Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Elveszítettem a VOLT-szüzességemet

Szia, anyu! Elvesztettem a szüzességem a VOLT-on. Vagyis szűz voltam a VOLT-on, de most már nem vagyok. Vagyis a VOLT-szüzességemnek annyi. Na jó, ha nem érthető, akkor végül is arról van szó, hogy életemben először végre eljutottam VOLT Fesztiválra, Sopronba. Egy újszülöttnek minden vicc új, ez igaz, de én régebben is terveztem, hogy körülnézek ott, csak színházilag mindig ütközött az időpont. Most összekötöttem a kellemest a hasznossal, mert egyébként is meghívásom volt két beszélgetésre, Putz Attila barátommal a fesztivál borfalujában egy borász vendég mellé hívott, délután pedig Fiala Jánossal folytattunk traccspartit.

Egyrészt, mint azt te is pontosan tudod, kapcsolatom a borral enyhén szólva is sekélyes. Az egy dolog, hogy lényegében utálom az alkoholt, és minden alkalom, amikor életemben erre próbáltam rácáfolni, súlyos kudarccal végződött, de a bort egyébként sem innám, esküdt ellensége lévén a refluxnak. Putz Attila ezt pontosan tudta, mégis meggyőzött, hogy jó lesz ez. Egyébként tényleg az volt.

Megismertem a kiváló borászt, Magyar Dezsőt, aki saját boraiból hozott kóstolót a közönségnek, és közben sok érdekes infót kaptunk a szakmájáról. Rám külön gondolt kedvesen, mert a felesége valahol olvasta rólam, hogy ha már bor, akkor csak az édeset gurítom le a torkomon, így a kedvéért én is kóstolgattam. Talán kicsit többet is, mint kellett volna, lehet, ezért éreztem úgy egy fiatalemberrel beszélgetve, hogy duplán látok?! Délután Fiala János vendége voltam, akivel az évek alatt az udvarias köszöngetésen kívül semmilyen kapcsolatom nem volt, így én is érdeklődve ültem az interjúalany székébe, de beszélgetésünk inkább hasonlított két nagyothalló vásári kikiáltó kétségbeesett üzengetésére, mint egy értelmes diskurzusra. Ugyanis a mellettünk levő placcon épp ezzel egy időben kezdődött egy koncert, így nem hogy János, de a saját szavamból se nagyon értettem semmit. Azért nem adtuk fel, és az ott megjelentek sem.

Kicsit aggódtam, hogy majd székkel kínálnak, mint nyugdíjas rockert, de meglepetten tapasztaltam, hogy néha még tininek is érezhettem magam: jó néhány nálam korosabb fesztiválozó is van, hála az égnek. Kezd felébredni a magyar középkorú korosztály, és próbálja kicsit élvezni az életet. Vagy annak fesztiválnapjait. Sodródtam a koncertek között, kezemben egy vaníliafagyival töltött kürtőskaláccsal. Végre kiélhettem szelfimániámat, igaz, most nem én kattintgattam, hanem azok a fiatalok, akik nehezen hittek a szemüknek, hogy ott pattogtatom a ritmust a nyakukon.

Quimby, Bye Alex, Szabó Balázs bandája, Mrs. Columbo, Müller Péter Sziámi, Wellhello. Ez mind befért az estémbe, volt, amikor fél dal után továbbálltam, volt, hogy órákra leragadtam. Magával ragadó a hangulat, felszabadult a kedély, a zene mindenkit elragad, pedig néha áthallatszik egy egészen más stílusú dallam a szomszéd színpadról, de ez sem zavar senkit. Remekül van megszervezve az egész, gördülékenyen követik egymást a programok, úgyhogy sajnálom az elvesztegetett éveimet. Jövőre is megyek. Na jó, azért nem sátorral , bár ki tudja...?