Czeizel Endre családja lassan három éve nem zárta le a hagyaték körüli vitát

család nyomozás szerető Czeizel Endre hagyaték gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan 3 éve, hogy elhunyt Czeizel Endre, ám azóta a család nem tudott még megállapodni a hagyatékról. A genetikus fogadott lánya is jelentkezett örökségért, miközben az orvos szeretője ellen nyomozás indult...

Méltatlan Czeizel Endréhez az, ami halála óta a családjában folyik. Lassan három éve, hogy távozott a genetikus az élők sorából, azóta nem csitul a harc a kiterjedt családban. Az orvosnak három gyermeke van első feleségétől, egy fogadott lánya, aki a második feleségének a gyermeke, és két kisgyereke, akik szeretőjétől, Dórától születtek. A hagyatéki harc ezért is volt nagyon bonyolult, és ezért sem zárult még le: az utolsó pillanatban ugyanis a fogadott lány is bejelentkezett.

Czeizel Endre családjában még nincs nyugalom Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Emellett ráadásul a genetikus szeretője is előtérbe került, de nem a jó értelemben. Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, nyomozás indult Dóra ellen, mégpedig emberi testtel való tiltott visszaélés miatt. Dóra kislánya, Fanni születésének körülményei ugyanis elég zavarosak: az orvos lefagyasztatta spermáját, ha szeretője a halála után szeretne még gyermeket, felhasználhassa, ám még a genetikus életében megszületett a gyermek. A jogszabályok értelmében azonban csak házastárs vagy élettárs adhat spermiumot, Czeizel viszont sosem vált el a feleségétől Dóráért. Ráadásul a lombikprogram nem is Czeizel Endre, hanem Dóra szomszédjának a nevén futott, aki mit sem tudott az egészről – írja a Story.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.