Járai Máté tudta, hogy ki fogják rúgni - több jós is megjövendölte neki
![](https://cdn.life.hu/2023/12/wR_TDlwQHx3Lokk_ac0YLw98sMxwBIBtNX3tBkyFiEY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiNGU3MDY5YTdhODQ0MjlhYjVkYjQ1N2ZkMzhmYWI5.jpg)
Két szereplőben, Járai Mátéban és Holdampf Lindában van egy közös pont: mindkettejük műsorvezetői munkája a közelmúltban szűnt meg, igaz, Linda esetében nem vele volt baja a főnökeinek, maga a műsor szűnt meg, amit többedmagával vezetett. Istenes ellőtt ezzel kapcsolatban egy poént is:
"Nem véletlenül egy kanapéra ültetek, mindkettőtöket kirúgták!"
Járai Máté Lindval ellentétben nem a műsor megszűnése miatt távozott, s noha fel volt készülve rá, hogy kirúgják, nem esett neki jól. Elmesélte, hogy egy alkalommal a Reggeliben - ahonnan később elküldték -, az egyik adásban egy jós mondta el neki, hogy el fogják bocsátani. Járai szerint ez még lehetett megtervezett, de egy másik alkalommal egy rádióműsorban is ugyanezzel állt elő egy másik jövendőmondó:
"Az még hagyján, hogy az RTL-be aki jött, ezt mondta, mert neki még mondhatták, hogy valahogy intézd már el, hogy ne sírjon annyira majd januárban. De ami a durva, hogy egy rádióműsorban is volt egy jósnő, aki kihozta, hogy ki fognak rúgni. Abszolút megmondták" - mesélte el az IstenEstben a színész, hozzátéve, hogy ettől még nyilván rosszul esett neki, ráadásul hiányzik is a műsorvezetői munkája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.