e a közös kassza?

Az egyik legizgalmasabb kérdés tehát, hogy a külön kassza sokszor mindkét fél számára vonzó intézménye valóban üdvös-e a nők számára? Lehet-e okosan, a másik érzékenységét tiszteletben tartva ugyan, de ragaszkodni a pénzügyi szabadsághoz akkor, amikor a másik fél érzékelhetően sokkal kevesebbet engedhet meg magának? Egyáltalán: működőképes lehet az olyan párkapcsolat, ahol nincs pénzügyi egyensúly? Hiszen lehet, hogy az alacsonyabb jövedelemmel bíró fél folyamatos védekezésre kényszerül, és előbb-utóbb nemcsak pénzügyi területen, de a közös élet minden területén kénytelen lesz alárendelődni pénzügyi fölénnyel bíró párjának. Egy egyszerű példával élve: az mondja meg, mi kerüljön a bevásárlókocsiba, aki fizet, vagyis az döntheti el, mi legyen a vacsora, utazzanak-e és hová, lehet-e új ruhát vásárolni, aki a pénztárnál a bankkártyája után nyúl, hiszen a másik vagy meri és tudja kommunikálni igényeit és elvárásait, vagy nem. Néha a méltóság is odaveszhet, hiszen "kérni kell" olyan dolgokra is pénzt, amelyek nem szükségszerűek, csak éppen kellemesebbé varázsolhatják az életet.

Persze az is lehet, mindez csupán érettség, tapintat, szeretet kérdése, illetve ahogy az egyik interjúalanyunk fogalmazott: pénzügyi intelligencia szükséges ahhoz, hogy akár a külön kassza, akár a közös kassza, akár ezek variációi működőképesek legyenek.

A közös kassza magasabb gazdasági intelligenciát kíván

A legtisztább variáció, amikor mindkét fél egy számlára utalja a teljes jövedelmét - az utolsó fillérig -, ahonnan azután a kötelező kiadások után maradt összeggel mindketten szabadon rendelkeznek. Egymás felé nem tartoznak elszámolással, nincs is rá szükség, mert mindketten pontosan tudják, meddig nyújtózkodhatnak, ismerik és tiszteletben tartják a másik vágyait, és éppen ezért olykor elő is segítik annak megvalósulását. Ez az "ideális" helyzet azonban valóban rendkívül magas gazdasági intelligenciát kíván, határtalan bizalmat a másik felé, valamint annak a félnek szeretettel teli önzetlenségét, aki a magasabb jövedelmét gáncsoskodás nélkül rakja a közösbe.

Enikő, két kisgyerek édesanyja

Enikő, aki tíz éve házas és két kisgyerek édesanyja párjával az összeköltözésük óta közös kasszán van. Náluk Enikőnek volt magasabb a jövedelme. A közös kassza náluk azt jelenti, hogy kölcsönösen hozzáférnek a másik számlájához, és a kötelező kiadások után azzal gazdálkodnak, ami van. Közösen. Nem kell engedélyt kérni a mindennapi kiadásokhoz. Ahhoz sem, ha a férj vagy a feleség megkíván valami olyat, ami nem kötelező, de szívmelengető. Egy drágább ruhadarab is beleférhet, hiszen érett gondolkodású felnőttek, akik nem szórják ész nélkül a pénzt. Körülbelül a 30.000 Ft feletti kiadásokat egyeztetik le, vagy ha ajándékról van szó, ez utóbbinál azonban nem a pénzügyi kiadás miatt, hanem a közös gondolkodás lehetősége miatt. Enikő szerint az elmúlt tíz évben egyszer sem volt ebből vita vagy feszültség közöttük, de ehhez hasonlóan gondolkodó felekre van szükség, és arra, hogy egyik fél se akarjon - pénzügyi fölény ürügyén - rátelepedni a másikra.

Ildikó, 36 éves, pedagógus, három gyermek édesanyja

"A férjem is, én is közel azonos jövedelemmel rendelkezünk. Számlára kapjuk a pénzt, a kötelező kiadásokra a szükséges összegben levesszük, majd a maradékot szintén leemeljük, és egy borítékba tesszük. Eleinte tetszett a dolog, mert miért is ne? Meg különben is, nem sok marad a rezsin kívül, de ma már bánom, hogy az elején nem voltam határozottabb, a párom ugyanis olyan elszámoltatós, ellenőrzős típus, aki még azt is megnézi, hogy az ő kedvéért vásárolt szexi harisnya valóban akciós volt-e. Mert ha nem, akkor mi a francnak pazaroltam el a pénzt. Ő maga szinte semmire sem költ, és nehezen érti meg az én női hóbortjaimat. Hogy néha olyan eszméletlenül jó érzés érzelmi alapon vásárolni, nekifutásból. A múltkor komoly fejmosást kaptam, mert karácsony előtt vettem egy fűszeres illatú masszázsolajat. Megjegyzem azért, hogy az ő hátát masszírozzam vele. Szóval ma már jó lenne, nem sok, de néhány ezer forint külön pénz. Zsebpénz, ha úgy tetszik, hogy ne kelljen szégyenkeznem a kolléganőim előtt, ha nem választok semmit a csajok közt körbe-körbe járó szépségkatalógusból, többre úgyse futja."

A külön kassza már nem csak a férfiak igénye

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ez a megoldás csupán a férfiak számára kedves újítás, a nők egy része is szereti a külön kasszát: tiszta pénzügyi helyzetről beszélnek és arról, hogy számukra az önállóság megőrzésének alapfeltétele, hogy jövedelmük felett, már ami marad a közös terhek kifizetése után, saját maguk rendelkezzenek.

