Egy magyar drogkereskedő naplója – 2. rész; Üzlet a javából

A szüleim a 2004-es balhém után tudták meg, hogy mivel is foglalkozom. Miután kiengedtek az előzetesből, elmentem dolgozni, ez tartott egy ideig. Aztán otthon kibuktam, mondtam, hogy elég, én ezt nem csinálom tovább. A második fizetésemnél már mínusz 80 ezrem volt.

A szüleim természetesen nem örültek neki, de nem igazán tudtak semmit se tenni ellene, így kénytelenek voltak ezt a helyzetet elfogadni.

Sosem voltunk szegények. A drogból származó pénz nem arra kellett, hogy a létminimum felett tartsam a családomat. De én úgy vagyok vele, hogy ne egy szülő támogassa a gyerekét, hanem fordítva. Rengeteg helyre elvittem a családomat, folyamatosan vettem nekik ruhákat, műszaki cikkeket. Ezt egy magyar átlagfizetésből soha se tehettem volna meg. Sokat adtak nekem, most rajtam volt a sor.

A drogkereskedés előnyei és hátrányai

A kábítószerből származó pénzből gyakorlatilag nem vettem semmi olyat a saját nevemre, amire a hatóságok felfigyelhettek volna. Volt egy bejelentett munkám, így az állam szemében csak egy átlagos adófizető voltam. De az igazság az, hogy délelőtt 10-11 körül keltem, volt pénzem, el tudtam intézni mindent, jutott idő a családomra, a kutyámra, a barátnőmre, a barátaimra. Jól éltem.

A végén már fogalmam sem volt, hogy mennyit keresek vele.

Semminek sem néztem az árát, csak Armani, Hugo Boss, ilyen üzletekben vásároltam.

A közösségi médiából azonban ki kellett zárnom magam. Iwiw, Facebook, Instagram, fórumok... mind tabuk. Nagyon ott kell lenni fejben, hogy kinek mit mondasz el. A barátnőimnek – akik nem tudták már korábban, hogy mi a munkám – legkésőbb 1 hét után elmondtam. Nem árultam zsákbamacskát. Sose kezdtem fiatalokkal, épp azért, mert még éretlenek, meggondolatlanok, ezért bizonyos mértékben megbízhatatlanok is.

Az igazat megvallva, emellé a munka mellé, igazából még barátnő se való, nemhogy gyerek. Így én sose jutottam el odáig, hogy családalapításon kelljen törni a fejem. Azokban az időszakokban, amikor volt csajom, kevesebbet foglalkoztam az üzlettel. Ez pedig pénzkiesést jelentett. Meg persze ott van az is, hogy lényegében bármikor elvihetnek a rendőrök, és lecsukhatnak akár évekre is.

Dealererkölcs

Én soha senkit se kényszerítettem arra, hogy drogot vegyen.

Manapság a piac több mint a 75%-át a dizájnerdrogok teszik ki, amik mind szar, szemét moslékok. Én egy olyan korrekt dealer vagyok, vagyis voltam, aki csak minőségi cuccal foglalkozott. Szerintem támogatni kellett volna a munkámat. Nem érdekelt, hogy az, aki hozzám jött venni, mennyire van szétcsúszva, ha venni akart, adtam neki. Az ő élete, ha én nem adok el neki, megveszi mástól. Kereslet-kínálat törvénye. Természetesen ezekben az emberekben mind megbíztam, kvázi utcáról nem adtam el senkinek drogot. Egy szabályom volt – amikor már kijöttem a középsuliból -, hogy 18 év alattiaknak nem adok el.

Drogtapasztalatok

Az én fő profillom a fű volt. Vele kezdtem, most is állandó része az életemnek, olyan, mint egy jó szerelem. Szerintem nem is nevezhető igazán kábítószernek, az alkohol és a kávé közé sorolnám. A gyorsítók és bódítók mellett ott van az LSD és a meszkalin. Ezek nagyon kemények, nem pár órás hatásuk van, durván hallucinálsz tőlük, és több nappal, héttel később is újra beüthetnek. Nem jók, simán kihozhatnak egy lappangó pszichés betegséget is. Visszagondolva, lényegében mindenfajta kábítószert kipróbáltam, amit lehet kapni, egyet kivéve, a heroint. Ezt nem is árultam. Itthon, ami a legpusztítóbb, az az alkohol, a gyógyszerek, a heroin és a metamfetaminok.

