Vészhelyzet a Jön a baba forgatása közben

Váratlan vese-transzplantáció

Bernadett és nagylánya, Csenge két helyes, csinos hölgy, velük készíti Hadas Kriszta a pocakos interjút, tehát a filmnek azt a részét, amikor várják a babát, és elmesélik a történetüket. Többek között azt is, hogy a családapa, Antal súlyos vesebeteg, állandó dialízisre jár, és vesevárólistán van. Minden remek, épp vége a forgatásnak, és új helyszín felé igyekeznek, amikor csörög Kriszta telefonja, hogy Bernadett férjét, Antalt most hívták: szervriadó van, azonnal menjen kórházba, mert új vesét fog kapni. MOST.

Antal épp dialízisen van, azt végig is kell csinálni, és szerencsére addigra épp megkértem már a forgatási engedélyt a dialízisosztálytól, mert a következő héten menni akartunk, hogy Antallal ott forgassunk. Így aztán Kriszta és Benke Ottó operatőr nem teszik le aznapra a munkát, hanem lóhalálában száguldanak a kórházba, ahol még elérik Antalt, aki sír. Sírt volna akkor is, ha nem vagyunk ott, sírt így is, hogy Kriszta ott állt mellette: a könnyei a meghatottságnak szóltak, és reménynek, hogy új életet kaphat. És hogy valaki most meghalt, akinek a szervei az ő életét fogják megmenteni. Hidegrázósan megható pillanatok ezek. Mindez egy hónappal a szülés tervezett ideje előtt.

Antalért jött a mentő, vitték a transzplantációs klinikára - és mi hangosan fújtuk ki a levegőt: huhh, ez nagyon váratlan és nagyon izgalmas volt.

És el is könyveltük magunkban: ilyet tervezni sem lehetett volna, milyen szerencsénk van, hogy minden ilyen flottul ment - másnap Antalnak már új veséje volt, minden tökéletesen ment tovább. Aztán bő két héttel a tervezett szülés előtt éjjel riasztott minket Bernadett, hogy elindult a szülés - mi pedig újfent rohantunk. Mondjuk azokban a hónapokban nagyon hozzá voltunk szokva ahhoz, hogy éberen aludjunk, hiszen sorra szültek meg a kismamáink. (Már ha mondhatjuk, hogy a mi kismamáink voltak. Remélem, mondhatjuk.)

Szülés - a vártnál korábban

Szóval, hogy szavam ne feledjem, éjfél körül a szülészeten kötöttünk ki, és már javában reggel volt, mire megszületett Zsombor. Antal a szülőszoba előtti folyosón ülve (még frissnek mondható műtéti sebbel) ülte végig a szülést. Ez az izgalom is elmúlt, a kis Zsombor gyönyörű volt és egészséges - mi pedig Krisztával készültünk arra, hogy lezárjuk a forgatást úgy, hogy az immár négytagú család szépen kezd összeszokni.

Ám - ahogy mondani szokták - ember tervez, Isten végez. Mert a lezáró forgatás után jött a telefon, hogy Zsombor kórházban van, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
Hát, ha az első műtét után kirázott minket a hideg a váratlan helyzet okozta bizonytalanság miatt, akkor most - nem túlzok! - a döbbenettől szóhoz sem jutottunk. Természetesen engedélykérés, kamera, irány a Heim Pál Gyermekkórház. Bernadett és Antal (aki maszkban, a fájó hasára szorított kézzel virrasztott) mesélte el, hogy 2 hetesen Zsombor elkezdett mindent kihányni, amit megevett. Pár nap alatt kiszáradt és lefogyott - itt a Heim Pálban derítették ki, hogy csecsemőkori gyomorkimenet-szűkülete van, amit azonnal műteni kell. Több mint 5 órát őrlődtek a szülők a folyosón, mire megjött a hír: a műtét sikerült, minden rendben lesz.

És azóta?

„Azt hiszem, kívánni sem lehetne tökéletesebb férjet. Profi módon helyt áll »gyerekfronton« otthon. Kisfiunkkal ő van otthon, míg én dolgozom. Csenge már a nyári szünetet élvezi, és nagyon sokat segít apának. Nagyon büszke vagyok rájuk” - mondja Bernadett.

Anti egészségi állapota a veseátültetés után rohamléptekkel javult. Az eredményei megfelelő tartományban vannak, mondhatni, egészségesebb, mint valaha. Egyéves „újjászületésnapját” is megünnepelte a család, és lelkesen készülnek Zsombika első születésnapjára, illetve keresztelőjére.

„Boldogok vagyunk! Kis családunk összeszokott, kialakult Zsombinak az életritmusa, a napirendje, amihez mi, nagyok próbálunk alkalmazkodni” - mondja Kulcsár Bernadett.

Zsombor nagyon szépen fejlődik, igazi Góliát. Ez egyébként jellemző azokra a gyermekekre, akiknél kialakul ez az életveszélyes elváltozás, ezt Dr. Hegyi Gábor is elmondta a szülőknek a kórházban.
„Már semmi más nem emlékeztet minket erre a borzalomra, csak a kis vágás a pocakján. Minden pelenkázásnál, amikor meglátom, csak arra gondolok, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ez a kisbaba nem adta fel, és hogy szerethetjük Őt!” - teszi hozzá hálásan Bernadett.
Szerencsére a két tesó a viszonylag nagy korkülönbség ellenére is nagyon szereti egymást, jó testvérek - persze ott is vannak apróbb súrlódások, mint mindenhol, de szeretnek együtt játszani, rosszalkodni. Csengét (aki ősszel kezdi az iskolát) igyekeznek minden feladatba bevonni.

Mi pedig bízunk benne, hogy nem lesz a családban több, izgalommal járó egészségügyi helyzet.