Mit jelenthet a külön kassza? Hasonló nagyságrendű jövedelem esetén minden feszültségtől mentes lehet a megoldás, hiszen a közös kiadások után mindkét fél közel azonos pénzügyi kerettel gazdálkodhat. Az már csak rajtuk múlik, mennyire tudják beosztani a saját pénzüket, de miután a rezsi, élelem már nem okozhat feszültséget, valószínűleg optimális a helyzet - egészen addig, amíg nem terveznek gyereket.

András, 42 éves, szakács, a harmadik házasságát tapossa

"Az első két házasságomban közös kasszán voltam, most viszont a párom ragaszkodott a külön kassza intézményéhez. Belementem, mert körülbelül ugyanannyi a jövedelmünk, nekem már nem kell gyerektartást fizetnem, szóval kíváncsi voltam, mit jelent a gyakorlatban ez az egész. Nos, az elmúlt három év mérlege: a közös kiadásokra - rezsi, élelem, tankolás, szerviz, biztosítások - mindketten letesszük az asztalra a megfelelő összeget, de most jön a csavar. Ági a maradék pénzét egy hét alatt eltapsolja ruhára, parfümre, ökörségekre, és onnan kezdve, ha közös programot akarok vele, akkor azt én fizetem. Mindent: a mozit, a színházat, az utazásokat, azt is, ha beülünk valahova bekapni valamit. Ági elvárja tőlem ezt a gavallér tempót, én meg csak nézek, hiszen hiába marad külön kasszán saját jövedelmem, azt, vagy legalábbis annak jelentős részét a kisasszonyra költöm. Ráadásul én azért már szeretnék félretenni egy kicsit, nem vagyok már annyira fiatal (Ági egy tízessel fiatalabb nálam), de egy fillérem nem marad."

Zsóka, 35 éves, kozmetikus

"Öt éve élek ebben a párkapcsolatban, külön kasszán. Ez azt jelenti, hogy valóban külön kasszán vagyunk, és nem azért, mert a páromnak jóval több a jövedelme, hanem mert én így tartom ezt elfogadhatónak. Számomra nagyon fontos az önállóság, és én úgy tapasztaltam, hogy ezt csak akkor őrizhetem meg, ha a párom nem kotyog bele a pénzügyeimbe. Ragaszkodom hozzá, hogy mindennek a felét én fizessem. Rezsi, kaja, tankolás, mozijegy. Nekem kevesebb marad, mint a páromnak, de nekem elég, és vannak azért közös programok, amiket én is meg tudok fizetni. Az évi egy nagyobb utazást 'fogadom el' tőle csupán, arra nekem valóban nem lenne lehetőségem, de azt meg 'ledolgozom' a jellemzően általam főzött vacsorákkal. Vicces lehet, de a párom, azért, hogy velem tudjon utazni, vacsorajegyeket nyomtatott: 'Pizzabolognese-8000 Ft', 'Avokádósaláta 3000 Ft', és így tovább. Nyárra többszázezer forintos keret jön össze, amit igazából, a szeretetből, megértésből született ötlet miatt fogadok el. Mert érzem, keresi az utat, hogy intelligens módon, egy cseppet sem tolakodóan, de adni tudjon nekem."

Anna, 31 éves, ügyvéd

"Ez egy számomra is nagyon nehéz téma, pont az ambivalenciája miatt. Egy nő vágyódik egy gondoskodó, biztonságot és emellett mérhetetlen szeretetet, szerelmet adni tudó és adni akaró férfi társaságára. Ez érzelmi szempontból a legfontosabb, de az anyagi vetülete sem zárható ki a körből, bármilyen kiábrándítóan is hat ez az Austin regényeken felnőtt generációnak. Szerintem ebben is az arany középút a legjobb, kicsit közös, kicsit privát az a bizonyos kassza. Szigorú elszámolás és egyeztetés mellett. Együtt kikalkulálni a közös élethez szükséges anyagiakat, arra hó elején összedobni a pénzt és mindenkinek annyi marad, amennyi, de azzal egyedül, saját jogon gazdálkodhat. Én kényesen ügyelek arra, hogy a kocsim lízingdíját, szerviz-, biztosítási és egyéb költségeit magam rendezzem. A fodrász, kozmetikus, körmös, ruha, cipő stb. dolgában is így vélekedem, persze ha ajándékvásárlásra kerül a sor, akkor elfogadom. Ha elutazunk, akkor viszont elvárom, hogy a férfi tankoljon. Alapvetően szerintem a kirándulások, ebéd, vacsora, színház, mozi stb. a férfi kompetenciája. Ha esetleg én is fizetek, vagy SZÉP kártya, Erzsébet utalvány - hogy kicsit aktualizáljam a nagy magyar valóságra a dolgot -, az legyen egyedi és emlékezetes dolog. Nem azért, mert királylány vagyok, hanem mert a vasalást, mosást, főzést, takarítást és lélekgyógyítást, masszázst, problémákról való beszélgetést úgyis ingyen adjuk és sokszor észrevétlenül is. És ha minden, amit adunk észrevétlen marad, akkor hozzászoknak, sőt elvárják egy idő után. Nem csak a férfiak, a nők is... Tudod, az a bizonyos nagy és nehéz szekrény az örökségből a sarokban. Ott áll már évtizedek óta, észre sem vesszük, de amikor kidobják zavaróan látható, hogy más színű alatta a parketta.

És talán Mérő László egyik könyvében olvastam, hogy egy párkapcsolat, ha a biológiai és matematikai törvényszerűségeket is figyelembe vesszük, akkor van egyensúlyban, ha a férfi megteremti az anyagiakat, a nő pedig szolgáltat. Ezt a mondatot mindig máshogy értelmezem persze, élethelyzettől, ciklustól és a reggelitől függően."