A szülők jobban pánikolnak iskolakezdéskor, mint az elsős gyerekek

Miért elsősorban anya?

A kérdés jogos, ám tény, hogy a családban – tisztelet a kivételnek – a nők az aggódósabbak. Apa a nyugalom szigete, akin a gyerek kedve szerint ugrálhat, akit kis meggyőzőerővel simán rá lehet venni, hogy lefekvés előtt még betolhasson a csipet csapat egy nagy adag fagyit, mert nyár van, és egyébként is csak. Ő az, aki nem izgul a gyerekért, engedi, had hasítson a futóbringával bukó nélkül, segít neki felmászni még arra a vékony ágra is a fán, miközben anya tövig rágja a körmét. Apa egyedül a gyerek meccsén kel ki magából, és túlüvöltve az edzőt osztja az észt, csupa építő jellegű kritikával és kéretlen tanáccsal. Szóval apa a hegy, ami ritkán kitör, de túlnyomórészt abszolút nyugalommal követi gyermeke életét; „Minden rendben lesz, okos, ügyes gyerek!"

Anya viszont aggódik a gyerek vitaminszintje, a ruhadarabjai színharmóniája, az elegendő és minőségben megfelelő barátok száma, a szobájában egymással jól összepárosított rajzfilmposzterek miatt. Anya és apa így tökéletesen megadják azt, amire egy gyereknek szüksége van; figyelmet, törődést és a szabad döntés, szabad hibázás jogát.

A gerincet kímélő táskák, mesehősös füzetek, gyümölcsillatú radírok és állatformájú hegyezők közt anya még arra is szakít időt, hogy megkeresse a leendő elsős osztály zárt Facebook-csoportját – vagy épp létrehozza -, és már az évnyitó előtt elkönyvelje, hogy a gyereknek nem lesznek barátai, nem megy majd neki az írás, nem fog tudni kellően hangsúlyosan szavalni. Az egész az óvoda hibája, meg persze az övé. Lehet, hogy elbukott a tökéletes anya versenyen, ami most ország-világ előtt kiderül? Legózás helyett feladatlapokat kellett volna megoldania a 6-7 éves kislurkóval. Ha előbb eszmél – mondjuk amikor még csak 2 éves volt a gyerek - már ismerhetné a törteket, Petőfi munkásságát, a kovalens kötés mibenlétét, azt, hogy az első világháború lezárása magában hordozta a következő kirobbanását...

Mindenki vegyen egy mély lélegzetet, és nyugodjon meg!

A gyerek ennyi idősen már készen áll. Az óvoda kereteit és az általa nyújtott lehetőségeket kinőtte. Már nem akar nappal aludni, elméje képessé vált az összetett gondolatok, következtetések kezelésére, sőt tudattalanul kiált is értük. Megtörténhet persze, hogy az első napon nem 23 barátságkarkötővel tér haza, hogy a kezdeti lelkesedése idővel alábbhagy, de ez természetes.

Ám erre senkinek semmi oka sincs, ezért teljesen felesleges az egészséges izguláson és izgatottságon kívül másként kezelni a gyermek iskolába vonulását. Nem szabad neki hazudni, áltatni őt, a kérdéseire és félelmeire csupán legyinteni. Lehet viszont mesélni anya és apa első iskolás élményeiről, felkészíteni arra, hogy milyen lesz ott egy napja – no nem úgy, mintha épp a helikopterből készülne kiugrani a dzsungelbe.

Még nincs meg minden az iskolakezdéshez?

Annyi baj legyen! Még van pár nap, hogy minden bekerülhessen abba a varázshátizsákba, amelyben a végletekig radírozott füzetek, az időnként otthon felejtett tankönyvek utaznak majd. Igen, egy nehéz időszak elé néz a család. A délutánok játékos semmittevései helyét átveszik a gyakorlással töltött idők, majd később a leckeírás, a verstanulás, az ellenőrző feletti komoly beszélgetések, de ez nagyszerű is lesz egyben. Az, hogy mennyire, csak a szülőkön múlik.