Háttérbe szorult női hangok: miért félünk nyilvánosan kérdéseket feltenni?

2023.09.25.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A modern társadalomban gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy nők kevésbé mernek nyilvánosan kérdéseket feltenni, mint férfi társaik. Ez a kérdés nemcsak az egyenjogúság szempontjából jelent kihívást, hanem a kommunikáció és az önkifejezés terén is. De miért van ez így? Miért lehet, hogy a nők gyakran háttérbe szorulnak, amikor kérdéseket tesznek fel? Ebben a cikkben megvizsgáljuk ezt a jelenséget, és különböző tényezőket és okokat mutatunk be, amelyek magyarázhatják ezt a viselkedést.

A témával kapcsolatos kutatások nagy részét tudományos konferenciák közönségének megfigyelésével végezték, nem pedig a nagyközönség számára nyitott eseményeken, de így is tanulságos. A bizonyítékok arra utalnak, hogy egyfajta norma az, hogy a nők nem mernek kérdezni.

Shoshana Jarvis, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) munkatársának 2022-ben publikált tanulmánya azt figyelte meg, hogy kik kérdezősködtek egy konferencián, amelyen a biológusoktól az asztrofizikusokig és a közgazdászokig mindenki részt vett. Ez azon konferenciák egyike volt, ahol ha kérdést akarsz feltenni, akkor fel kell állnod a helyedről, és sorba kell állnod a mikrofonért, miközben mindenki téged figyel. A küldöttek 63%-a férfi volt, tehát a kérdések 63%-a férfiaktól érkezett, de valójában a férfiak tették fel a kérdések 78%-át.

Ugyanez történt, amikor 10 országban 250 akadémiai tanszéki szemináriumot figyeltek meg egy tanulmányban, amelyet Alecia Carter vezetett, aki jelenleg a University College Londonban dolgozik. Megállapította, hogy

a nők két és félszer ritkábban tettek fel kérdést, mint a férfiak, annak ellenére, hogy a férfiak és nők aránya átlagosan egyenlő volt.

Vajon mi riasztja el a nőket?

Úgy tűnik, nem a kérdés hiánya. Alecia Carter 20 ország 600 akadémikusától kapott felmérési válaszokat elemezte. Érdekes volt látni, hogy mind a férfiak, mind a nők azt mondták, hogy néha nem tettek fel maguk egy kérdést, pedig hasonlóra gondoltak, mint a kérdező, aki felemelte a kezét. A nők azonban gyakrabban mondták, hogy azért tartották vissza magukat, mert

nem tudták magukat eléggé felszívni ahhoz, hogy megkérdezzék, aggódtak, hogy félreértik a szövegkörnyezetet, hogy a beszélő túl eminens vagy megfélemlítő volt, vagy hogy nem érezték magukat elég okosnak, intelligensnek ahhoz, hogy jó kérdést tegyenek fel.

A kutatás a férfiak és a nők által feltett kérdések természetét is vizsgálta. Az derült ki, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel tesznek fel hosszabb kérdéseket, vagy próbálnak egyszerre több kérdést feltenni.

Amikor a kérdések egyéb jellemzőit hasonlították össze, mint például a felszólaló köszöntésével, bókokkal vagy bemutatkozással való kezdéskor, az egyetlen eltérés a férfiak és a nők között az volt, hogy

a nők nagyobb valószínűséggel üdvözölték a beszélőt.

Lehet vitatkozni azzal, hogy mivel úgysem jut ideje mindenkinek kérdést feltenni, akkor ha egyesek nem jelentkeznek, az nem igazán számít. A probléma az, hogy ha a közönség fele nem szívesen csatlakozik, akkor lehet, hogy nem kap olyan sokrétű és érdekes kérdéseket a vendég, mint egyébként. Eddig a kutatás a férfiakra és a nőkre összpontosított, de érdekes lenne megvizsgálni, hogy más alulreprezentált vagy marginalizált csoportok is visszatartják-e azokat a kérdéseket, amelyekre választ szeretnének kapni.

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a tendencia változzon?

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a koronavírus-járvány megmutatta nekünk a továbblépési utat. Amikor az eseményeket az online térbe kényszerítették,

új lehetőség nyílt a kérdések feltevésére anélkül, hogy egy szót sem kellett szólni

– ehelyett a képernyőn lévő csevegődobozba írták be őket, néha névtelenül. Így megszűnt a kellemetlen várakozás felemelt kézzel, félig reménykedve és félig rettegve, és nem kell aggódnia amiatt sem, hogy működik-e a mikrofon, vagy akadozik-e a hangunk beszéd közben, miközben mindenki minket néz. Azóta is egyre több esemény használ olyan alkalmazásokat, ahol a telefonon keresztül el lehet küldeni, akár előre is a kérdéseket.

A szakértők úgy vélik, hogy a moderátoroknak szerepük van abban, hogy mindenki elég jól érezze magát ahhoz, hogy kérdést tegyen fel. Ennek érdekében biztosan léteznek olyan stratégiák, amelyeket a moderátor használhat a változás érdekében.

Például

azt is kutatások igazolják, hogyha egy férfi teszi fel az első kérdést, akkor kevesebb nő tesz fel kérdést később. Szinte olyan, mintha beállítaná a hangnemet a munkamenet hátralevő részére.

Tehát akár ez egy jó megoldás lehet, hogy a moderátor egy nőt választ ki, aki felteszi az első kérdést, és ideális esetben valakit, aki nem túl idősebb. Persze ez csak akkor működik, ha van egy fiatalabb nő a kérdezők között - írja a BBC.

Ugyanez a kutatás feltár egy alternatív lehetőséget – egy rövid szünetet a főelőadó és a közönség kérdezz-felelek kezdete között. Ez lehetőséget ad az embereknek arra, hogy a közönség soraiban kipróbálják a kérdéseiket a szomszédjaikon. Ez a technika a szakértők szerint jól alkalmazható, ilyen esetben sokkal több kérdés érkezik, mert az embereknek lehetőségük van ellenőrizni, hogy a kérdésüknek van-e relevanciája.

Azt is megállapították, hogy a nők több kérdést tesznek fel a hosszabb üléseken, így talán van érv amellett, hogy több időt hagyjunk a közönség kérdéseire, bár ezt valószínű, hogy nem mindenki díjazná.

A nők és férfiak közötti egyenlőség eléréséhez és megtartásához fontos, hogy a nők szabadon és magabiztosan kérdéseket tehessenek fel és kifejezhessék véleményüket a nyilvánosság előtt. Az oktatás, a kultúra és a társadalmi sztereotípiák folyamatos vizsgálata és átalakítása elengedhetetlen ahhoz, hogy megteremtsük a befogadó és egyenlő társadalmat, ahol mindenki szólhat és hallgathat is.

Azon dolgozni, hogy minden nő magabiztosan és hatékonyan tudja kifejezni magát, nem csak az egyenlőség előmozdításához, hanem a társadalom gazdagításához is hozzájárulhat. A nők hangjainak meghallgatása és támogatása lehetővé teszi számukra, hogy a saját szempontjaikat és ötleteiket hozzáadva segítsenek alakítani a jövőt.