Nyílt levél egy feleséghez, aki nem akar dolgozni, és hagyja, hogy a férje halálra gürcölje magát

Hogy a nőknek a konyhában lenne-e a helyük? Butaság. De – ahogy az alábbi olvasói levél is mutatja – természetesen vannak, akik háziasszonyként érzik jól magukat. Ám léteznek élethelyzetek, amikor a „ház ura” kevésbé örül annak, ha felesége beteljesíti azt a bizonyos a női princípiumot.

„Jól emlékszem arra a napra, amikor a jogi egyetemen először megpillantottalak a sok ideges tekintet között, és arra is, hogy miután megismertelek, hamar kiderült rólad, milyen kedves, józan, elkötelezett, hűséges személyiség vagy.

Mire végeztünk, már elválaszthatatlanok voltunk, együtt küzdöttünk meg a vizsgákkal, és hamarosan össze is házasodtunk. Fényes jövő állt előttünk, két frissen végzett jogász, akik mögött támogató családok állnak, és a közös álom, hogy egyszer nekünk is saját családunk lesz.

Az én karrierem beindulása rengeteg munkával eltöltött idővel és sok stresszel járt, ahogy az általában a fiatal ügyvédekkel lenni szokott, te pedig meglepő módon nagyon bizonytalan voltál az álláskeresés során, míg végül – félig-meddig az én ösztönzésemre – elvállaltál egy olyan munkát, amit egy hozzád képest feleannyira képzett és intelligens ember is el tudott volna végezni.

Aztán a terhesség meghozta számodra a világ legfontosabb feladatát, néhány év múlva pedig már a második gyermekünket vártuk.

Én egyre feljebb jutottam a szamárlétrán, és beleestünk a középosztálybeliek csapdájába: szép ház biztonságos környéken, minden évben nyaralások, boldog, egészséges gyerekek, megtakarított pénz a főiskolai évekre, ám mindeközben én szép lassan tönkrementem. Egyre nagyobb volt rajtam a felelősség és a stressz, így egyre romlott az egészségi állapotom, és nem egyszer hallottam, ahogy ismerősök összesúgtak a hátam mögött, hogy mennyire megöregedtem.

Gyakran álmodom arról, hogy otthagyom a cégem, és egy kevésbé felelősségteljes állást vállalok, kevesebb pénzért ugyan, de közben te is elmész dolgozni, és így anyagilag nem járunk rosszul. Éveken át kértelek, hogy keress magadnak állást, szabadidőmben pedig igyekeztem segíteni a háztartásban és a gyerekek körül is.

De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Világossá vált számomra, hogy neked jó ez így, hogy én halálra dolgozom magam egy olyan munkában, amit egyre jobban utálok, te pedig eközben önkénteskedsz, tornázol, és számtalan hobbit találtál magadnak. Hasonló nőkkel barátkozol, akik szintén távol tartják magukat a munka világától, és gyakran panaszkodsz az anyagi helyzetünkről, de az eszedbe sem jutna, mennyivel könnyebb lenne minden, ha te is dolgoznál.

Tudom, hogy még így is sokkal szerencsésebbek vagyunk, mint sokan mások, és tudom, hogy vannak mások is, akik nem szeretik a munkájukat.

Azért akarom, hogy te is dolgozz, hogy ne érezzem azt, hogy én vagyok az egyetlen, aki megmenti a családot az anyagi csődtől, illetve, hogy a házasságunk partneri kapcsolattá váljon, hogy a lányunk lásson téged dolgozni, és vágyjon ő is saját karrierre, hogy soha ne függjön egy férfitól sem úgy, ahogy te függsz tőlem.