A te gyereked is jár babaegyetemre?

A kérdés élesen megosztja a szülőket, és sokszor még családon belül is heves vitákat vált ki, mert míg az apuka zsenit nevelne a fiából vagy a kislányából, addig az anyuka inkább azt szeretné, ha a gyerek csak boldog és kiegyensúlyozott lehetne. Sokan vallják azonban azt, a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, és lehet egészséges keretek között tartani a gyerekek fejlesztését. Nulla hónapos kortól.

Nyelvoktatás a járókában

Az idegen nyelv oktatását valójában nem lehet elég korán kezdeni, és sokan vallják, az anyanyelv elsajátítása mellett simán belefér még egy-két idegen nyelvvel való ismerkedés is. A tapasztalatok alapján nem zavarja össze a kicsit, ha a szülő okosan, jó módszerekkel fejleszti a gyereket, amely valójában nem több, mint hogy nem egy, de több nyelven segít megismerni a világot. Attól, hogy a gyerek megtanulja, hogy az almát angolul apple-nek, a labdát ballnak, a cicát kittynek hívjuk, attól még nem keletkezik bábeli zűrzavar a fejében.

Katalin 32 éves, háromgyerekes anyuka szerint rengeteg módszer létezik arra, hogy a kicsik már nagyon korán megismerkedhessenek egy másik nyelvvel, sőt a nyelven keresztül egy másik kultúrával is. Úgy látja, azoknál a gyerekeknél, akiknél a szülők nem fordítanak kellő gondot a korai nyelvoktatásra, azok behozhatatlan hátrányokkal indulnak. Egy sima általános, majd középiskolában nem fogja elsajátítani a szükséges alapokat.

Ennek éppen az ellenkezőjét állítja Erika (46 éves szociálpedagógus), aki szintén háromgyerekes édesanya: "András fiam ma már huszonöt éves. Csak a középiskolában tanult idegen nyelvet. Németet és angolt. Jelenleg az egyik nagy multinál középvezető, a múlt héten egy nemzetközi cég vezetőjével tárgyalt angolul. Sikerrel. Pedig babakorában csak magyarul beszéltem hozzá, csak magyarul gügyögtem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy káros lesz a gyereknek, ha már a bilin is angolt tanul, csak azt, hogy ha a szülő úgyis fejleszteni akarja a gyereket, akkor jó, ha tudja, hogy nem késik le semmiről, ha nem akar egyszerre mindent rázúdítani a gyerekre."

Túlterhelt hétköznapok, fáradt gyerekek

Erika szerint nem a nyelvoktatás a legégetőbb kérdés, ha a gyerekek szélsőséges fejlesztéséről vagy ész nélküli terheléséről van szó. Az csak egy plusz teher a sok közül.

"A legkisebb gyerekem harmadikos. A nagyobb gyerekek mentén megszerzett tapasztalatok miatt, valamint szakmámból adódóan is tudatosan próbálom tehermentesíteni a gyereket, és tényleg csak azt vesszük fel, amit nagyon muszáj. Ennek ellenére Vica hétfői napja egy rémálom, pedig nem terhelem plusz idegen nyelvvel a lányomat. A kislány reggel 6.30-kor kel, és az iskolai órák után rohanás van. A hétfő délutánok egészen pontosan így alakulnak:
13.00-kor gyógytestnevelés - ez egyszerűen kell, erre szüksége van
14.30-kor rajzszakkör
15.40-kor néptánc
17.00-tól úszás
Minden hétfőn este 20.00-ra ér haza, és akkor még nincs készen a lecke. Szerencsére egész héten ez az egyetlen nap, amely ennyire zsúfolt, és nem is engedek többet, mert látom, mennyire elfárad, még akkor is, ha a rajzot és a néptáncot imádja, ő maga választotta és semmi pénzért le nem mondana róla. Az úszás meg a gyógytesi pedig az egészsége miatt kell, nem hagyhatom el. A hét többi napján azonban legfeljebb egy plusz tevékenységet engedünk, szerdán a délután üres, a hétvégén pedig még ezt is kompenzáljuk. Nagy lusta ébredések vannak, hosszú ágyban maradós kakaózások, pizsis meseolvasás, játék, csikizés.

Vannak olyan hétvégék, amikor látom, semmi kedve programozni. Csak az apjával meg velem akar otthon lenni, kuckózni. Nem egy alkalommal mondtunk le rokonlátogatást, kulturális programot Vica kedvéért. Hogy legyen ideje játszani... Ez talán ellensúlyozza a hétköznapok feszültségét. Azt viszont látom, hogy sok szülő nem méri fel, a gyerek fejlődéséhez idő kell, a befogadott infók feldolgozásához nyugalom és elmélyült, szabad játék. A legtöbb tudnivaló ugyanis észrevétlenül épül be, látszólagos semmittevés alatt, vagy amikor a gyerek a szőnyegen hasalva tologatja az autóit vagy ezredszerre fésüli meg a babája haját - de mindenképp akkor, amikor nincs elvárás, és korlátozás nélkül, szabadon játszhat. Ha ezt nem biztosítjuk számára, akkor lehet, hogy pénz- és időpocsékolás a sok különóra, mert a belső feldolgozásra, az elmélyülésre nem nyílik alkalom. Ráadásul sokszor valóban túl sok a gyereknek a felkínált lehetőség. Ha nincs szabad délután, az nagy baj, s ha a hétköznap délutánok jellemzően úgy alakulnak, ahogy Vica hétfője, akkor az már több is, mint baj - az a gyerek aligha éli meg gondtalanul a gyerekkorát."

