Kőkemények, kitartóak, küzdenek - nők extrém foglalkozásokkal

Leczki Sarolta, a Mentőkutyás Szolgálat vezetője

Sarolta hivatásos tűzoltó, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Mentőkutyás Szolgálatát vezeti, de civilben is van egy mentőkutyás csapata. Személykereső és tűzvizsgáló kutyákat képez és velük is dolgozik. Ez a munka bizonyos veszélyekkel jár, de körültekintően, a szabályokat végrehajtva nagyon kicsi a valószínűsége, hogy baj történjen.

Tűzoltóként egy alapvetően férfias munkakörnyezetben nehéz nőként érvényesülni, Sarolta ráadásul anyaként teszi mindezt „2000-ben szereltem fel, már akkor is számoltam azzal a problémával, hogy nehezebb lesz érvényesülni nőként ebben a közegben. Előnye és hátránya is van, sok mindben támogatnak, de bizonyos feladatoknál meg kellett küzdenem az előítéletekkel. Anya munkaidőn kívül vagyok, de bent sem kell erről megfeledkeznem, hisz a kollégáim egy része maga is szülő.” – árulja el Sarolta.

Alapvetően van egy napi munkarend: a papírmunkák, a tréningek, a kutyák lemozgatása a megfelelő fizikai kondícióhoz kitölti a napot. Emellett vannak riasztások, néha napi három is, de előfordul az is, hogy két hétig nem történik semmi. A külföldi bevetések a legnehezebbek. „Minden káreset, ahol dolgozunk megrázó, hisz egyéni drámákat rejtenek. Tűzoltóként és mentőkutyásként akár itthon, akár külföldön dolgozom katasztrófák után, el kell vonatkoztatnunk az egyéni tragédiáktól, meg kell tanulnunk tényszerűen kezelni, amennyire lehet. Három esetben dolgoztam külföldön földrengés után, Törökországban, Pakisztánban és Indonéziában: ezek a helyzetek azok, ahol a legnagyobb terhelést kapjuk. A napi szolgálat után itthon hazamegyünk és mindenki a maga módján feloldja a terhet, de egy külföldi munka során nincs kikapcsolás, nincs megállás, csak a hazatérés után tudjuk igazán átgondolni, feldolgozni az eseményeket.”

Sarolta eredetileg újságíró, a kommunikáció az egyik szakmája. A kutyakiképzés szakterületein belül is sok ágazatban jártas, például Merlin border collie-jával egy évig forgatott a Barátok közt című napi sorozatban. „Szeretem ezt a munkát, ezt az életet, nem választanék más utat magamnak.”

Andreea Litescu a Wizz Air első tisztje

Már kislányként tudta: pilóta lesz. Egy repülőklubban kezdett el repülni, a következő évet már Bukarestben töltötte, ahol repülőgépmérnök hallgató volt, de ekkor már tudta, hogy a Romanian Aviation Academy-t is elvégzi, mert helikoptert is szeretett volna vezetni. Az akadémia után megszerezte az első Boeing 737 típusjogosítást. Ezen a gépen három évet repült, amikor úgy döntött, hogy csatlakozik a Wizz Air csapatához.

„A Wizz Air karrierem a Liszt Ferenc repülőtéren kezdődött, mint első tiszt. Rögtön az után, hogy befejeződött a tréning, visszamentem a bázisállomásra Bukarestbe. Egy átlagos munkanapomon hajnali négykor csörög az ébresztőóra és két járatot repülök két különböző célállomásra. A repülőtéri munka az eligazító szobában kezdődik, ahol találkozom az aznapi járatok személyzetével. A felszállás előtt elő kell készíteni minden szükséges dokumentumot a repüléshez: hivatalos repülési terveket, időjárási és egyéb grafikonokat. Azután döntés születik az első szektorbeli üzemanyag felvételről és a kapitány eligazítja a kabin személyzetét. Az eligazítás után átesek a reptéri biztonsági vizsgálatokon és kimegyek a repüléshez előkészített géphez. Beindítjuk a motorokat, miközben az utasok néhány perc alatt beszállnak, megkapjuk az engedélyt és kigurulunk a megfelelő pályára. Általában tizenkettőezer méter magasan repülünk, majd a célállomáshoz közeledve megkezdjük a leszállást. Mivel napi négy szektorban repülünk, ez megismétlődik azon a napon négyszer. Pilótának lenni nem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik, ennek ellenére, amikor a felhők felett látom a napfelkeltét mindig úgy érzem, hogy nekem van a világon a legjobb dolga.”

Lubics Szilvia – az ultramaratonokat futó fogorvos

Egy magyar hölgy nyerte Európa leghosszabb ultramaratonját idén tavasszal. Az UltraMilano–San Remo-verseny 282 kilométeres távja ráadásul nem is könnyű terepen halad: 140 kilométerig erősen hullámos a táj, és egy 532 méter magas hegyre is fel kell futni tengerszintről. Lubics Szilvia emberfeletti teljesítményére világszerte felfigyeltek. Az 53 indulóból csak 13-an értek be, sokan azért adták fel a versenyt, mert nem tudták teljesíteni a résztávok limitidőit, vagy nem volt elég nekik a teljes távra a 42 óra. Pihenésre nem volt sok idő, Szilvia is négy, ötperces alvással futott végig. A nők közül egyedül ő tudta befejezni az első UltraMilano–San Remót.

Szilvia a zala megyei Hahóton fogorvos, három gyerek édesanyja, 42 éves. Harminckét kilométerre lévő nagykanizsai otthonából időnként kocogva jár munkába a keményebb edzések mellett. Tíz éve kezdett futni, többszörös magyar bajnok, 2011-ben és 2012-ben az év ultrafutónőjének választották, már külföldön is jegyzik, s a hazai férfiélmezőnyt is rendszeresen megveri. „2003-ban, a második kisfiam születése után lenn voltunk a Balatonon, és úgy döntöttem, elfutok Lelle felsőtől Lelléig. Később már Szemesig futottam és vissza, ami 14 kilométeres táv. Ezután találtam ki, hogy futok egy félmaratont, a következő tavasszal pedig már maratont futottam. 2006-ban, a harmadik fiam születése után a futótársak meggyőztek, hogy fussak ultrát.”

„Amikor a 2012-es Spartathlonra készültem, ami a világ egyik legkeményebb ultramaraton versenye, heti 200-250 kilométereket futottam. De közben dolgozni kellett. Volt, hogy futottam, aztán épphogy letusoltam, mentem rendelni, majd háztartást vezetni. Akkor úgy éreztem, hogy értelmetlen ez az egész. Igazságtalannak tartottam, megviselt. Mit akarok én, amikor más csak ezt csinálja szponzori segítséggel? Lefutja a távját, de utána biztos nem dolgozni megy, hanem legyúrják vagy szaunázik. De tudatos és elszánt vagyok, sokat teszek a céljaimért. Bennem van, hogy a legjobbnak kell lenni. Ha egyszer rájössz, hogy mekkora erő van benned, akkor vágysz rá, hogy újra átéld ezt az egészet. Én még mindig az az anyuka vagyok, aki kiment négy kilométert kocogni.”