Kimondták Détár Enikő és Rékasi Károly válását

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu -
Détár Enikő válás bíróság Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vége! Hivatalosan is kimondták Détár Enikő és Rékasi Károly válását. A tárgyalás mindössze húsz percig tartott, amelyre nem engedték be a sajtót.

Alig húszperces tárgyalás után Détár Enikő és Rékasi Károly válását hivatalosan is kimondta a bíróság - legalábbis ezt állítja az egyik magyar bulvárlap. A felek valószínűleg mindenben előre megyegyeztek. A Bors magazin ott volt a zuglói intézményben, ahol le is fotózták a két színészt. A tárgyalás végén sem ők, sem ügyvédeik nem szólaltak meg. A Life.hu még szerda este kereste Détár Enikőt, akit nem értünk el.

A két sztár 29 év után szakított, a hírt közleményben tudatták a nyilvánossággal, amelyben az állt, hogy egészen 2013 májusáig mindig sikerült nekik megújítani, szeretettel feltölteni a házasságukat. Utána már nem. Ugyan tavaly nyáron próbálták rendezni a kapcsolatukat, sikertelenül.

Forrás: MTI / Kallos Bea

Mint később kiderült, Rékasi beleszeretett kolléganőjébe, Pikali Gerdába. A színész 2013 októberében közleményt adott ki arról, hogy 2013 október 6-án összeköltözött új szerelmével, akivel együtt akar élni a továbbiakban. Détár Enikőről ősszel több olyan fotó is készült, amelyen látszott: megviselik a történtek, csontsoványra fogyott, alig mosolygott. Decemberben derült ki: új udvarlója van, aki tíz évvel fiatalabb nála. Enikő akkor úgy nyilatkozott: újra boldog.

A hot! magazin legfrissebb számában is vallott Détár Enikő, aki úgy fogalmazott: "Hazugság lenne azt mondani, hogy minden kerek, de igyekszem megélni a boldog perceimet." Kifejtette, hogy Zsebi heti váltásban hol az apjánál, hol nála van, Gigi pedig már külön él. A színésznő elmondta azt is, a házassága kapcsán nincs benne düh vagy keserűség, hiszen cserébe kapott 28 csodás évet, amire büszke. Azt azért még hozzátette, nem szereti kimutatni az érzelmeit az emberek előtt. "Ha problémám van, inkább mosolygok, ha belül zokogok is" - fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.