Szendvicsgyereknek lenni a legrosszabb

Az elsőszülött cipeli a terheket

Mi a feladata az elsőszülött gyereknek? Elsősorban mellette válnak egy csapásra szülővé a felmenői. Nincs is könnyű feladata az első gyereknek (legalábbis addig, amíg a második meg nem érkezik), mert szüleinek minden helyzet, a gyerekkel való minden feladat, a szembesülés is új.

Őt féltik, miatta aggódnak a leghangosabban, és a legvadabb konfliktusokba is ő keveredik a szülőkkel, mert neki kell kitaposnia az aggódások-szülői szorongások dzsungelén át az utat önmagának és testvéreinek is. Mindemellett a szülők kommunikációjában általában ő a nagy, az okos, az, akire fel kell nézni, akinek korlátozottan ugyan, de mégiscsak valamiféle, szülőktől ráruházott hatalma is van testvére vagy testvérei fölött.

A kicsi varázsol

Látszólag a kicsinek van a legkönnyebb dolga, hiszen a kisujját sem kell mozdítania azért, hogy a szülők és a rokonok elfogadják. A kicsi kicsi marad, akkor is, ha 43-as cipőt hord, ha rég az édesanyja fölé magasodik, és erős basszusa elnyomja az apjáét. Amíg gyerek, addig a feladatok zömét megússza. A családon belüli "csoportos" számonkérésekből rendszerint kimarad (akkor is, ha ő volt az értelmi szerző vagy a leghangosabb), vagyis a balhékat általában a másik két gyerek viszi el.

A kicsit ajnározzák, a széltől is óvják, és sokáig gyerek maradhat (az is marad), mert ha több utódot nem terveznek a szülők, akkor az ő növekedése azt is üzeni, hogy a szülők fiatalsága elrepült. Vagyis sokszor azért marad örökgyerek a legkisebb, mert gyereklétével őrzi a szülők ifjúságának illúzióját.

A középső gyerek aranyat ér?

A középső gyerek a szendvicsgyerek. Rá irányul általában a legkevesebb figyelem, mert valahogy el is várják tőle a szülők, hogy halkan és illedelmesen álljon be a sorba. Kevesebbet dicsérik, mint a nagyot, és még kevesebbet kényeztetik, mint a kicsit, pedig a figyelem és a kényeztetés neki is járna, éppúgy, ahogy a többi gyereknek.

Mi történhet?

Több módon is jelentkezhetnek a középső csemete "elhanyagolásának" következményei.

Az első eset a legoptimálisabb a szülő számára. Ilyenkor a középső gyerek látszólag elfogadja a helyzetet, az adott szituációkban csendesen háttérbe vonul, nem hívja fel magára a figyelmet, és nem is áll titokban bosszút a többieken. A magára erőltetett csendben azért fáj neki a középső hely, és ha szavakkal nem is jelez, a szervezet azért előbb-utóbb üzen: pszichoszomatikus tünetek egész sorát produkálhatja a középső gyerek, amelyek egyszerű oka nem más, mint születési sorrendből fakadó létezése, a családban elfoglalt helye a szülői szeretet peremvidékén.

Egy másik variáció a szindrómára, amikor a gyereknek esze ágában sincs belenyugodni a helyzetbe és ki szeretné követelni az őt - egyébként jogosan megillető - figyelmet. Ebben az esetben vagy hihetetlen szorgalommal és tudatossággal értékeket tesz le a család asztalára, eszeveszett módon tanul és teljesít, esetleg sportokba menekül, és ott szerez dicsőséget, vagy éppen ellenkezőleg, örökké rosszul teljesít, mindig baj van vele, mert ha más módon nem, hát a bajokon keresztül szeretné magára irányítani a szülők tekintetét. Ezt a - számára egyébként ezer sebet okozó és nagyon méltatlan, fájdalmas játszmát - éveken át, tulajdonképpen egész gyerekkorában képes végigvinni. Még akkor is, ha azt látja, ettől senki sem boldog, és ő maga is szenved a konfliktusok és szülei és a környezet lesújtó véleménye miatt, képtelen más módszerhez nyúlni, pedig nem akar ő semmi mást, csak azt, hogy a szülei szeressék.

Ez a magatartás kamaszkorban egészen a devianciáig sodorhatja a középső gyereket. Felnőttkorba érve pedig rendszerint extrém sportot választanak maguknak, olyat, ami valóban hajmeresztő. Ennek hátterében is igen gyakran áll a szándék, a vágy a szülői figyelem kicsikarására, és ennek egyik módja az aggódás kikényszerítése.