Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huVannak történetek, amelyeknek hiába teszünk pontot a végére, mégis befejezetlen marad. Egy elhallgatott mondat, egy rosszul sikerült szakítás vagy egy döntés, amelynek következményeivel sosem néztünk igazán szembe. Novemberben három csillagjegy számára is elérkezhet a pillanat, amikor újra foglalkozniuk kell ezekkel az ügyekkel. Bár a régi emlékek felidézése nem mindig kellemes, most lehetőségük nyílhat arra, hogy végre maguk mögött hagyják a múltat.

Forrás: 123rf
Csillagjegyek, akiket arcon csap a múlt novemberben
- Rák – Egy régi szerelem újra felbukkanhat
A Ráknál az egyik exe jelentkezhet, akiről már hosszú ideje nem hallott. Az első beszélgetés ártatlannak tűnhet, de hamar felszínre hozhat olyan érzéseket, amelyekről azt gondolta, már elmúltak. A Rák hajlamos megszépíteni a régi emlékeket, de most figyelnie kell, hogy ne csak a boldog pillanatokra gondoljon vissza. Érdemes felidéznie azt is, miért ért véget annak idején a kapcsolat.
Ha jelenleg párkapcsolatban él a Rák, egy múltbeli szerelem felbukkanása arra is ráébresztheti, mi az, ami hiányzik a mostani életéből. Az egyedülálló Rákoknak pedig el kell dönteniük, valóban új esélyt szeretnének adni valakinek, vagy csupán a nosztalgia játszik velük.
- Skorpió – Kiderülhet valami, amit évekkel ezelőtt eltitkoltak előle
A Skorpió novemberében egy régi konfliktus kerülhet ismét napirendre. Elképzelhető, hogy egy családtag, barát vagy egykori bizalmas olyan részletet árul el neki, amely egészen más megvilágításba helyez egy korábbi történetet. A felismerés kezdetben felkavarhatja, hiszen a Skorpió nehezen viseli, ha úgy érzi, becsapták vagy elhallgatták előle az igazságot. Ezúttal azonban nem biztos, hogy a számonkérés vezet a legjobb eredményre. Sokkal többet megtudhat, ha először végighallgatja a másik felet.
Egy régi sérelem rendezése a családi vagy baráti kapcsolatokra is jó hatással lehet. Az év utolsó előtti hónapja arra adhat lehetőséget, hogy végre megértse, mi történt valójában, és eldöntse, kinek szeretne továbbra is helyet adni az életében.
- Bak – Egy régen meghozott döntés következményeivel szembesülhet
A Bak életét nem egy régen látott személy visszatérése kavarja fel. Sokkal inkább egy korábbi szakmai döntés, elszalasztott lehetőség vagy félbehagyott terv kerülhet újra elő. Talán évekkel ezelőtt visszautasított egy állásajánlatot, mert a biztos megélhetést választotta, vagy lemondott egy álmáról, amelyre akkor nem jutott ideje. Novemberben történhet valami, ami emlékezteti erre, és elgondolkodtatja, vajon jól döntött-e akkor.
A Baknak tudomásul kell vennie, hogy a múltat ugyan nem változtathatja meg, de egy régi célját még megvalósíthatja, ha most más körülmények között újra nekivág. A hónap végére felismerheti, hogy nem minden elszalasztott lehetőség veszett el végleg. Vannak tervek, amelyekhez egyszerűen időre és megfelelő alkalomra van szükség.
Még több horoszkóp a Life.hu-n:


