223 kiló volt, ma már Ironman versenyeken indul az apuka

„Gyerekként sokkal inkább zene-, mintsem sportrajongó voltam. Viszont az általános iskolában nagyon felnéztem az egyik edzőre, aki lefutotta a Houston maratont. Az ő hatására másnap 100 kört futottam otthon a templom körül. Ennek ellenére soha nem lettem nagy futó, mindig inkább a humoros fickó voltam, mint a sportos fickó. Amikor már felnőttként elindítottam a Big Boy Supplies (nagy fiúk szállítmányozás) nevű olajellátó céget, a szlogenünk is ez lett: Gettin' Bigger (egyre nagyobbra). Ezek mind a súlyomra utaltak, hátha ellensúlyozni tudom azt, és kevesebb meglepett arcot látok, amikor ügyfelekkel találkozom.

Egy ideig vicces volt ez a "nagyfiú' szerep, de évről évre egyre rosszabb lett a helyzet. 2015-ben elmentünk a családdal a Disney Worldbe. Ekkor már 223 kiló voltam, túlságosan kövér ahhoz, hogy sétálgatni bírjak, ezért egy kocsit kellett bérelni nekem. Amíg a gyerekeim mindenféle játékot kipróbáltak, és mindenre felültek, én ültem a kocsimban és ettem a fánkokat. Hallottam, hogy a hátam mögött beszélnek rólam, egy kisfiú kérdezett rólam az apukájától, aki így felelt: 'túl kövér ahhoz, hogy járni tudjon'. Ez borzasztó érzés volt. Úgy gondoltam, hogy egy normális apuka vagyok, de rájöttem, hogy ez egyáltalán nem normális.

Nem sokkal később egy fickó, Chuck Dalio, aki megvette a cégemet és a mentorom lett, behívott az irodájába, és a következőket mondta: 'Meg fogok halni, mert rákos vagyok, és te is meghalsz, de neked ez a saját választásod. Bármit megadnék azért, hogy a helyedben lehessek, és változtatni tudjak.' Ez a beszélgetés hihetetlen erővel hatott rám, néhány hónappal később, 2015 szeptemberében gyomorbypass-műtétem volt.

Sokan azt mondták, hogy a műtéttel a könnyebb utat választottam, de elmondhatom, hogy ez sem könnyű. Egyáltalán nem az. Ezzel együtt is ugyanannyira küzdöttem a fogyásért, mint mások. Megreformáltam az étrendemet, és elkezdtem naponta sétálni, kezdetben csak 20 percet, és csakis éjszaka, mert nem akartam, hogy bárki is meglássa, mennyire szenvedek ettől is. Lassan megdupláztam az időt, majd lassan-lassan két mérföldet (3,2 km) is le tudtam sétálni. Innentől aztán nem volt megállás. Ahogy futni bírtam, jelentkeztem egy fél Ironman versenyre. Ez 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21,1 km futásból áll. Nagyjából fél évig edzettem rá. Még most is hihetetlennek tűnik az egész, soha nem gondoltam, hogy ilyesmire képes leszek. Ezek után még több fél Ironmant is megcsináltam, aztán a teljes versenyt is, összesen hatszor álltam a rajtvonalra.

Három hónappal azután, hogy sikeresen célba értem az egyik Ironman versenyen, lecsapott a Harvey hurrikán. Elmentem egy haverommal a kikötőbe, ahol találkoztunk egy férfival, aki a családját próbálta menteni a házukból, ahova tört be a víz. Megkérdeztem tőle, hogy hány gyereke van, mire ő azt felelte, hét. Arra gondoltam, rendben lesz, hiszen én is tudok segíteni. A 126 kilós fogyás semmi volt ahhoz képest, hogy egészséges emberként segíteni tudtam másokon.”