Kiderült! Ikreket vár Sági Szilárd kedvese

Forrás: Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet -
ikrek terhesség Sági Szilárd várandóság sztárszakács
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Édes élet kamerái előtt derült ki, hogy duplán sikeres volt a beültetés, a Sági házaspárnak ugyanis ikrei lesznek.

Ahogy a Life.hu is megírta, Sági Szilárd sztárszakács és kedvese, Szilvi lombikprogramnak köszönhetően kisbabát várnak. A pár az ultrahangvizsgálaton azt is megtudta, egyből két kicsi érkezik majd hozzájuk – írja a Blikk.

Forrás: Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet

„Ők a babáink, és ez hihetetlen. Csodálatos érzés, nem lehet elmondani, még könnyekkel sem. Mindenkinek azt kívánom, hogy minél előbb átélje ezt" – ez volt az első reakciója TV2 sztárjának, aki korábban azt is elárulta, nem meri beleélni magát a babavárásba, amíg Szilvi nem lesz a várandósság tizenkettedik hetében.

„Most van a nyolcadik hét, és nagyon boldogok vagyunk. Szilvinek pihennie kell, én mindent megteszek, hogy levegyem a válláról a terhet. Neki csak az a feladata, hogy élvezze ezt a más állapotot. Én pedig most, hogy kiderült, két babánk lesz, nem is tudok mit mondani! Nagyobb lakás kell, ezen eddig nem is gondolkodtam! Meg több szendvics" – viccelődött Szilárd.

Ilyen cuki kishölgy volt Dukai Reginahttp://www.life.hu/csalad/20140620-dukai-regina-modell-kislanykori-kepet-posztolt-magarol-nagyon-aranyos-volt.htmlKislánykori képet villantott Dukai Regina a közösségi oldalán, amelyen olyan aranyos, hogy egyből elolvadtunk. A modell már akkor is feltűnő jelenség lehetett.Család--Szandi retró képet posztolt házassági évfordulója alkalmábólhttp://www.life.hu/csalad/20140618-szandi-enekesno-az-enek-iskolaja-tanara-eskuvoi-kepet-posztolt-hazassagi-evfordulojan.htmlSzandi és férje, Bogdán Csaba ma ünneplik 15. házassági évfordulójukat. Szinte alig változott a házaspár az esküvő óta.Család--Nagyot nőtt Dombóvári Vanda tüneményes kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20140617-dombovari-vanda-musorvezeto-megmutatta-mekkorat-not-kisfia-gergo-teszari-noranak-az-rtl-klub.htmlTeszári Nóra közösségi oldalán osztotta meg a képet, ahol Dombóvári Vandával és kisfiával, Gergővel pózolnak.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.