„Idegállapotban vagyok” – Ilyen a csillagjegyek mentális állapota év végén


A pörgés év vége felé hatalmas, az ünnepek és a készülődés mindenkit próbára tesznek. Ilyenkor hatványozottan fontos, hogy figyeljünk egymásra, és tudatosítsuk magunkban, hogy mindenkinek gyenge lábakon állhat a mentális állapota karácsony után.

A türelmetlenségtől és ingerlékenységtől kezdve a fizikai és érzelmi kimerültségig szinte minden fázist megtapasztalhattunk az év vége felé, ha azonban hallgatunk a belső hangunkra és arra, amit a csillagok üzennek, nagy eséllyel kivédhetjük a teljes idegösszeomlást. Íme:
A Kos idegzete év vége felé pont olyan, mint egy túlfőzött virsli. Bármikor elpattanhat. Minden bosszantja, ami körülötte történik, és az is, ami nem. A csillagok üzenete: legalább a tömegközlekedési eszközökön kerüld a hangos véleménynyilvánítást, mert ha nem vigyázol, komoly bajod eshet.
A Bika nyugodt. Legalábbis annak tűnik. Belül viszont érzi, nem sokáig bírja tovább szó nélkül. Kiégett a túlóráktól és a pluszfeladatoktól, ráadásul úgy érzi, a világ összes édességét fel tudná falni. Az univerzum tanácsa: mély levegő, több meditáció, kevesebb habzsolás.
Az Ikrek fejében év végére több gondolat kering, mint konfetti egy szilveszteri bulban. Félig még a munkán jár az esze, félig már téli szabadságon van. Mindez persze fókuszálatlansághoz vezethet. A csillagok tanácsa: éld meg maximálisan a jelent, vezess naplót a következő hetek tennivalóiról.
A Rák érzelmileg pont olyan instabillá válik év vége felé, mint egy rosszul rögzített díszgömb. Egyik nap meghatódik és pityereg, a másik nap pedig mindent túldramatizál. Az égiek üzenik: ölelj meg valakit sürgősen!
Az Oroszlán megsértődik. Szinte mindenen, de főleg azon, hogy az év vége nem róla szól. A csillagok szerint érdemes egy picit háttérbe szorítani az egót vizualizációs gyakorlatokkal, és őszintén jelezni a kollégák és szeretteik felé, hogy pontosan mi az, ami frusztrálja.
A Szűz a listák listáját gyártja, a Mikulásnak is már október elején megírta a levelet. Előre stresszel az újév miatt is. Az univerzum tanácsa: engedj meg magadnak egy kis káoszt. Hidd el, túl fogod élni.
A Mérleg még nem tudta eldönteni, hogy ideges legyen-e vagy inkább jófej. Az év végi zaklatottság szépen lassan úrrá lesz rajta is, noha igyekszik méltósággal viselni. A csillagok szerint egyensúlyba kerül, majd valamikor a jövő év elején.
A Skorpió év végén a szokottnál is intenzívebben is éli meg az érzelmeit. Az univerzum javaslata: köss életbiztosítást arra az esetre, ha belekötnél valakibe, aki nem a te súlycsoportod.
A Nyilas fejben már egy másik országban, egy másik dimenzióban van, csupán a teste ragadt bele az év végi feladatokba. Ideges és türelmetlen, mint egy csivava. A csillagok tanácsa: adj magadnak egy kis énidőt, attól megnyugszol.
A Bak még év végén is dolgozik, mintha az élete múlna rajta. Plusz feladatokat vállal, ettől viszont módfelett stresszessé válik. Az égiek tanácsa: pihenj, különben januárra lemerül az akumulátorod!
A Vízöntőt a stressz nem éri utol. Remekül elvan a saját kis buborékjában, rábízza magát a sorsra. A csillagok szerint ez teljesen rendben van. Egyetlen tanács az univerzumtól: néha azért próbálj meg részt venni a való világban!
A Halak év végére érzelmileg teljesen kiég. Olyan filmeken is sír, amiket nem néz meg (mert a tévét sem kapcsolja be). Az univerzum üzeni: próbálj meg időpontot kérni egy szakemberhez, hogy tiszta lappal vághass neki az új évnek.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.