Húsevő, vega és vegán - Nálunk ez kerül az asztalra karácsonykor

A mi kis családunk mindenevő és hatalmas étvágyú, így a karácsonyi időszak nagy része is arról szól, hogy minél több finomság kerüljön az ünnepi asztalra. Tekintve, hogy van egy nagyétkű bátyám és egy még falánkabb apukám (nem is beszélve magamról), a minőség mellett a mennyiség is szempont szokott lenni, amikor sütjük a mézeskalácsokat, töltjük, tekerjük és sütjük a húsokat, és készítjük mellé a különféle köreteket.

Szenteste általában apukám vállalja magára a főzés részét, ilyenkor az ő kedvencét, a halászlevet eszi a család. Mivel a nagymamámnak nem a szíve csücske ez az étel, ezért anyukám mással is készül a biztonság kedvéért: tavaly, ha jól emlékszem, baconbe csavart, sajttal és szilvával töltött pulykamell került még az asztalra, körettel, majd sok-sok desszerttel. Idén valószínűleg tiramisu lesz ismét ezek egyike, ha apukám érvei végre célba érnek.

Az igazi evés-ivás karácsony első napján kezdődik: ekkor egyesül a győri és a ceglédi delegáció. Szerencsére nem túl nagy a rokonság, de azért jutott bőven a hazafelé útra is a karácsonyi ebédből, ami húsleves volt töltött csirkecombokkal, szarvassal és a többivel. Idén is keresztszüleim várnak minket vendégségbe, és biztos vagyok abban, hogy idén sem fogom megúszni degeszre tömött has nélkül.

13 éves koromban döntöttem el, hogy vegetáriánus leszek: innentől kezdve minden ebéd előtt két fazék rotyogott a tűzhelyen. Másban különösebben nem érintette a családot a döntésem, kivéve persze anyukámat, aki mindennap megtöltötte a fazekakat.

Ha a hétköznapokat ugyan nem is, de a karácsonyi menüt nagyban befolyásolta az elhatározásom: a velem farkasszemet néző halakat, de a felszeletelt változatát sem tudtam elviselni az asztalon. Nálam az egész vegaság a hallal kezdődött, így annak látványára különösen érzékeny voltam kiskoromban, de már az előtt is, hogy a vegaság útjára léptem. Az én drága anyukám, akinek mindig is a család volt az első, kitalált egy alternatív karácsonyi menüt, ami végül az egész gyerekkori karácsonyozásomat meghatározta, így természetesen számomra ez lett a tökéletes ünnepi menü, amire egész évben vágyom, amikor a karácsonyra gondolok.

A márványsajtos krémmel tálalt, palacsintabundával sült körte előételnek, majd a világ legfinomabb karácsonyi kuglófja, amilyet szerintem csak anyukám tud készíteni, és vele jöhet a rengeteg hozzávaló a hidegtálhoz, a töltött tojás, a gombasaláta, a franciasaláta, a húsevőknek sonkatekercs, végül egy gránátalmában gazdag gyümölcsleves és a sütemények. A karácsony többi napjáról a mézes diós sült alma és a zöldséges batyu a kedvencem. Számomra ezek az ünnep ízei!

Őszintén szólva, számomra az ünnepek alatt sohasem az ételeken volt a hangsúly. Ha most vissza kellene gondolnom, hogy gyerekkoromban miket ettünk karácsonykor, hirtelen nem is tudnék semmi konkrétat mondani, valami hal biztosan volt, meg mellette még más húsos kaják is. Az egyetlen, amit összekötök az ünnepekkel, az a bejgli. Nekem ételek tekintetében a bejgli jelentette és jelenti a karácsonyt, ez pedig, most, hogy vegán vagyok sem fog változni, hiszen egy kis kreativitással és nyitottsággal bármit el lehet készíteni állati összetevők nélkül is.

Az ünnepekre természetesen a szüleimhez is hazalátogatok vidékre, úgyhogy édesanyám biztosan fog valamilyen külön, vegán menüvel készülni, de neki sem tudtam semmi kívánságot, óhajt-sóhajt mondani, mivel - lehet, furcsán fog hangzani - nekem teljesen mindegy, mi kerül karácsonykor az asztalra, nem nagyon teszek különbséget - ilyen szempontból - a hét többi napja és szenteste között.

Mindössze annyi van betervezve, hogy a két ünnep között, ha visszatérek Pestre, a barátommal biztosan készítünk majd isteni, Kristóf Konyhája-féle indiai dahlt. Tudom, nem túl karácsonyi, de nem hiszem, hogy a karácsonyi menün múlna az ünnep meghitt hangulata.