Peller Mariann interjúja Szinetár Dórával

Emlékszel rá, hogy mikor kezdett el foglalkoztatni a spiritualitás?

Ültem egy nyári estén a Balaton-parton, és figyeltem az égen a hullócsillagokat. Elkezdtem valahogy máshogy tekinteni arra a nagy, sötét valamire odafent, és hirtelen ráeszméltem, hogy ez nem csupán annyi, mint amennyinek látszik. Felfogtam, hogy valójában fogalmam sincs, hogy mi van ott, abban a felfoghatatlanul nagy és távoli messzeségben, és elkezdett iszonyatosan nyomasztani ennek a felismerése.

Otthonról mit hozol a vallás tekintetében?

Egy rettentően vegyes családból származom. Miután megszülettem, édesapám egyik barátja eljött hozzánk látogatóba, én ott feküdtem a kis, rácsos ágyban, rám nézett, és azt mondta: „Jaj, de szép, kis judeo-germán!". De soha nem tartottunk egyetlen vallási ünnepet sem, kivéve a karácsonyt. A szüleim mindig arra neveltek, hogy legyek nyitott és elfogadó. Tudod, ahová az emberek a vallásokat torzították, és ahogyan az emberek ezeket használják, az elkeserítő.

Akkor ezért indultál el a buddhizmus irányába?

Igen, 16 évesen elmentem a józsefvárosi jógaklubba. Szimpatikus volt a számomra az, hogy ők tudomásul veszik, hogy mind a test, és mind a lélek létezik, és a kettőnek még köze is van egymáshoz. Később aztán lementem Szegedre egy jógatáborba, ahol egy indiai jógi tartott előadást. Aznap nagyon rosszul éreztem magam, és arra gondoltam, hogy ő minimum Buddha reinkarnációja, így egy kicsit reménykedve mentem oda hozzá, hogy ha valami bajom van, akkor ő azt biztosan megérzi majd. De nem mondott semmit, nem történt semmi. Elmentem hát az orvosi szobába, ahol szereztem egy lázmérőt, és kiderült, hogy 40 fokos lázam van. Belenéztem a tükörbe, és még én is láttam, hogy brutális tüszős mandulagyulladásom van. Akkor számomra óriási csalódás volt, hogy ez az ember ezt nem látta, nem érezte, és nem is gyógyított meg ott, helyben. Ezután kicsit alábbhagyott a lelkesedésem.

Jártál valaha jósnál vagy asztrológusnál?

Én nem szeretem azt, amikor megmondják nekem, hogy mi fog velem történni. Azt gondolom, hogy vagy veszettül elkezdek félni valamitől, ami meg se történne, vagy elkezdek várni valamit, ami aztán talán nem történik meg.

Szerinted egyszer élünk?

Volt olyan élményed, ami ezt alátámasztja?

Van egy olyan élményem, amit nem tudok mással magyarázni. Mindig is imádtam a delfineket, nem éltem soha tengerparton, és soha nem találkoztam velük testközelből. Amikor azt látom, hogy az állatok az orrukkal tolják az idomárokat, attól végem van, napokig tudnám nézni. Egyszer egy uszodában úsztam itt, Budapesten. Épp hanyatt feküdtem a vízen, lebegtem egy édesvizű medencében. De egyszer csak azt éreztem, hogy nem ott vagyok, ahol épp vagyok, hanem bejött valami emlék, ami különös módon nagyon hosszú ideig tartott. Valahol délen voltam, és sós volt a levegő, én úsztam egy medencében, nagyon kék volt a víz, és tudtam, hogy delfinek vannak körülöttem. Iszonyatosan jó érzés volt, annyira, hogy elvittem magammal ezt az emlékképet. Amikor évekkel később eljutottam egy delfinshow-ra, megláttam, hogy az idomár egy édesebb vizű medencében, de a sós tenger partján úszik a delfinekkel, fekszik a vízen, és a talpánál tolta egy delfin. Hirtelen összeúszott a valóság ennek az emléknek a képével, és rájöttem, hogy én erre emlékeztem, pedig ebben az életben én ilyet sose csináltam. Akkor azt éreztem, hogy talán ez lehetett a foglalkozásom egy előző életemben. Ráadásul, amikor 20 évvel ezelőtt először leszállt velem a gép Spanyolországban, kiléptem a reptérről az utcára, és olyan érzés kerített hatalmába, hogy hazaérkeztem.

GYK: Látszik, hogy szoros kapcsolat fűz a szüleidhez, de ez elsősorban támogató kapcsolat. Bár biztos van itt is több, tanító jellegű energia. Azonban a gyerekeiddel nagy valószínűséggel párkapcsolati karmád van. Ez azt jelenti, hogy az előző életeid valamelyikében ők a párjaid lehettek.

SzD: Igen, a kisfiamat, amióta megszületett, úgy hívom, hogy szerelmem. Próbálok róla leszokni, mert nem egészen normális dolog ez, de valahogy reflexszerűen ez volt az első megszólítási forma, ami a számra jött.

GYK: Árulkodó. Ez azt is jelenti, hogy ha valakinek a gyerekével párkapcsolati karmája lehetett, annak a párjaival többnyire gyerek karmája van. Olyan párokat választ a lélek, akik előző életei során a gyerekei voltak.

PM: Ilyet éreztél valamelyik pároddal kapcsolatban?

SzD: (nevet) Előfordult, igen!

Nagyon érdekes egyébként, mert nyilván nagyon sok mindent tanulunk egymástól. Tudom, hogy Zalán sok mindent tanult tőlem, főleg gyakorlati dolgokat, mert én gyakorlatias ember vagyok. De ha a valóban értékes dolgokat nézzük, akkor én biztos vagyok benne, hogy ha köztünk ilyen jellegű kapcsolat volt, akkor én voltam az ő gyereke. Mert ő annyi mindent tanít nekem a valóban fontos dolgok terén.

GYK: Úgy látom, hogy amikor kapcsolatban vagy (és azt gondolom, ritkán vagy egyedül), teljesen kívül helyezed magad a kapcsolaton, és képes vagy feloldódni a másikban. És szerintem olyan nő vagy, akit észrevesznek a férfiak.

SzD: A nőiségemet csak 30 éves koromtól kezdtem megélni. Amikor az édesapámmal eljutottam Monte-Carlóba, sétáltam az utcán, és döbbenetes élményt jelentett számomra, hogy a férfiak megbámultak, pedig nem is ismerhettek. Annyira jó élmény volt, azelőtt soha nem fordult ilyen elő, mert itthon mindig, amikor valaki megnézett, soha nem tudhattam, hogy azért néz, mert összekever Ábel Anitával, vagy azért, mert esetleg tetszem neki. Úgyhogy, ennek örülök, ha így van.