Nem háziállatoknak való vidék: Magyarország

A hazai állattartási kultúra még ma is gyerekcipőben jár. Edukációra és szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy dr. Király Péter szerint reálisan nagyjából 10-15 év múlva eljussunk az olyan nyugati országok szintjére, mint Németország, Hollandia, Norvégia vagy akár Finnország. Hogy miben más a nyugati országokban az emberek és a háziállatok viszonya? Nos, Németországban például minden település saját államilag finanszírozott állatotthonnal rendelkezik, Hollandiában, Norvégiában és Finnországban pedig gyakorlatilag nincs olyan, hogy kóbor állat.

Ezzel szemben Magyarországon nagyjából 100 ezer elhagyott vagy elkóborolt kutya járja az utcákat országszerte, a kontroll nélkül szaporodó gazdátlan macskák száma pedig ennek többszörösére tehető. Az államilag finanszírozott hatósági gyepmesteri rendszer elavult, folyamatos anyagi gondokkal küzd és állatvédelmi feladatokat nem, vagy alig lát el. A színvonalas állatotthonok üzemeltetése, anyagi terhe és az állatvédelmi tevékenység jó része Magyarországon a civil szervezetekre hárul.

A hazai állattartási kultúra lemaradásának egyik fő okát Király Péter abban látja, hogy az állatvédelmi oktatás témáját a mai napig nem sikerült beilleszteni megfelelő formában az iskolai tantervekbe, holott az alapítvány már 10-15 éve kezdeményezett tárgyalásokat az oktatási minisztériummal.

"Emlékszem, mikor tíz évvel ezelőtt az oktatási minisztériumnak az egyik élen járó vezetőjével beszéltem a kérdésről, az illető pedig azt mondta, hogy nyugodjak meg, az állatvédelem témaköre megfelelő mennyiségben és formában képviselve van a tantervekben. Erre megkérdeztem tőle, hogy akkor mivel tudja magyarázni azt, hogy a tantervben egyszer sem találkozunk azzal a szóval, hogy állatvédelem" - mesélte Király Péter, majd hozzátette, hogy bár a mai napig nagyon nagy hiányosságok vannak, nem szabad elfeledkezi az előrelépésekről sem. Civil szervezetek bevonásával létrejött ugyanis egy olyan parlamenti bizottság, ahol kifejezetten az állatvédelmi oktatás ügyével foglalkoznak. Az oktatásra, felvilágosításra pedig nagyon nagy szükség lenne gyerekek és felnőttek részére is.

"Két évvel ezelőtt a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal egy regionális állatvédelmi oktató roadshow-ra indultunk, és a Dunakanyar összes általános iskoláját végiglátogattuk. Ennek a többhetes rendezvénysorozatnak a tapasztalata azt mutatta, hogy például a kutya a vidéki gyerekek számára egészen mást jelent, mint egy városi gyereknek. Magammal vittem Flokit, az alapítvány ikonikus kutyáját, akiért éltek-haltak a gyerekek, ölelgették, puszilgatták. Majd a felelős állattartásról szóló előadás után egy kislány odajött hozzám, és megkérdezte, hogy az ő otthoni kutyájának is azok-e az igényei, amiket az előadáson hallott. Mondtam neki, hogy persze, erre azt felelte,

Péter szerint azt kellene megérteni, hogy az állatok is érző lények, akik ugyanúgy tudnak örülni és szenvedni, mint mi, emberek, éppen ezért fontos lenne, hogy éppenséggel ne riasztóberendezésként, vagy vándorserleg gyanánt tartsák őket. Nem létezik olyan, hogy házőrző kutya, tenyészkutya vagy kiállítási kutya, minden állat ugyanolyan hús-vér anyagból készült.

Mindez egy állattartó számára evidens kellene hogy legyen, de Péterék azt tapasztalják, hogy az emberek régi beidegződésein bizony nagyon nehéz változtatni. Mivel sokan még egy olyan rendszerben szocializálódtak, ahol az állat tulajdonképpen csak egy haszontárgy volt, a tulajdonosok még ma is úgy gondolják, hogy kényük-kedvük szerint bánhatnak állataikkal.

És bár ezen a téren már történt előrelépés, mivel 2004 óta az állatkínzást bűncselekményként kezelik, a letöltendő börtönbüntetések száma évente alig éri el a százat. Nagyjából 15-20 letöltendő börtönbüntetést szabnak ki, ám sok esetben ezeket is felfüggesztetté minősítik. Péter azonban hangsúlyozza, hogy ők nem a szankcionálásban, sokkal inkább a prevencióban hisznek.

De térjünk is vissza a prevencióra és az edukációra. Nemcsak a vidéki, láncon tartott kutyák gazdái nincsenek tisztában az állatok igényeivel, a városi állattartók fejében is óriási a zűrzavar.

Cuki, pihe-puha szőrős és eszméletlenül mutat egy jól megkomponált szelfin - elkeserítő, de rengeteg gazdinak a vásárlás vagy örökbefogadás előtt maximum ennyi ismerete van jövendőbeli társáról. Aztán mikor a kötelező oltásokról van szó, vagy esetleg beüt egy betegség, jön a nagy meglepődés, és a szájhúzogatás. Az állattartás, csakúgy mint a gyerekvállalás, felelősséggel jár. Ha azt elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a beteg gyerekünket hagyjuk szenvedni, mert túl drága a gyógyszer, akkor miért tesszük meg ugyanezt a kutyánkkal vagy macskánkkal?

