Póth Dia: "Nem lehetek egyedül minden árva kutya 'póth' anyja"

Forrás: Póth Dia -
örökbefogadás kutya Illatos út Póth Diana Vigyél haza alapítvány műkorcsolyázó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ma már kétgyermekes anyuka, Póth Dia is jelen lesz szombaton az Illatos úti örökbefogadó napon, ahol több mint 100 kutya várja új gazdáját.   

Hatalmas a szíve a műkorcsolyázónőnek, akinek két kisgyermeke mellett mindig akad ideje a gazdátlan kutyák istápolására. Általában három kutyus ugat az udvarukon, akik mindnyájan mentettek.
"14 évesen kezdődött a kapcsolatom a kutyusokkal, mert anyukám azt mondta, hogy akkor lehet kutyám, ha kertes házba költözünk. Azonnal kaptam egy kutyust, aki nem sokáig maradt egyedül.

A szomszédunkban lakott egy bernáthegyi, akit egyedül hagytak egész nap és szegény kutyus unalmában rommá tette a kertet, amiért esténként jól elverték. Minden nap, amikor sétáltattuk a saját kutyusunkat, belenéztünk a szomorú szemébe és nagyon megsajnáltuk. Rákérdeztünk, hogy magunkhoz

Forrás: Póth Dia

vehetjük-e, és a gazdája szó nélkül nekünk adta. A sikeres mentőakció után beindultunk: hajléktalanoktól vettünk kutyát, gondatlan gazdiktól kértük el az ebüket. Persze nem tartottuk meg az összes állatot, rendbe hoztuk őket, majd kerestünk nekik gazdit. Állandóan 3 kutya élt velünk, a kikerülők helyére mindig újakat fogadtunk be vagy hoztunk ki a gyepmesteri telepről. Az összes barátunknak szereztünk négylábút. Saroktelken laktunk, sok ember ment el előttünk. Olyan is előfordult, hogy becsöngettek hozzánk, elvihetnék-e a kutyát" – nevetett Dia, akinek édesanyja is kutyaimádó. Mindkettőjüket örömmel tölti el, ha sikerül egy idős kutya utolsó éveit boldoggá tenni.

Forrás: Vigyél Haza Alapítvány

„Anyukám nem jön ki velem most szombaton, lelkileg nem bírná. A gyerekeim még kicsik, így egyedül fogok beszélgetni az örökbefogadásra érkező emberekkel. Szeretném arra biztatni őket, hogy minél több kutyusnak segítsenek gazdát találni."

Mit kapsz az új barátod mellé?

1. Minden örökbe fogadott kutya gazdája névre szóló, gravírozott kutyabilétát kap. A bilétán feltüntetjük a kutyus nevét, néhány fontos információt és a telefonszámot, ahol értesíteni lehet a tulajdonost.

2. A Vigyél haza! alapítvány önkéntes „fuvarosai” Budapest belterületén, kívánságra házhoz viszik az örökbe fogadott kutyákat, új gazdáikkal.

3. Valamennyi, ezen a napon örökbe fogadott kutya ivartalaníttatását átvállalják.

4. A kutyusokhoz az alapítványunk minőségi nyakörvet és pórázt is ad ajándékba.

5. Az új gazdik a kutyusokat oltva, féregtelenítve, mikrochippel, egészségesen fogadhatják örökbe, mindössze 5000 Ft térítési díj ellenében. (Ez az Állategészségügyi Szolgálatnak fizetendő, méltányos térítési díj, ami fedezi a mikrochip, oltás, féregtelenítés, oltási könyv és regisztráció költségeit.)

Te tudod, mivel eteted a kutyádat? Íme, a nagy kutyatáp-teszthttp://www.life.hu/news/20150107-kutyatapokat-tesztelt-a-nebih.htmlNem mindegy, hogy mi lesz a kutya vacsorája. A NÉBIH letesztelte, melyik falatok a legjobbak kedvencednek. NewsThinkstockSalsázó kutya az internet új kis kedvencehttp://www.life.hu/news/20141222-salsa-zenere-tancol-a-kutya-igy-orul-gazdajanak-amikor-meglatja.htmlSalsa zenére „táncol", így várja gazdáját egy jó fej kutya, akiért odáig van most a világháló népe.NewsOrigoGolyók elé vetette magát egy kutya, hogy megvédje gazdáithttp://www.life.hu/csalad/20141202-golyok-ele-vetette-magat-egy-nemetjuhasz-kutya-hogy-megvedje-gazdait.htmlNoah, a németjuhász egy váratlan utcai lövöldözésben áldozta fel életét egy édesanyáért és három gyermekért. Mind megmenekültek, a kutya azonban a helyszínen elpusztult.Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.