Házasság: mennyország vagy purgatórium?

Nem! A házasság nem egy rózsaszín cukormázfelhőcske, amibe belekerülve csak a szép és csak a jó ölel körbe minket. A házasság kemény játszmák, döbbenetes felismerések és energiagyilkos tettek hálója.

Vegyük Jánost, ki együtt él Ildikével már 23 éve – fiatalon, szerelmesen házasodtak. A gyerekek kirepültek, és János 45 évesen úgy érzi, hogy a felesége mellett egyre csak öregszik, nem tud megélni új dolgokat, pedig hiszi, hogy lehetne ő még csábító férfi. Az esti kezdeményezéseit rendszeresen visszautasítja Ildike, amitől ő csalódott és idővel mérges lesz. Haragudni kezd magára, haragudni kezd az életére, szeretné újra kezdeni, új János akar lenni.

Ildike, a 23 éve feleség és anya, kezdi megunni, hogy a férjével már nem mennek el sehová, egyre jobban kezd leadni régi fényéből. Meginog a nőiességében – ami kihat a szexuális életükre is –, gyakran gondolja, hogy János már megcsalta őt. Fél a változástól, nem akar otthon veszekedést, ezért minden gyanúját, minden kétségét, minden frusztrációját szépen besöpri a szőnyeg alá.

Ők ketten egyre kevesebb közös témát találnak, kezdenek elmenni egymás mellett, mert bár mindketten ugyanazt szeretnék – együtt, egy újra izgalmas életet élni –,

János megunja életét a felesége mellett, és kiábrándulva, bizonyítási vágytól égve a céges bulin megcsalja őt egy fiatalabb munkatársnőjével. Mivel János rosszul hazudik, lebuktatja saját magát. Ildikének nem tudja megmagyarázni, hogy ez volt az első alkalom, a feleség úgy érzi rájött, hogy miért viselkedett mostanában vele ridegebben a férje, szeretők sorát véli látni a háta mögött. Hatalmas kiabálás, aminek a végén mindketten az asztalra csapnak, és Ildike meghozza a döntést, ismét nő akar lenni, nem akarja magát eltemetni egy ilyen ember mellett, válni akar!

János és Ildike története fikció, de kisebb változtatásokkal rengeteg tönkrement házasságra ráhúzható. Mi okozta a két fél válását? – hisz a közös motiváció megvolt, épp csak nem tudtak róla.

Amennyiben leülnek, és elmondják egymásnak, hogy szeretnének valami pezsgést vinni a kapcsolatukba, ha János többet bókolt volna Ildikének, az asszony megerősítést kapott volna a nőiességét illetően, akkor a hálószobában sem lettek volna akkora gondok, ha Ildike kezdeményezőbb, és felvállalja a vágyait... és még sorolhatnám!

Egy házasság, kérem, nem azt jelenti, hogy mostantól gyűrű van az ujjunkon, lehet hátradőlni!
Érdekes statisztikára bukkantam: Magyarországon 2015-ben 45,9 ezer házasságkötés és 20,6 ezer válás történt. Számomra ez döbbenetes szám.

A házasság kölcsönös és egyenrangú viszonyt kell, hogy feltételezzen, amelynek alapja az egymás iránti szerelem, mély szeretet, elfogadás és barátság. Egy olyan kötelék, amelyet büszkén hirdetünk ország-világ előtt: „a férjem, a feleségem”! Az évek alatt rengeteget fogunk változni, számos új ismeretség, hatás ér majd bennünket és házastársunkat.

Ez persze igaz egy szimpla együttélésre is, ám nem szabad elfelejteni, hogy egy törvény által hivatalossá tett – és most ideértendő a hivatalos élettársi viszony is, hisz az szinte már házasságnak minősül –, tehát egy ilyen kapcsolat számos más, érzelmi síktól elvonatkoztatott hozománnyal is bír.