A hazai állattartás egyik legelkeserítőbb pontja kétségkívül az ivartalanítás kérdése.

már ha csak azt nézzük, hogy egy szuka és egy kan, valamint leszármazottaik hat év alatt összesen 67 ezer állat születését eredményezhetik. A nem ivartalanított állatok utódai a legtöbb esetben az utcán végzik, ahol gyakran el is pusztulnak.

Az ivartalanítás a hazai állattartók fejében valamiért egy ördögtől való dolog, ismeretek hiányában a tulajdonosok egy része kegyetlenségnek tartja, más részük pedig nem gondolva a következményekre, direkt szeretné, ha kutyájának, cicájának kölykei születnének. Hiszen milyen cukik. Hogy aztán ezeknek az állatoknak képes lesz-e valóban felelős gazdát találni, az már mellékes.

Az ivartalanításellenesség mellett pedig ott vannak még a beavatkozással kapcsolatos légből kapott tévhitek is. Király Péter elmondása szerint nagyon sokan gondolják például azt, hogy a nőstény kutyáknak legalább egyszer kötelező szülniük, különben megbolondulnak, vagy azt, hogy az ivarérés előtti ivartalanításnak mellékhatásai vannak.

Péterék annak érdekében, hogy az ilyen és ehhez hasonló tévhiteket eloszlassák, évek óta szerveznek az állatorvosok számára ivartalanítási tréningeket, hiszen, mint mondja, ezekkel a tévhitekkel csakis egyféleképpen lehet felvenni a harcot, megfelelő és adekvát információt kell eljuttatniuk az emberekhez. Ebben pedig az állatorvosoknak is óriási a szerepük. Az ő feladatuk lenne ugyanis, hogy az állattartók felé tudományosan megalapozott ismereteket közvetítsenek.

Az ivartalanítás elutasításával szorosan összefügg a hazai állattartás másik nagy problémája, a háziszaporítók működése, akik kizárólag a haszon érdekében fialtatják kutyáikat vagy macskáikat.

Egy jó tenyészetből származó, törzskönyvvel, genetikai szűréseket igazoló orvosi papírokkal rendelkező kölyökkutya ára több százezer forintnál kezdődik. Ezt pedig természetesen nagyon sok ember nem tudja, vagy éppen nem akarja kifizetni, ezért választják inkább a házi szaporítókat. Általuk akár néhány tízezer forintért is fajtatiszta kutyához juthatnak. Az olcsóságnak azonban általában következményei is lesznek. Ezek a szerencsétlen kutyák az esetek többségében gyenge immunrendszerű, beteges állatok, van, hogy a fajta standardjától sokban különböznek, és az is megesik, hogy sajnos igen rövid életűek. Arról nem is beszélve, hogy

Ezek a helyek sok esetben nem hogy az állatvédelmi törvénynek, de még az alapvető emberi elvárásoknak sem felelnek meg. A szerencsétlen anyakutyák élete tulajdonképpen abban merül ki, hogy egy évben több alkalommal újabb és újabb almokat szülnek, sok esetben az életük jelentős részét láncon, vagy egy sötét pincehelyiségben töltik. Az élet örömeiből szinte semmi részük nincs.

"Néhány hete Brüsszelben jártam egy állatvédelmi konferencián. A konferenciát szervező szövetség nemrég egy kampányt indított az illegális kutya- és macskakereskedelem visszaszorítására. Komoly felméréseket is készítettek arról, hogy mennyi állat került ki a különböző európai országokból más fogadó országokba. Vannak az úgynevezett problémát csináló országok, ahonnan illegálisan kikerülnek ezek az állatok, és vannak a problémát elszenvedők.

- magyarázta Király Péter, majd hozzátette, hogy a felmérésből az is kiderült, hogy 2011-13 között horribilis mértékben növekedett meg a hazánkból Angliába irányuló kutyaexport. A kölyökgyárak kutyusait nagyon fiatalon, gyakran még a szoptatási időszak befejezése előtt útnak indítják, egy részük pedig már az út során elpusztul a gyenge immunrendszerük és a különböző betegségek miatt. A célba ért kölyköket pedig gyakran a fogadó országok hatóságai küldik a halálba.

"A konferencián egy megdöbbentő képsorozatot vetítettek elénk. Egy televíziósdobozban összesen 30 darab csivava érkezett meg Finnországba. A kutyusok egyharmada már útközben elpusztult, az életben maradt kölyköket pedig a finn hatóságok altatták el, még ott a helyszínen, a repülőtéren. A finn törvények szerint, ha egy illegális állattranszportnak sem a feladója, sem a fogadója nincs feltüntetve, akkor az állatokat kötelező elaltatniuk.

Ahogy a Péterrel való beszélgetésemből is kiderült, a felelős állattartásnak rengeteg aspektusa van, bőven túlnyúlik a gyerekek edukációján. És bár lehet, hogy társadalmi szemléletformálást nem lehet azonnal elérni, de kezdő lépésként nagyon fontos lenne, hogy minden, állatokkal foglalkozó intézmény - vagy akár magánszemély - minimum a törvényi előírásoknak megfelelő feltételeket biztosítsa az állatoknak. Legyen szó akár az állattenyésztőkről, állatszaporítókról vagy gyepmesteri telepekről. Azoknak pedig, akik kilógnak ebből a sorból, igenis a törvény erejével kelljen szembesülniük. Csak így lehet komplexitásában visszaszorítani a ma még nagyon súlyos magyarországi problémákat.