Peller Mariann a változásról

Mikor azonban átléptem a saját árnyékomat, és elváltam a hétköznapjaimat nagyrészt kitöltő munkától, lezártam életemnek egy olyan szakaszát, ami 7 évig eltartott, és olyan volt, mint a legdurvább hullámvasút. Hét évnek kellett eltelnie, hogy átégessem magamon azt a határozott, mégis kedves, empatikus embert, aki lelkemben várta, hogy a felszínre törhessen végre. Aki odamond, ha kell, kiáll az igazáért, mégis nagyon tud szeretni, és szívesen foglalkozik az emberekkel, a lelkükkel, ha ők is nyitottak rá. Évekkel ezelőtt láttam már lelki szemeim előtt ezt a nőt, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanultam a műsorvezetést. Sokszor elképzeltem, milyen is szeretnék lenni majd egyszer, ha megérek rá. Úgy tűnik, most kezdtem el „beérni".

Az egyik ilyen év végi szuper-jutalom az, hogy a nővéremmel együtt vezethetek műsort az RTL Klub képernyőjén. Ráadásul a Reggeliben, annak a műsornak az utódjában, amiben épp dolgoztam, amikor utolért a végzetem, és távoztam a csatornától, életem első munkahelyéről 2010-ben.

Olyan volt beülni a sminkbe, mintha egy picit hazalátogattam volna. Itt hittek először abban, hogy én alkalmas lehetek erre a pályára. Több kolléga is jelen volt akkor, amikor búcsúztam, és most, amikor újra beköszönhettem egy kicsit. A legnagyobb változás azonban abban mutatkozott meg számomra, hogy elillant a félelem, a görcs, az akarás. Egyszerűen képes voltam nyugodtan, vidáman megélni, sőt, kiélvezni ezt a helyzetet. Mérhetetlen hála töltötte el a szívemet, amiért ezt megélhettem. Életem egyik legcsodálatosabb ajándéka (közvetlenül életem Szerelme, Gyuri és a két gyönyörű fiunk után), hogy a „második anyám", imádott nővérem, Anna lehetett a társam ebben az élményben.

Éppen ez is okozta a legnagyobb nehézséget, mert a meglepetés érdekében, titokban kellett tartanom előtte, és Gyurin kívül mindenki előtt, hogy megérkezem majd hétfőn a műsorba. Anna és én mindent megbeszélünk, MINDENT! Azt hiszem, ő ismer a világon a legjobban, és én őt. Végül elhatároztam, hogy akkor ez,most igazi lelki gyakorlat lesz. Titkot tartani, nem fecsegni feleslegesen, uralni az elmémet és hallgatni, amikor az örömtől legszívesebben azonnal őt hívtam volna, komoly kihívást jelentett. Még a szüleimnek sem mondtam el, nehogy ők buktassanak le véletlenül. Így működött végül tökéletesen a meglepetés: Anna néhány másodpercig leblokkolt és azt sem tudta, hogy hol van, amikor megérkeztem mellé az adásba. Ő, aki nem egyszer oldotta már meg a legcifrább helyzeteket a színpadon improvizációval, itt és most köpni-nyelni nem tudott, csak meresztette rám a szemeit, és tátogott, mint hal a szatyorban. Kellett neki pár perc, mire megértette, hogy együtt fogunk dolgozni egy picit, ahogy arról szinte gyerekkorunk óta álmodoztunk. Mert bár mi sem vagyunk tökéletes testvérek, mi is szoktunk vitázni, előfordul, hogy nem értünk egyet mindenben, de azt hiszem, átlagon felüli erős szeretet-szál fűzi össze a lelkeinket, amely minden apró-cseprő konfliktuson átsegített bennünket az elmúlt 34 évben. Ez a bejegyzésem tehát valójában a háláról szól.

A hullámvölgyet ezúttal is, egy felfelé ívelő szakasz követte. Hogy domb lesz-e belőle vagy akár hegy, majd kiderül. Egy dologban vagyok biztos csupán: nyugodt szívvel állok elébe, mert elszállt minden félelmem a jövővel kapcsolatban, és ez végtelenül felszabadító érzés.