Sokszor adhattam volna el többet, de mérlegeltem. Lehet, hogy százezrekkel többet keresel fél évig, de utána ülsz 4 évet. A rendőrök mindig a nagyokra, a főbb elosztókra vadásznak, ezért én próbáltam mindig középen maradni. Nem az voltam, aki havi 50 kilókat hoz be és oszt szét. Ezeket a rendőrök előbb-utóbb összekapkodják. Olyan nincs, aki ilyen léptékben ezt sokáig tudja csinálni.

Egy másik barátom tízszer annyi pénzt keresett fele annyi idő alatt, mint én, de most bent is ül. Ki mit vár el az élettől. Én azt, hogy legyen sok pénzem, érjem el, amit akarok, de ne legyek telhetetlen. Az ember hamar kapzsivá tud válni, elfelejti, hogy honnan jött. Először eladsz egy-kettő, aztán tízet-húszat, de ez nem elég, utána eladsz százakat, ezreket, azt hiszed, hogy sztár vagy, elbízod magad, aztán jön a hopp.

Ezeket én se csak úgy kitaláltam. Akinek régen fiatalként dolgoztam mint alacsony rangú dealer, szóval neki elég komoly bűnözői ismeretsége volt. Ezek az emberek ma már szinte mind börtönben ülnek. Tanultam tőlük, a hibáikból. Eldobós kártya, ne mondj semmit a telefonba, ne üzletelj idegennel, cserélj számot időnként, telefonálj fülkéből, időnként állj le pár hétre, ezek a klasszikus dolgok. Nekem sosem voltak nagy terveim fiatalon, így kézenfekvő volt, hogy tanuljak tőlük.

A tényleges drogkereskedés

A legfontosabb ebben az üzletben a bizalom; egyrészt, hogy te meg tudj bízni az emberekben, másrészt, hogy benned is meg lehessen bízni. Jó kapcsolatokra csak így lehet szert tenni. Nekem sokat használt a 2004-es ügyem, többeket is feldobhattam volna, de nem tettem, így könnyebben nyitottak felém mind a vásárlók, mind a felettem álló elosztók. Hamar lettek megbízható forrásaim, sok cuccom jött például Vietnamból, Albániából. Én sosem csempésztem, ezt meghagytam másoknak, kockáztassanak ők.

Nem csak személyes használatra adtam el. Voltak embereim, akikben megbíztam, ők vittek el tőlem nagyobb mennyiségeket, én megmondtam, mennyit akarok értük kapni, aztán hogy ők mennyiért árulták, azt rájuk bíztam. Aki okosabb és ügyesebb volt, többet keresett rajta, de én – szinte - mindig megkaptam a részemet belőle.

Nem úgy kell elképzelni, mint az amerikai filmekben, hogy ülök a lakásomban, a bőrkanapémon, előttem a cucc kiszórva az asztalra, mellé téve a fegyver, és várom a vevőket. Volt olyan időszakom, amikor a kutyámmal jártam az utcákat, egész nap sétáltam, füveztem, pénzt kerestem. Aztán amikor lett egy lakásom – ez olyan 2006 környéke –, már megváltozott a dolog. Bár otthon sosem tartottam nagy mennyiséget, több magántulajdonban lévő házhoz, lakáshoz volt kulcsom – ezek nem voltak hozzám köthetőek -, ott tartottam a kábítószerek java részét. Felfejlődtem, nagyobb tételben vásároltam és adtam is el, és engem is elért az, amitől óva intettem magam; elszaladt velem a ló, és másodszor is bekapcsolódott az életembe a rendőrség.

Folytatás következik...