Már a pelenka is intelligens

baba otthon csecsemő vizelet QR kód intelligens pelenkázás pelenka okos fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az okos pelenka megmondja, mikor pisil a kisbaba, sőt, elemzi is a vizelet összetételét. Így ha a legapróbb betegség is felütné a fejét, azonnal orvoshoz tudunk vele fordulni. 

Az okos pelenka látszólag teljesen olyan, mint egy átlagos pelenka, külsőleg mindössze annyiban különbözik hagyományos társától, hogy az elülső részén egy jól látható színes QR-kód kapott helyet. Ez a színes kód egy okostelefonnal könnyedén leolvasható, ezt követően pedig a diagnózis azonnal látható: figyelmeztet, ha a pelenkacsere aktuálissá válik, felhívja a figyelmet a kiszáradás veszélyeire, elemzi a veseműködést, de jelez akkor is, ha bármilyen fertőzésnek áll fenn a gyanúja. Ha bármilyen problémát érez, figyelmezteti a szülőt, hogy a kisbabával rögtön forduljon orvoshoz.

Forrás: Smart Diapers by Pixie Scientific

A pelenka teljesen illatmentes, extra belső bevonatokat nem kapott, az érzékelő szenzor semmilyen módon nem érintkezik a baba popsijával.

Annabella, 36, anyuka:

"Amikor megszületett az első lányom, valahogy ösztönösen azt éreztem, hogy nem szabad félni. Hit és optimizmus járta át a lelkem, hogy az én babámmal márpedig semmi gond nem lesz! Mérleget ugyan vettem, hogy tudjam, mennyit eszik, de amikor először szopott 180 grammot, nem mértem meg többé. Ugyanígy nem használtam légzésőrző készüléket sem, mert ott is biztos voltam abban, hogy átalussza az éjszakát  és nem lesz semmi baja. No, hát ebből is látszik, hogy én bizony kütyüellenes vagyok! Ha olyan pelenkát használnék, amely megállapítja, mennyire van tele, milyen összetételű a tartalma, stb., mindez elkényelmesítene, leszoktatna arról, hogy mindenféle eszköz nélkül is tudjam, mi van a babámmal. Eltompítaná az anyai ösztöneimet. Márpedig én inkább bízom az ösztöneimben és a tapasztalataimban, és hiszem, hogy a belső hangom minden esetben súgni fog!"

Linda, 24, fotós:

"Nincs ugyan gyerekem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy nem adnék rá olyan pelenkát, ami folyamatos rettegésben tart. Egyrészt azért, hogy mikor alakul ki nála bármiféle anyagcsere-probléma, másrészt azért, mert kétlem, hogy meg tudnának győzni ennek a szuperpelenkának a biztonságos, sugárzásmentes működési elvéről. Nem zárnám a gyerekem intim részecskéit egy ellenőrző-szerkezetbe. Ne legyen egy pelenka okosabb, mint az anyai ösztönök!"

Amanda, 26, blogger:

"Én ezt egyáltalán nem tartom ördögtől valónak. Amúgy is folyamatosan ott állunk a kicsi felett az okostelefonunkkal, apuci selfie-zik a köldökzsinórral már a szülőszobán, vagyis leolvasni egy QR-kódot a gyerekem egészségéről nekem abszolút beleférne. Nyilván az ár függvénye lenne, vennék-e ilyen pelust, és ha be is ruháznék, akkor is csak hetente egyszer adnék rá okospelenkát, és akkor megnézném az adatokat. Nem analizálnám minden nap a kakiját, és próbálnám nem túlaggódni ezt a kérdést, de mint minden újdonságra, erre is kíváncsi lennék."

Te szívesen használnál ilyen pelenkát?

Segítség, beteg a gyerekem!http://www.life.hu/csalad/20140128-segitseg-beteg-a-gyerekem.htmlTalán nem túlzás azt állítani, hogy egy gyermek betegségének diagnózisa hasonlóan megviseli a szülőt, mint magát a kis beteget. Mint a gyermek elsődleges támasza, a szülő ilyenkor komoly érzelmi megpróbáltatások előtt áll, mégis meg kell őriznie tisztánlátását. A szakember ugyanis csak a szülőn keresztül tud segíteni a beteg gyereken.Család--Teher a gyerek? Így csináld!http://www.life.hu/csalad/20131219-teher-a-gyerek-igy-csinald-hordozok-bemutatasa-jellemzese.htmlHa útnak indulsz egy kisbabával, sokszor macerás a babakocsit elővenni – nehézkes vele a közlekedés, túl nagy és különben is, jobb érzés, ha a gyerek ott szuszog a közvetlen közeledben. Ilyen esetekre találták ki a különböző hordozókat. De melyik ezek közül a jó, melyik mire való, melyik a legkényelmesebb és a legfontosabb: melyik az, amelyik mindkettőtök testi épségére is odafigyel? A Life.hu megmutatja a legelterjedtebb darabokat.CsaládÍgy is lehet gyereked - gyorsabb, kényelmesebbhttp://www.life.hu/csalad/20131217-igy-is-lehet-gyereked-egyszerubb-gyorsabb-kenyelmesebb-az-orokbefogadas-uj-szabalyai.htmlAz örökbefogadásról sokaknak egy végeláthatatlan procedúra jut eszükbe, ami ráadásul nem végződik feltétlenül sikerrel. Azonban a 2014. január 1-jétől életbe lépő új jogszabály-módosításoknak köszönhetően sokkal egyszerűbbé válik a folyamat, és a várakozási idő is töredékére csökken az eddigieknek. Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.