Amennyiben a házasságot lecsupaszítjuk, végeredményként egy rendkívül szoros anyagi és társadalmi kapcsolatot kapunk. Jöhet a közös bankszámla, a közös hitelek, a közös döntések ideje, no meg persze a külső és belső problémákkal való közös szembenézés.

Ezek a közös felelősségek nyomaszthatják is a feleket, és idővel terhet jelenthetnek. Míg az együtt élők rendelkeznek saját vagyonnal, úgy házasságon belül ezek jobbára közössé válnak. Egy szakítás is sokkal könnyebb, ha nem kell hozzá ügyvéd, vagyonmegosztás, névváltoztatás, magyarázkodás és idő. Ez feltételezné, hogy a házasságokra jobban vigyáznak, megmentésükért többet megtesznek az emberek. A fogyasztói szemléletű társadalom azonban egyre inkább azt sulykolja belénk, hogy az elromlott dolgokat ne javítsuk, inkább dobjuk ki, és vegyünk helyettük másikat.

A házassággal egy életen át tartó kemény munkát és rengeteg csatát is magunkra vállalunk.

• Folyamatos visszajelzéseket kell adni a másiknak. Bókolj (mi nők is!), merd elmondani az igényeidet a másiknak a közös időtökkel, életetekkel kapcsolatban.
• Követni kell egymást. Új hobbik, új emberek, új érdeklődési kör, ezekben vállalj szerepet (annyit, amennyit hitelesen tudsz képviselni), és várd el ugyanezt visszafelé is.
• Újítani kell. Nem csupán a szexualitásra gondolok (bár ez is rendkívül fontos), magatokon is érdemes változtatni időnként kívül-belül, hogy érdekesek maradhassatok, kíváncsivá tegyétek a párotokat.
• Jó és bátor kommunikációt kell gyakorolni. Ez képezi mindennek az alapját: ha nem tudtok beszélgetni a jó és rossz dolgokról, ha nem tudtok leülni egy-egy krízispontnál megbeszélni, kibeszélni a dolgokat, akkor el fogtok menni egymás mellett, és kihűl a láng.
• Tudni kell nemet mondani. A kísértésekre elsősorban, amik időről időre előjönnek, de igaz ez a házastársad veled szembeni elvárásaira is (ha megerőszakolod magadat, az nem lehet tartós állapot).
• Nem szabad hazudni. Fontos, hogy az önámítás legalább annyira veszélyes egy házasságra, mint a másik fél hazugsága („Elég nekem hetente egyszer is a szex”, „Nem is vártam el, hogy virággal lepjen meg”, „Ő csak a munkatársam, nem jelentett semmit a közös kávézás”...).

Ezek rengeteg energiát követelnek tőlünk és még több csatát, elsősorban önmagunkkal. Folyamatosan ápolni, babusgatni kell a házasságot, emlékeztetni a benne élőket, hogy miért is álltak anno az anyakönyvvezető elé. Természetesen mindenki próbálja kizárni a negatív dolgokat, hisz szörnyű felismerni, ha valami gond van a házasságunkban, akár mi hibánkból, akár a másikéból, de leginkább a közös hibáinkból. Ám, ha ez a felismerés elmarad, úgy lehetőségünk sem lesz változtatni rajta, egy másik, jobb irányba terelni.

Minden házasságban vannak lángoló, szenvedélytől őrjítő időszakok, ám ezzel párhuzamosan vannak bizony stagnáló laposabbak is. Nem egyszerű a munka, a gyerekek, a barátok és saját magunk mellett felismerni ezeket a mélyárkokat, amelyek kezeletlenül krízispontokká válhatnak, és akár a házasság végét is jelenthetik.

Amennyiben elköteleződtünk, és igent mondtunk egy életen át tartó kapcsolatra, igenis kötelességünk mindent megtenni – önmeghasonulás nélkül – azért, hogy boldogok legyünk, és boldog legyen a házastársunk is. Ebbe pedig beletartozik az is, hogy képesek legyünk felismerni a végét, de tegyük ezt anélkül, hogy azt mondanánk, megmenthettük volna, ám későn eszméltünk.