Egy igazán stresszes munka – Interjú Kolláth Orsolya mentésirányítóval

Nyolcadik után egészségügyi szakközépbe jelentkeztem, de az akkori igazgató nem vett fel a penicillinérzékenységem miatt. Ezért megcsináltam az idegenvezetőit, és édesapámmal dolgoztunk együtt egyéni vállalkozóként. Később jelentkeztem egy autóhitelezőcég álláshirdetésére. Egyből fel is vettek. Nagyon jól éreztem magam ott, azonban jött a kislányom, Dorka.

A babázás időszaka után még visszamentél a régi munkahelyedre?

Pár napot visszamentem, de éreztem, hogy ez már nem ugyanaz. A válság miatt bizonytalan volt minden. Ők javasolták, hogy inkább menjek vissza gyesre. Pár hónap múlva meg is szűnt a cég.

A 2008-2009-s pénzügyi válság, sajnos sok cégnek jelentette a végét. Rengeteg ember találta magát hirtelen munka nélkül, létbizonytalanságban. Voltak, akiket annyira maga alá gyűrt ennek a terhe, hogy képtelenek voltak lehetőségként tekinteni erre az időszakra. Orsi azonban nem esett kétségbe, sőt.

Kényszerhelyzetbe kerültél, hogy mit kezdj magaddal?

Próbálkoztam több mindennel a munkaügyi központon keresztül, de a banki szektorban már nem is gondolkodtam. És akkor volt egy lehetőség a Bajcsy kórházban; a betegfelvételre kerestek embert. Egyből felcsillant a szemem. Felidéződtek bennem a régi, már szinte elfelejtett terveim, vágyaim. Felvettek, és ott belepillanthattam abba, milyen is az egészségügy a valóságban.

Nem sokkal később beiratkoztam egy 2 éves mentőápolói képzésre. Sajnos az az iskola, ahol elkezdtem, megszűnt. Egy évet halasztanom kellett, majd átvettek egy másik helyre, most fogok végezni, mint mentőápoló. Bevallom, sokszor nagyon nehéz a munka, a család és a kötelező gyakorlatok mellett esti iskolába is járni, de minden pillanatát élvezem.

30 felett már nem egyszerű feladat a tanulás. Mennyire megterhelő ez a számodra?

Felnőtt fejjel, műszak után visszaülni az iskolapadba nagyon nehéz. A csoporttársakkal sokszor tartjuk egymásban a lelket. Furcsa érzés, amikor röpdolgozatot íratnak veled, és izgatottan várod az eredményét. Meg hát a legtöbben huszonévesek, csak páran vagyunk harmincon, negyvenen túl – van egyébként egy 55 éves csoporttársunk is. Az első sokk után azonban nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Ők fiatalítanak minket, mi meg komolyítjuk őket.

Én a legtöbbet a buszon tanulok, otthon mindig van valami tennivaló, valami, ami elvonja a figyelmemet. Az segítene, ha egy nap nem 24 órából állna, hanem adnának még 5 órát.

Orsi 34 évesen egy nagyon komoly döntést hozott, kockáztatott. Nézd meg, hogy milyen nehézségeket gördített elé az élet, és mi volt erre az ő válasza.

Most az OMSZ Központi Irányító Csoportjánál dolgozol.

Az elején még nem tudtam, hogy nőként milyen lehetőségeim lehetnek a mentőszolgálatnál, végül a mentésirányítás mellett döntöttem. A Bajcsy kórházban még próbaidőn voltam, amikor váltottam. Ott is nagyon jól éreztem magam, és a mai napig sokat vagyok velük kapcsolatban – a gyakorlatoknak köszönhetően -, de az irányító csoport az én utam. Most végigjárom a ranglétrát.

Ez a váltás azért kockázatos is volt nem?

Igen, 34 évesen egy új környezetbe nehezebb beszokni, de itt abszolút úgy fogadtak, hogy éreztem, oda való vagyok, és mindenben segítettek. Egyáltalán nem volt új munkahelyérzésem.

Azt szokták mondani, hogy az ekkora léptékű váltás nem valósulhat meg a környezet támogatása nélkül. A te esetedben volt, aki negatívan állt hozzá a terveidhez?

Nem. Mondjuk anno, amikor közöltem a terveimet, mindenki féltett ettől a bizonytalan helyzettől, de látták, hogy mennyire akarom, így a családom mindenben támogatott. Különösen a páromnak köszönhetek rengeteget, nagyon sokat segített és segít most is.

Dorka mit szólt anya nagy váltásához?

Néha nehezen viseli, amikor éjszakás vagyok, de tudja, hogy mire felébred, már itthon leszek, és én tudom vinni őt az iskolába. De ő is rengeteget nyer ebből az egészből. Azt látja, hogy anya tanul, így az iskolában neki sem okoz nehézséget a tanulás, mivel természetes számára. Már elsősegélynyújtó, most mennek versenyre.

Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják az elsősegélynyújtás alapjait, illetve azt, hogy mit kell tenni, milyen számot kell hívni, ha valaki rosszul lesz.

Mit adott számodra a mentőszolgálat?

A 12, 24 órás szolgálatok mellett többet is vagyok itthon, mint régen, amikor még normál 8 órás munkaidőben dolgoztam. A 9 éves kislányom is úgy érzi, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. A férjem is ezt tapasztalja. Érdekes, hogy ez a fajta belső változás kívülről is milyen látványos. Nemrég jelölt be a Facebookon egy régi osztálytársam. Végignézte a képeimet, és ő írta, hogy a régiekkel ellentétben, a mostaniakon mind nevetek.

Nem mellékesen a munkámnak köszönhetem a legjobb barátnőmet. Már önmagában emiatt is megérte. Most úgy érzem, minden klappol.

Nem stresszes nagyon ez a munka?

Persze, lehet rá ezt mondani, de én nem így élem meg. Szeretem ezt csinálni, nagyon jól bírom a nyomást, imádom a pörgést. Szóval én nem stresszként élem meg. Arra persze figyelek, hogy itthon ne beszéljek a munkámról. Vannak néha nehezebb napok, de ami ott történik, az ott is marad. Szerencsére a munkáltatóm minden lehetőséget megad, hogy akár egy pszichológus segítségével kiadhassam magamból a dolgokat.

Mik a rövid- és a hosszú távú terveid?

Kezdtem a betegszállításon, majd átkerültem az irányító csoporthoz. A nagy vágyam azonban a 104. Ott vannak az igazi profik és a valódi mentés, a bejövő segélyhívások kezelése, de az még odébb van. Nagyon remélem és mindent megteszek azért, hogy egyszer majd ott erősítsem a csapatot. Nagyon jók ezek a fokozatok, hogy mindennek az elsajátítására van idő. A kollégák is nagyon segítőkészek, mindenben számíthatok rájuk.

Orsi úgy érzi, ez a hatalmas váltás volt élete legjobb döntése. Történetét olvasva ez számunkra is teljesen egyértelmű. Remek példa arra, hogy sosem késő váltani, az álmainkat követni.

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!