Ne erőltessük, ha meggondolta magát

"A szakkörös számonkérések is problémásak. 'Csak ennyit tanultál?' 'Ezért fizetünk?' Szóval olyat is látok, hogy nemcsak az iskolai házi feladat terhe nyomasztja a gyerekeket, de még a különórák se maradnak saját kereteiken belül, és különóra után, otthon, a szülő nyaggatja a szolfézzsal, gyakorlással a gyereket, mert a gyerek nem feltétlenül teljesít jól, vagy nem olyan ütemben halad, ahogy azt a szülő elvárja tőle. Néha, bár a gyerek eredetileg örömmel választotta és vállalta a plusz feladatot, a szülő elégedetlensége és negatív kommunikációja miatt egy életre meggyűlöli azt, és alig várja, hogy megszabaduljon tőle. Máskor menet közben derül ki, hogy a választott plusz mégsem jó, hogy mégsem telik benne olyan öröme, mint azt remélte. Ilyenkor az lenne a jó, ha a szülőnek lenne mersze elfogadni ezt, belátni, hogy ő maga vagy a gyerek tévedett, és engedni, hogy váltson a kicsi. Nem biztos, hogy az a helyes út, ahol becsületbeli dolognak véli a szülő a kitartást, és a 'ha belekezdtél, most már csináld végig' parancs egyáltalán nem garantál sikert számukra. Cserébe megfosztja a gyereket egy olyan lehetőségtől, amit meglehet, tökéletesen rászabtak. Szóval legyen mód váltani és gondoljunk arra, felnőttként akár egy mozifilmről is kijövünk - mert felnőttként ezt megtehetjük -, ha rájövünk, az a film számunkra unalmas vagy semmitmondó. Miért ne lehetne a gyereknek is joga ahhoz, hogy a megtapasztalás után nemet mondjon egy tevékenységre?"

Tudod, együtt járunk rajzra

Erika szerint ugyanakkor nem kerülhető meg, hogy a gyerekek között szövődő barátságok viszont jellemzően a közös tevékenységek mellett alakulnak, és amelyik gyerek "csak" iskolába jár, az akár perifériára is szorulhat, mert Vica nagy barátságai is az úszás, a tánc alatt erősödtek meg. Egyféle státusz is a gyerekek között az, hogy ki hova jár, milyen plusz dolgokat sajátít el.

"Ez számomra újdonság volt. Én még úgy nőttem fel, hogy a többi gyerek (a különórások) engem irigyeltek azért, mert játszhattam hegedűóra helyett. Amiben segíthetünk talán az, hogy a szülő maradjon észnél, és segítsen helyére tenni dolgokat, és elmondani a gyereknek, hogy attól, hogy a 'Sárika, Zolika' szüleinek nincs pénze gitárórára, attól azok a gyerekek semmivel sem értéktelenebbek, mint a társaik."

Ameddig a gyereknek örömet okoz

Ádám, 45 éves, jogász, két kislány apukája. Lányai, Sára 6 és Luca 3 évesek, szemmel láthatóan kiegyensúlyozott, csupaszív, élénk, cserfes gyerekek. A szüleik babakoruk óta tudatosan foglalkoznak a kicsikkel, volt korai angoltanulás, most zongora és tánc, lovaglás. Ádám szerint a kulcsszó, ha a gyerekek plusz fejlesztéséről van szó, az a gyereköröm. Csak azt, csak annyi ideig szabad támogatni, amit és amennyit a kicsi örömmel fogad és gond nélkül befogad.

"A picik agya olyan, mint a szivacs, mindent felszívnak és örömmel vissza is adják, főleg, ha érzékelik a szülő támogató figyelmét és szeretetét. Mi tudatosan fejlesztettük a lányokat, de lassan már félve ejtjük ki a tudatos szót, mintha az nem lenne természetes, hogy valóban a gyerekek érdekeire (is) figyelve próbáljuk a lehető legtöbbet felkínálni nekik, vagy kihozni belőlük a legjobbat.

Az angol szinte egészen természetes módon épült be az életükbe, párom is, én is munkánkból adódóan használjuk a nyelvet, miért ne adtunk volna át belőle nekik is? Egy baráti családnál viszont nem csak az angol csúszott be a babák szótárába, mert ott például az apuka román, az anyuka magyar, Moszkvában élnek és a szülők egymással angolul beszélnek. Vagyis négy nyelvvel birkóztak meg a kicsik, irigylésre méltó sikerrel. Szóval nem szörnyetegek ám azok a szülők, akik idegen nyelvet csepegtetnek idejekorán a kicsik agyába.

De nálunk persze van a zongora, meg a tánc is. Mind a két lány imádja, és ha egyetlen pillanatig úgy éreznénk ez sok a gyerekeknek, vagy hogy ezt nem örömmel, hanem kényszerrel élik meg, azonnal abbahagynánk. De élvezik! Ami nagyon fontos még, a szülő ne higgye azt, hogy ha a kicsi fejlesztő foglalkozásokra jár, akkor a szülő otthoni 'munkáját' mindez helyettesíti.

Attól még lehet otthon foglalkozni a gyerekekkel, vagyis a kötetlen otthoni játék mellett ne a tévé legyen az egyetlen partnere a gyereknek. Az is fejlesztés ám, ha a szülő nem rest letérdelni a gyereke mellé játszani. Szabad együtt főzni a babakonyhában, festeni, ollóval nyiszatolni, verseket, mondókákat olvasni. Ha mindezt esetleg néha megtetézzük egy kis angollal, attól az még játék marad, és csak a szülő tudja, hogy ott, abban a fél órában tanulás is volt a játék mellett."

Sára 6 évesen már így zongorázik: